
OGC Nice 2008-2009
Nos, amikor átvettem a csapatot, az élmezőnybe kerülést tűztem ki célul, ill. egy európai kupaindulással felérő helyezést. Ez nem tűnt irreálisnak, hiszen a csapat egész pofás maradt Lloris, és Éderson távozása után is. Ugyanakkor őket pótolni kellett, ami szerintem sikerült is.
.: Igazolások :.
Volt játékosmozgás bőséggel, és mivel többnyire csak részletekre tudtam eladni, meg is csappant a klub büdzséje. Én az egyben fizetés híve vagyok, aztán a részletekből mindig van egy állandó összeg, ami befut havonta, ami jól jön. Az edzőmeccsek jól alakultak, finn túránk során két csapatnak lőttünk 12 gólt, szóval bizakodva vártam a szezonkezdetet. Aztán nem éppen úgy alakult, ahogy terveztem. Az első 4 meccsemen mindössze 2 pontot szereztünk. A felállásom a következő volt: 4 védő, 1 vkp, 2 belső kp, 2 gyors szélső, illetve 1 csatár. 08-ban ez nagyszerűen bevált, előre megvettem akkor Kardecet, aki mindig odaért a beívelésekre, és lefejelte - szinte



.: OGC Nice 08-09 :.
.: Áttekintés 08-09 :.
Az eredménnyel elégedett vagyok, hiszen az UEFA-kupa meglett. A támadójátékban feltétlen fejlődnünk kell, úgyhogy egy nagyobb volumenű csatárt szerződtetni akarok. Emellett több fiatallal állok már tárgyalásban. Egy részük afrikai generált fiatal, akik nem számítanak nem-eusnak, ill. pár valós fiatal (Opare, Kadlec a Sparta-ból). Jövőre egy másik taktikát fogok kitalálni, nagyjából egy 5-3-2-re gondoltam, úgyhogy pár szélsőtől meg kell válnom, mert hasztalanok lesznek az új rendszerben. Ilyen Rémy, és Leonardo is. Mindkettő ára szépen emelkedett, érdeklődőkből sincs hiány. Még nincs kizárva, hogy megpróbálkozok az átnevelésükkel középre, de erre csak akkor fog sor kerülni, ha olyan mennyiségű pénzt kapok, ami elegendő az erősítésre, és nem kell eladnom játékosokat. A középpályára kellene egy irányító, mert bár Karimi nem rossz, de lassan 31, szóval nem lehet ráépíteni a jövő csapatát. Így is tele vagyok 30+ os játékosokkal, akik bár jók, de szépen lassan elkezdenek romlani az értékek. A szerepkör betöltésére 2 játékosra gondoltam: Éderson, aki nem játszik Lyonban - bár még nem akar visszajönni, de talán egy kölcsönszerződéssel megszerezhető -, és Daniel Carvalho, aki tavaly óta lassabb lett, de 08-ban a játék legjobb irányítója volt.

