lluisllach89 írta:daffy írta:világos,de az,hogy egyesek a múltban élnek(tavalyi 6kupa),attól idén még nem lesz jobb. Kár fényezni azt az évet,szép volt,jó volt,utánozhatatlan volt,ELMÚLT
Ugyanezek a srácok nyerték meg. ha képesek voltak erre akkor miért kéne aggódnunk?
Én azért aggódom, mert amit ebben a szezonban mutatunk az nagyon kevés. Ugyanaz a csapat majdnem, mint tavaly, de a labdarúgásban hetek alatt tudnak a dolgok gyökeresen megváltozni. Nézzük csak, elment Etoo, jött helyette Ibra, aki jól bekezdett, de utóbbi hetekben igencsak nincs formában. Márpedig jó csatár nélkül aligha lehetnek merész álmaink. Bojant Pep nem favorizálja, így ha Ibra nem szedi össze magát, sok jóra nem számíthatunk. Aztán nézzük meg Henryt! Tavasszal az egyik legjobb volt a csapatban, azon a 6-2s meccsen is hatalmasat játszott. De idén semmit sem csinál. Pedro ügyes gyerek, lő fontos gólokat, de messze van a tavalyi Henrytől egyenlőre. Messi bár sok gólt lő, és sokszor veszi hátára a csapatot, ő is visszafogottabb azért mint tavaly.
Aztán ott a csapat legnagyobb erőssége, a Xavi-Touré-Iniesta kp. Tavaly ez a kp. végigverte a világot, idén sajnos az Guardiola szétbarmolta. Touré fél évig jegelve volt, Iniesta nagyon sokszor játszott a balszélen, igy nagyon gyakran Keita-Busquets-Xavi kp-nk volt, ami azért már korántsem olyan félelmetes. A védelem még talán a legjobb, bár néha ők is csinálnak fatális hibákat, én őket venném elő utoljára. Bár ez az alapkezdőre vonatkozik, az Alves-Puyol-Pique-Abidal négyesre, azért a cserék már közel sem olyan jók. Márquez nagyon gyenge idén sajnos, Csigrinszki eddig nagyon nem azt hozza, amit vártunk tőle, Maxwell támadásban jó, védekezésben megbízhatatlan, Milito viszont jó formában tért vissza, hála Istennek, mert szükség van rá mint egy falat kenyérre.
Valdest megint csak nem bántanám, ő jól teljesit, komolyabb hibái nem igen voltak.
Ami miatt borúlátó vagyok: Henry-sztem neki már vége ezen a szinten, Pedro meg azért nem akkora játékos, még ha idén kellemes meglepetés is. Touré-sztem ő fejben már egyik másik csapatban van. Busquets meg egy bohóc.
Ibránál még bízok a javulásban. Talán ez a piros, és az a kis pihenő jót tesz neki.
A másik dolog a csapat hozzáállása. Egyáltalán nem szakadnak meg a győzelemért.
A Madridot sem tartom olyan hű de nagy csapatnak, de jelenleg jobbak mint mi.