Nóbi írta:A mai
MD szerint Keirrison Benficába távozása megnyithatja az utat
Di Maria előtt, aki az olimpiai játékokat megnyerő argentín válogatott oszlopos tagja volt. Posztját tekintve bal oldali támadó középpályás, tehát abszolút hiányposztra érkezne. Őszintén szólva nem láttam túl sok Benfica meccset, így nem tudok véleményt alkotni róla (annyi azért rémlik, hogy az FM-ben jó kis playa

, de hát ez nem mérvadó), aki ismeri a játékát, az írhatna egy kis beszámolót.
Én elég sokat nézek portugál focit, azon belül is inkább Benfica meccseket, a régebbi Koeman időszak óta figyelem őket és nekik is szurkolok a bajnokságban. (Floresnek pedig most jó csapata volt, többre volt hivatott ez a csapat, na majd Jorge Jesus

)
Nagyon sokan mondják
Di Maríaról, hogy nagyon tehetséges, tavaly már nagyon közel állt a Real Madridhoz is, de végül nem lett belőle semmi. Most olyan hírek voltak miszerint az Internél figyelik a játékát, mivel Moruinho is szeretné megszerezni az ifjú argentín titánt, valamint arról is volt szó, hogy az Atleticoba megy kölcsönbe. Az olimpián is nagyon jól játszott, a döntőben ő szerezte meg a győztes gólt is egy pimasz átemeléssel (Messi passzából).
Legnagyobb előnye, hogy eszméletlen gyors a gyerek és nagyon pontosak a beadásai, valamint van benne egy kis fiatalos pimaszság ami meglátszik a cseleinél és a góljainál is.
ITT EGY KISEBB ÖSSZEÁLLÍTÁS RÓLA. (50 másodpercnél figyeljetek)
A bal támadó posztra véleményem szerint egy nagyon jó megoldás lehetne, nem is értem, hogy miért nem merült fel már hamarabb a neve. 21 éves, már 3 alkalommal bemutatkozott a felnőtt válogatottban is. 179 cm magas, 64 kg, fizikálisan még fog fejlődni, pláne ha eljönne a Barcához.
Na de Nóbi kolléga kihagyott még egy nevet abból a bizonyos MD cikkből.

A
MD információi szerint nem csak Di María került szóba, hanem a Benfica 22 éves brazil középhátvédje (aki nagyon jól meg tudja oldani a bal oldali védő posztot is, tavaly sokszor játszott ezen a poszton) aki nem más mint:
David Luiz. 185 cm magas, nagyon jó fizikai adottságai vannak, valamint nagyon technikásnak is mondható hátvéd létére.
Ezzel a 2 sráccal le is tudnánk két posztot, ahová még beférne 1-1 ember. Az az ukrán favágó ccsklgjylgjyklaj vagy hogy hívják ide ne jöjjön, mert megőrülök.
Na további szép napot mindenkinek.