Manchester City? Volt valami pletyka h odamegy Samu, bár lehet le vagyok maradva. Ott úgyis égető szükség van csatárokra:DTheo írta:Azért, mert Eto'o-t más nem nagyon venné meg. Túl nagy a fizuja, és jelenleg ennyit senki sem adna neki, sőt, ő még többet is akart, mint ami most van.Csoppy írta:valaki árulja el, hogy amikor az egyik oldalon 50 méterér vehetnénk egy Villát, aki már bizonyított ibériában, a másikon meg 45+Etoo+Hleb kölcsönbe Ibráért, akkor miért az utóbbira hajlik a vezetőség? Inkább a Valencia fog nekünk borsot törni az orrunk alá mint az Inter. Közvetlen vetélytárstól véleményem szerint nagyjából hasonló tudású játékost igazolnánk. Rendben, Hleb nem az igazi, de azért adni lehetne neki egy második idényt (Henry).
Félreértés ne essék, szimpatikus a svéd, de ezért az árért szerintem Kakát is megvehettük volna. (szép lett volna egy Touré-Xavi-Messi-Kaká-Iniesta-Henry támadósor mit ne mondjak:))
Az üzlet túl rizikós. Ha Ibra rug 35 gólt az első idényében, de utána gyengélkedik egy idényt, Laportával együtt kell majd távoznia. Ha nem válik be, a Boixos szája durván habzani fog az ár miatt (nem beszélve arról, hogy az évek óta csúcsformában lévő Etoo valószinüleg nem lesz sokkal rosszabb az Interben, ahol majd az egész csapatot ráépíti Mourinho).
Szóval.
Iba jöhetne, csak ne ennyiért. Villa fantasztikus húzás lenne, ha befutna Ibra helyett, de tőle már lassan én is elköszöntem, de a legjobb mégiscsak az lenne, ha maradna Etoo még egy évre.
Barca Igazolások 2009-2010
Oleguer az Afc Ajax játékosa= Van isten!!!
BASS IN YOUR FACE!!!!!!
BASS IN YOUR FACE!!!!!!
- Fernando
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8749
- Csatlakozott: 2005.09.30. 16:11:15
- Tartózkodási hely: U.S.S. Enterprise
Az egészet idézd és van értelme. Tényleg nem az számít, hogy ki mikor mekkorát villan, hanem az összteljesítmény.Csoppy írta:mivan?BlauGranaGroc írta: ...lecserélhettük volna Messit CR-re(jobban lő, jobban fejel, kevesebb fizu meg bla bla), Xavi-t meg Kakara(szintén bla bla).
Egyébként BlauGranaGroc: egész találó szófordulatokat használsz. Lőtéri döglött kutya, bugyi nedvesítő gól...

„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
Azért, mert Eto'o-t más nem nagyon venné meg. Túl nagy a fizuja, és jelenleg ennyit senki sem adna neki, sőt, ő még többet is akart, mint ami most van.Csoppy írta:valaki árulja el, hogy amikor az egyik oldalon 50 méterér vehetnénk egy Villát, aki már bizonyított ibériában, a másikon meg 45+Etoo+Hleb kölcsönbe Ibráért, akkor miért az utóbbira hajlik a vezetőség? Inkább a Valencia fog nekünk borsot törni az orrunk alá mint az Inter. Közvetlen vetélytárstól véleményem szerint nagyjából hasonló tudású játékost igazolnánk. Rendben, Hleb nem az igazi, de azért adni lehetne neki egy második idényt (Henry).
Félreértés ne essék, szimpatikus a svéd, de ezért az árért szerintem Kakát is megvehettük volna. (szép lett volna egy Touré-Xavi-Messi-Kaká-Iniesta-Henry támadósor mit ne mondjak:))
Az üzlet túl rizikós. Ha Ibra rug 35 gólt az első idényében, de utána gyengélkedik egy idényt, Laportával együtt kell majd távoznia. Ha nem válik be, a Boixos szája durván habzani fog az ár miatt (nem beszélve arról, hogy az évek óta csúcsformában lévő Etoo valószinüleg nem lesz sokkal rosszabb az Interben, ahol majd az egész csapatot ráépíti Mourinho).
Szóval.
Iba jöhetne, csak ne ennyiért. Villa fantasztikus húzás lenne, ha befutna Ibra helyett, de tőle már lassan én is elköszöntem, de a legjobb mégiscsak az lenne, ha maradna Etoo még egy évre.
mivan?Guardiola írta:BlauGranaGroc írta: ...lecserélhettük volna Messit CR-re(jobban lő, jobban fejel, kevesebb fizu meg bla bla), Xavi-t meg Kakara(szintén bla bla).
Oleguer az Afc Ajax játékosa= Van isten!!!
BASS IN YOUR FACE!!!!!!
BASS IN YOUR FACE!!!!!!
valaki árulja el, hogy amikor az egyik oldalon 50 méterér vehetnénk egy Villát, aki már bizonyított ibériában, a másikon meg 45+Etoo+Hleb kölcsönbe Ibráért, akkor miért az utóbbira hajlik a vezetőség? Inkább a Valencia fog nekünk borsot törni az orrunk alá mint az Inter. Közvetlen vetélytárstól véleményem szerint nagyjából hasonló tudású játékost igazolnánk. Rendben, Hleb nem az igazi, de azért adni lehetne neki egy második idényt (Henry).
Félreértés ne essék, szimpatikus a svéd, de ezért az árért szerintem Kakát is megvehettük volna. (szép lett volna egy Touré-Xavi-Messi-Kaká-Iniesta-Henry támadósor mit ne mondjak:))
Az üzlet túl rizikós. Ha Ibra rug 35 gólt az első idényében, de utána gyengélkedik egy idényt, Laportával együtt kell majd távoznia. Ha nem válik be, a Boixos szája durván habzani fog az ár miatt (nem beszélve arról, hogy az évek óta csúcsformában lévő Etoo valószinüleg nem lesz sokkal rosszabb az Interben, ahol majd az egész csapatot ráépíti Mourinho).
Szóval.
Iba jöhetne, csak ne ennyiért. Villa fantasztikus húzás lenne, ha befutna Ibra helyett, de tőle már lassan én is elköszöntem, de a legjobb mégiscsak az lenne, ha maradna Etoo még egy évre.
Félreértés ne essék, szimpatikus a svéd, de ezért az árért szerintem Kakát is megvehettük volna. (szép lett volna egy Touré-Xavi-Messi-Kaká-Iniesta-Henry támadósor mit ne mondjak:))
Az üzlet túl rizikós. Ha Ibra rug 35 gólt az első idényében, de utána gyengélkedik egy idényt, Laportával együtt kell majd távoznia. Ha nem válik be, a Boixos szája durván habzani fog az ár miatt (nem beszélve arról, hogy az évek óta csúcsformában lévő Etoo valószinüleg nem lesz sokkal rosszabb az Interben, ahol majd az egész csapatot ráépíti Mourinho).
Szóval.
Iba jöhetne, csak ne ennyiért. Villa fantasztikus húzás lenne, ha befutna Ibra helyett, de tőle már lassan én is elköszöntem, de a legjobb mégiscsak az lenne, ha maradna Etoo még egy évre.
Oleguer az Afc Ajax játékosa= Van isten!!!
BASS IN YOUR FACE!!!!!!
BASS IN YOUR FACE!!!!!!
- csabimo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 946
- Csatlakozott: 2006.01.13. 02:09:37
- Tartózkodási hely: bonyhád
Azért számít hogy vannak szabadrúgás góljai, 20-25 méterröl is a kapuba tud találniBlauGranaGroc írta:Az meg a lőtéri döglött kutyát sem érdekli, hogy milyen pózókban milyen bugyi nedvesítő gólokat képes lőni. Számítana valamit akkor lecserélhettük volna Messit CR-re(jobban lő, jobban fejel, kevesebb fizu meg bla bla), Xavi-t meg Kakara(szintén bla bla).

Kiváncsi vagyok ha létrejön a csere meddig jut Ibra-Etoo uj csapatában?...
Most ez a komment tőr a hátamba, mert lett egy olyan suggalata mintha a látványos megmozdulások mellett nem értékelem az igazi teljesítményt.BlauGranaGroc írta: Engem leginkább az zavar az egészben, hogy Zlatannak már 30+ gólokat jósoltok és magyarázzátok az eddigi közepes bizonyítványát. Eddig jelenleg úgy állunk, hogy Samu lőtt 145 meccsen 108 gólt a Barcaban, Zlatan meg 0meccsen 0-t.
Az meg a lőtéri döglött kutyát sem érdekli, hogy milyen pózókban milyen bugyi nedvesítő gólokat képes lőni. Számítana valamit akkor lecserélhettük volna Messit CR-re(jobban lő, jobban fejel, kevesebb fizu meg bla bla), Xavi-t meg Kakara(szintén bla bla).
Olvass vissza nem írtam sehol, hogy jobb Zlatan mint Eto nem írtam azt sem, hogy örülök sőt Eto maradásának örülnék. Csak egyszerűn felhívtam arra a figyelmet amit nem győzök hangoztatni, a döntést nem mi hozzuk és nem az én döntésemmel hanem adott esetben Pep döntésével vitakozol aki úgy gondolja megfelelő pótlás lesz Ibra. Itt nem másról van szó ezért megkérlek ne is forgasd ki a szavaimat, köszi.
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 426
- Csatlakozott: 2009.06.02. 18:37:07
Lényegtelen minek nevezed őket. Nálunk Samu mellett volt 24 és 19 gólos játékos is, míg Zlatan mellett hiába volt "támadó" ha csak 8-at lőtt.Guardiola írta:Nem kell megmagyarázni (amúgy nem egyedüli támadó sőt ha úgy vesszük az Inter két csatárral a Barca egy csatárral játszik szóval még nem is igaz amit mondasz)
Az előző 2 szezonban Samu még sérült is volt közel fél-fél szezont.
Engem leginkább az zavar az egészben, hogy Zlatannak már 30+ gólokat jósoltok és magyarázzátok az eddigi közepes bizonyítványát. Eddig jelenleg úgy állunk, hogy Samu lőtt 145 meccsen 108 gólt a Barcaban, Zlatan meg 0meccsen 0-t.
Az meg a lőtéri döglött kutyát sem érdekli, hogy milyen pózókban milyen bugyi nedvesítő gólokat képes lőni. Számítana valamit akkor lecserélhettük volna Messit CR-re(jobban lő, jobban fejel, kevesebb fizu meg bla bla), Xavi-t meg Kakara(szintén bla bla).
vv-puyi-rafa-pique-abidal-yaya-deco-messi-neymar-henry-samu
Nem kell megmagyarázni (amúgy nem egyedüli támadó sőt ha úgy vesszük az Inter két csatárral a Barca egy csatárral játszik szóval még nem is igaz amit mondasz), éppen az volt a lényege ennek a sebtében összedobott statisztikának, hogy nem lehet minden esetben a számokra támaszkodni.BlauGranaGroc írta: Igen, mert jóformán egyedüli támadó és nem veszi el előle a gólszerzési lehetőséget senki(pl Henry, Messi). 06/07-ben volt mellette egy Crespo és így végeztek: Zlatan 15, Hernan 14.
-
- Barça C
- Hozzászólások: 14
- Csatlakozott: 2009.06.30. 10:27:17
de aztis vedd figyelembe hogy akkor a juve seria b-bevoltSzakacs írta:Igen ez a masik, eligazolt a Juvetol es olyat mond hogy az orul hogy az Internel van mert az egy komoly klubboixosnoisbarca írta:
Áááá,dehogy is... 2 év aztán megy a Realba!
Igazi ÁRULÓ!!!!Siman kinezem hogy itt megunja es lelep ket ev utan
![]()
Gyerekek,még meg se érkezett ibra de már nagyon megoszlanak a vélemények,majd az idő eldönti hogy Pep jól döntést hozott vagy sem.Mindenesetre nem kell mindjárt a vészharangot kongatni,nem lesz rossz szerintem ez a Ibra gyerek.Sztem Pep van olyan jó pedagógus hogy kihozza belőle a legjobbat amit csak lehet.Azzal sztem ő is tisztában van hogy ez nem az inter,ez a barca más stílus ,más játék szóval itt neki kell majd alkalmazkodnia a csapathoz és nem foditva,és sztem sikerülni is fog.Azért benne is van 30-31 gól ,ami nem kevés ,samu is ennyit szokott lőni.Én személy szerint nagyon sajnálom hogy elmegy ,de nem mi drukkerek döntünk hanem a vezetőség.Sok sikert kívánok neki az Internél,rúgjon annyi gólt amennyit nálunk ,és tegye olyan boldoggá az olasz drukkereket mint minket tett az 5 év alatt.
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 426
- Csatlakozott: 2009.06.02. 18:37:07
Igen, mert jóformán egyedüli támadó és nem veszi el előle a gólszerzési lehetőséget senki(pl Henry, Messi). 06/07-ben volt mellette egy Crespo és így végeztek: Zlatan 15, Hernan 14.Guardiola írta:
Lőtt gól -- Csapat által lőtt gól tekintetében:
Zlatan : 2008-2009 35%
Eto: 2008-2009 28%
Zlatan: 2007-2008 24%
Eto: 2007-2008 21,4%
Zlatan 2006-2007 18,75%
Eto : 2006-200 24,35%
Tehát az utóbbi két évben Zlatan nagyobb százalékban lövi csapata góljait...
vv-puyi-rafa-pique-abidal-yaya-deco-messi-neymar-henry-samu
Nem látjátok hogy mennyire felesleges ez a vita. Hiába kapálóztok attól még nem fog változni semmi, a döntés nem a mi kezünkben van és hozzánemértőként kritizáljátok az utóbbi év legsikeresebb csapatát (edzői és vezetőségi stábra gondolok) ki lehet fejezni nem tetszéseteket de jósolni és előre leírni Zlatant vagy mást felesleges.
Ha valaki erkölcsi, morális kérdést csinál a dologból és azért támadja ezt a lehetséges igazolást azt meg tudom érteni sőt még egyet is értek vele, viszont szakmai szempontból ne kérdőjelezzük meg ennek a "stábnak" a képességeit bizonyítottak nem is akárhogyan.
A jósolgatásokról meg hogy ki hány gólt lött butaság beszélni teljesen más felállásban játszó csapatokról más bajnokságban, ha akarnánk tudnánk olyan statisztikát ahol Zlatan gólerössebb pl.
Lőtt gól -- Csapat által lőtt gól tekintetében:
Zlatan : 2008-2009 35%
Eto: 2008-2009 28%
Zlatan: 2007-2008 24%
Eto: 2007-2008 21,4%
Zlatan 2006-2007 18,75%
Eto : 2006-200 24,35%
Tehát az utóbbi két évben Zlatan nagyobb százalékban lövi csapata góljait...
De mint a többi ilyen jellegű megítélése a játékosoknak ez is butaság. Hiszem, hogy egy Bl győztes edző és egy többszörös bl győztes vezetőség el tudja dönteni egy ilyen fontos posztról hogy kit hozzon ide. Persze tévedhetnek mint ahogy Pep nyilatkozta is de nem a mi tisztünk ezt előre megítélni.
(u.i mint ahogy korábban már írtam szeretném ha maradna Eto viszont ha nem így lesz akkor is ugyanúgy szurkolok és nem a hibákat keresem.)

Nem az összegen volt a hangsúly hanem a feltételeken. 1 max 2 év hosszabítás fizetésemelés nélkül.Capon írta:Ezt a sz@r alamizsna szerződést sok 34-36 éves játékos aláírta volna évi 8-9 millióért.
Itt a eurobarcan szerepelt egy cikkben: +2év és a fizetés az eddigiek szerint.haze71 írta: Te aztán jó haverja lehetsz, hogy elolvashattad azt a szerződést! Légyszi nem mondj tényként olyan megállapítást, ami csak egy elképzelés. Megköszönném...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára BlauGranaGroc 2009.07.20. 17:09:22-kor.
vv-puyi-rafa-pique-abidal-yaya-deco-messi-neymar-henry-samu
- LM10
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4726
- Csatlakozott: 2008.12.26. 11:30:58
- Tartózkodási hely: Gotham City
Gólkirályok:
2004/2005 Serie A: Lucarelli 24 La Liga: Forlan 24
2005/2006 Serie A : Luca Toni 31 La Liga: Eto'o 26
2006/2007 Serie A : Totti 26 La Liga: Nistelrooy: 25
2007/2008 Serie A : Del Piero 21 La Liga: Güiza 27
2008/2009 Serie A : Ibrahimovic 25 La Liga: Forlan 32
Maga a golkirályok szinte u.a. termelnek mind2 bajnokságban, de a spanyolban sokkal közelebb vannak egymáshoz, szóval sokkal többen lőnek nagymennyiségű gólokat. Míg az olaszban ha egy valaki sok góllal golkirály, mögötte sokk góllal levan maradva a 2.-ik. 1 szó mint 100: Ibra egy sokkal gólerősebb bajnokságba és sokkal gólerősebb csapathoz is jön.

- danikaa10
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1370
- Csatlakozott: 2009.05.24. 19:20:25
- Tartózkodási hely: Győr
Igen - Igen ez a mérvadó, de nem gondolom, hogy attól, mert megnézitek az elmúlt évi statisztikáit kiderül, hogy milyen teljesítményt fog nyújtani. Na mind1.Varatrix írta:Pedig egy csatárnál az mérvadó, hogy mennyi gólt szerez.danikaa10 írta:Szerintem felesleges ez a, 'mennyi gólt lő Ibra'! Mért ti gondoltátok volna, hogy Henrynek az első éve ilyen SZ*R lesz?Csak mert én nem! Ezzel nem azt mondom, hogy Ibra nem lesz jó, csak azt, hogy fölöslegesek ezek a statisztikák. Ez egy más bajnokság
Bocs de ez az én véleményem
Én bízom abban, hogy még Eto'o nál is jobb lehet.
Villában több jövőt láttam, de kezdek megbarátkozni Ibrával.
Valdes; Alves - Puyol - Piqué - Abidal; Iniesta - Torué - Xavi; Messi - Ibrahimovic - Henry.

- Szakacs
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1880
- Csatlakozott: 2004.11.10. 07:51:08
- Tartózkodási hely: Gyergyoszentmiklos
- Kapcsolat:
Kerlek fejtsd ki azt h beleszurkultszokola81 írta:eto nagyon nagy csatár kiemelkedő képességű nagy harcos győzniakaró jellem ibra technikásabb jobban fejelő középcsatár de ha kedvetlenül játszik ami elég sűrűn előfordult már eddig akkor egy kalap [auto_cenzúra] nem egy kűzdő tipus sajnos és nem egy mindent megteszek a csapatom győzelméért tipusú játékos sajnos eto pedig egy kicsit már bele szürkült a barcába mindent megnyert már jól jön neki a váltás ettől függetlenül nagyon sajnálom hogy elmegy imádtam![]()
![]()
![]()
![]()

Tiziano Crudeli fan 

- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Pedig egy csatárnál az mérvadó, hogy mennyi gólt szerez.danikaa10 írta:Szerintem felesleges ez a, 'mennyi gólt lő Ibra'! Mért ti gondoltátok volna, hogy Henrynek az első éve ilyen SZ*R lesz?Csak mert én nem! Ezzel nem azt mondom, hogy Ibra nem lesz jó, csak azt, hogy fölöslegesek ezek a statisztikák. Ez egy más bajnokság
Bocs de ez az én véleményem
Én bízom abban, hogy még Eto'o nál is jobb lehet.
Villában több jövőt láttam, de kezdek megbarátkozni Ibrával.
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
- szokola81
- Barça B
- Hozzászólások: 28
- Csatlakozott: 2008.05.01. 09:44:12
- Tartózkodási hely: magyarország
eto nagyon nagy csatár kiemelkedő képességű nagy harcos győzniakaró jellem ibra technikásabb jobban fejelő középcsatár de ha kedvetlenül játszik ami elég sűrűn előfordult már eddig akkor egy kalap [auto_cenzúra] nem egy kűzdő tipus sajnos és nem egy mindent megteszek a csapatom győzelméért tipusú játékos sajnos eto pedig egy kicsit már bele szürkült a barcába mindent megnyert már jól jön neki a váltás ettől függetlenül nagyon sajnálom hogy elmegy imádtam

Détári
- danikaa10
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1370
- Csatlakozott: 2009.05.24. 19:20:25
- Tartózkodási hely: Győr
Szerintem felesleges ez a, 'mennyi gólt lő Ibra'! Mért ti gondoltátok volna, hogy Henrynek az első éve ilyen SZ*R lesz?
Csak mert én nem! Ezzel nem azt mondom, hogy Ibra nem lesz jó, csak azt, hogy fölöslegesek ezek a statisztikák. Ez egy más bajnokság
Bocs de ez az én véleményem 

Valdes; Alves - Puyol - Piqué - Abidal; Iniesta - Torué - Xavi; Messi - Ibrahimovic - Henry.

- Szakacs
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1880
- Csatlakozott: 2004.11.10. 07:51:08
- Tartózkodási hely: Gyergyoszentmiklos
- Kapcsolat:
Ronaldo(a brazil) is ketszer csinalta megdanikaa10 írta:
Szerintem egy hülyeség, mért lépne le 2 év után, akár a Real-hoz?Azért mert egyszer megcsinálta attól még nem lesz ez így mindig, és akkor meg mi, a Real-tól meg egy év után megy az Atletico Madridba?

Valaki valamilyen infot tude hogy ki ellen lesz a Gamper ?(ezt mar kerdeztem az egyeb barca meccsek topicban, csak elegge senki se nezi azt, ezert gondoltam ez forgalmasabb es itt valaszt kapok)
Tiziano Crudeli fan 

-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 426
- Csatlakozott: 2009.06.02. 18:37:07
Az elmúlt 5 szezonban a serie a-ban 14x, a la ligaban 17x lőttek játékosok 20 illetve több gólt. 30 és több gól tekintetében 2:1 a la liganak. Nem számottevő különbség.LM10 írta:Azért ne feledjük el, h az olasz bajnokságban soha sem repkednek túl sok lőtt gólok. Ott a 24-25 gól olyan mint a spanyolban a 30 vagy az fölötti. Egyszer lőtt Luca Toni 31-et, azóta sem lőtt senki annyit.
vv-puyi-rafa-pique-abidal-yaya-deco-messi-neymar-henry-samu
- danikaa10
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1370
- Csatlakozott: 2009.05.24. 19:20:25
- Tartózkodási hely: Győr
Szerintem egy hülyeség, mért lépne le 2 év után, akár a Real-hoz?Szakacs írta: Igen ez a masik, eligazolt a Juvetol es olyat mond hogy az orul hogy az Internel van mert az egy komoly klubSiman kinezem hogy itt megunja es lelep ket ev utan
![]()

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára danikaa10 2009.07.20. 16:44:30-kor.
Valdes; Alves - Puyol - Piqué - Abidal; Iniesta - Torué - Xavi; Messi - Ibrahimovic - Henry.

Ibra Góljai:
08/09: 35 meccs 25 gól.
07/08: 26 meccs 17 gól.
06/07: 27 meccs 15 gól.
05/06:35 meccs 7 gól( ez télleg gyenge éve volt, de itt a Juve játékosa volt)[/quote]
Növekvő tendenciát mutat egyértelműen! Reméljük így is folytatja!
Amúgy ez a 30 gól Eto'otól nagyon megsüvegelendő teljesítmény, mert ahogy én emlékszem 25 körül szokott lőni szezononként, de ha abból indulunk ki, hogy a csapat idén több mint 100 gólt lőtt, úgy viszont annyira nem kiemelekdő mégse.
Idén:
Inter 70 lőtt gól ebből 25 Ibra
Barca 105 lőtt gól ebből 30 Samu
hmmm...
Én bízok a svédben, hogy szórja majd a gólokat!