2005.05.17. 16:30:10
Egyelőre nem tudni, hogy mit is szeretne az Athletic Bilbao együttese Asier del Hornóval kezdeni. A korábbi U21-es válogatott védővel ugyan meghosszabbították nemrégiben a szerződésüket, ám ennek ellenére lehet, hogy a következő szezont már egy másik együttesben kezdi meg a baszk labdarúgó. A klub közleménye szerint csupán az idény végén fogják eldönteni, hogy megválnak-e tőle, vagy még egy évig a soraikban tudják majd a 24 esztendős, több felől is körüludvarolt del Hornót.
A spanyol sajtó értesülései szerint az FC Barcelona érdeklődése már nem új keletű, viszont a pletykák szerint a Chelsea is szeretné őt megszerezni, ugyanis Wayne Bridge sérülése miatt az idény elejét ki kell, hogy hagyja, így az angol gárdának elképzelhető, hogy egy új hátvédre lesz szüksége a poszt betöltésére.
A bilbaóiak egyébként reményeik szerint húszmillió eurót szeretnének kapni del Horno eladásáért.