barcelinho_5 írta:
Az egyetlen lutrinak talán Franck Ribery igazolását tartanám, főleg ennyi pénzért mint amennyit a bajorok kérnek érte. Véleményem szerint - és ezért meg fogtok kövezni - nem ér annyit mint amennyira taksálják, főleg figyelembe véve azt, hogy komoly bajnokságban (olasz, spanyol, angol) még ő sem játszott, és megnézhetjük például a Real Madrid holland pakkját (Wesley, és Van Der Vaart), élő példa arra hogy ha valaki kisebb színvonalú bajnokságból érkezik (bár ott klasszisnak számított), azért a világ legjobb klubjaiban és bajnokságaiban valamint a Bajnokok Ligájában, nem biztos hogy képes arra mint mondjuk a Bundesligában vagy pedig az Eredivisie-ben. Ribery-ért 25, max 30 millió €-t adnék, se többet sem kevesebbet.
Megkövezésről szó sincs,de annyival ellenkeznék Veled,h Francket nem érdemes összehasonlítani a hollnadokkal.Mondjuk,h a gondolatsorod igaz,de azért meg kell nézni olyan oldalról is,h ki hova érkezett/érkezne.Egy olyan minőségű reálba érkeztek a playák,olyan társak közé,akikkel ennyit tudtak összehozni.Ribéry ebbe a BARCÁba kerülne,és a játéka alapján sztem tökéletesen belepasszolna a rendszerünkbe.Ilyen társak mellett olyan produkciót tudna nyújtani,amitől sztem megváltozna a véleményed

Persze ez is csak fikció,és csakis a saját véleményem alapján van ez így.
De azt sosem értettem,h miért a hollandokhoz hasonlítgatják sokan Franck-ot.Csak mert a Bundesligából jönne Ő is a LaLigába...És akkor már be sem válhat,mert vdV-ék nem nyújtottak világklasszist?Dehogynem!Sőt

Nem tagadtam sosem,h elfogult vagyok Vele szemben,mert az egyik legnagyobb kedvencem.De akkor is tartom,h nem lehet összehasonlítani a reál hollandjaival.
Márcsak azért sem,mert hasonló gondolkodás alapján akkor mondjuk minden brazil playa világklasszis lesz,mert a hollandból érkezett Ronaldo (az eredeti

),a franciából szerzett Dinho nagy karriert futottak be?Tudom,h ferdítés ez így,de sztem érthető,h mit akarok ezzel kifejezni...