Alcantara írta:
Nagyjából igaz is. VDB és a Barca labdatoszogatós focija felett már a VB-n látszódott, hogy eljárt az idő. A spanyol szövetségnél látni kellett volna, hogy az öreg képtelen megújulni, erőlteti ezt a semmit továbbra is. Ennyi erővel kihozhatta volna Matát és Torrest, utóbbinak hátáról is bepattan néha. Meg is érdemlik, csomagoljanak szépen hazafelé. A lenézett olaszok, a maguk lesajnált bajnokságával kifocizzák őket.
Az a baj a mostani Spanyol válogatottal, mint a Barcával volt sokideig: Kiismerték, és hatástalanítani lehet jóeséllyel tömör védelemmel, plusz ezt a stílust játszó játékosok lelassultak vagy nincsenek is már, pl Xavi.
Nameg Villáék visszavonulásával nincs úgy igazán jó teljesítményt nyújtó csatáruk.
Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy bevezettük a direktebb futballt, kontrát, és képesek vagyunk a terület nagyrészét átadni az ellenfélnek, ha szükséges, így fellazulnak.
Közben Buffon akkora bravúrokat lenyom,hogy hihetetlen...