varga tamás írta:Azért hat és fél óra tanulás egyhuzamban, az már káros az egészségre.
Emlékszem volt egy 120 tételből álló társadalomföldrajz szigorlatom a fősulin, amire 5 napom volt - és 39 fokos láz közepette készültem fel rá. Így ágyban fekve tanultam, ami a számomra kész kínszenvedés volt. Ugyanis én mindig is úgymond aktívan tanultam, ami annyit jelentett, hogy hangos tanulás közben a szobámban fel s alá szoktam járkálni. Egy szakkönyvben olvastam, hogy a hangos tanulás valójában dupla memorizálást jelent, mert ha hangosan mondom, egyúttal hallom is amit tanulok. Nálam bejött. Ja, és szigorlat elégségesre sikerült - aznap nekem egyedüliként a tizenegynéhány próbálkozóból (a tanszékvezető vizsgáztató a tisztességtelenség és az embertelenség szininímájaként szerepelt a fősulin).
2 TZ-t is írtunk aznap, plusz egy szódoga. Muszáj volt megtanulni. Szerencsére már túl vagyok rajta.
Én meg inkább vizuális típus vagyok, sokáig nézem a tanulnivalót, és akkor hamarabb megjegyzem. Gondolkodás közben is a lap ugrik be mint kép, és azon próbálom "keresgetni" a dolgokat
Más:
Kösz a focit barca99

Kicsit elfáradtam, mert el vagyok szokva. Plusz egy-két embernek nem is annyira tetszett a futás, mint fogalom és tevékenység

Meg az is látszott, hogy nem vagyunk összeszokva, a másik oldalon a csapatomon azért látszik a folyamatos együttjátszás.