Raphinha is ott van az Aranylabda megnyerésére esélyes 30 játékos közöttt

Most jut eszükbe, hogy 13 évvel ezelőtt nem kaptak rendes tájékoztatást az edző fizujáról?A liga kiemeli, hogy a 2009–2010-es és a 2012–2013-as idényben a klub nem adott megfelelő tájékoztatást az akkori vezetőedző, Roberto Mancini bérezéséről.
Nem tudom, szerintem nem számottevő ez a visszaesés, tavaly nem volt egy ilyen kemény Arsenal. Nem számoltam utána, de voltak bajnokok úgy is, hogy a mostaninál kevesebb pontjuk volt a szezon ezen részében.
Majd kapnak 3 pont levonást pont mikor már úgysem valószinű hogy bajnokok lesznek aztán el lesz felejtve a 12-13 éves sorozatos szabálysértésvisca el barca írta: ↑2023.02.06. 13:40:42úgy izgulok, hogy vajon 1 vagy 2 milliós büntetést kapnak. mint mindig.
Igen, ezért is írtam, hogy teljesen jogosan fog eltűnni. A pletykák is érdekesek voltak anno a soha meg nem gyógyuló random sérüléseiről (volt ott szifilisz, snowboard baleset, minden). Ami meg nem csak pletyka volt hogy részegen összetörte az autóját és a covid után nem jött már vissza a csapathoz.
Ha jól emlékszem, voltak valami magatartási/magánéleti problémái, akkor indult meg nagyon csúnyán a lejtőn.davi10 írta: ↑2023.02.04. 16:29:46
Érdekességképpen Arthur barátunk eddig 14 percet játszott, már amikor bejelentették se értettem minek vitte oda Klopp. Kicsit sajnálom, nekem a játékstílusa nagyon bejött, és tényleg egy új Xavi-nak nézett ki, de szerintem szezon végén megy vissza Brazíliába. Teljesen jogosan.
Hatalmasat ment az Everton, szerintem egyszerűen jobbak voltak. Az edzőváltás első impulzusai, rosszkor jött ez az Arsenalnak.
Valószínűleg vissza is jött volna...
"ha a Tham ebben a "bivalyerős" (inkább mondanám, hogy lufi) bajnokságban top 3-ban lesz, mindenki vendégem egy korsó sörre, itt a fórumon"bence0330 írta: ↑2023.01.15. 18:53:12
BL-indulásról volt szó, vagy dobogóról?Előbbihez lehet, hogy fel kéne támadni a két 28 pontos nagycsapat közül egynek, mert a Newcastle akármennyire egyben van, szerintem nem fogják kihúzni. Ott azért nem csak a csapat állt össze, meg az edzőváltás sült el jól, hanem Almiron hirtelen világklasszis szinten focizik, és viszi a hátán a csapatot, amit nem hiszem, hogy tartani tud, mert annyira azért ő nem jó.