S.Agüero írta:Jó ránézni a csoportra, 3 pontra az első hely.
Jó lenne egy második helyet megcsípni, bár már az is valami, ha selejtezőn nyomjuk.
Változott is a célkitűzés a tegnapi meccs után:Pali kijelentette, hogy már rámennek a második helyre. Szép góllal nyertünk, teljesen megérdemelt volt a győzelem.
Balázs megint a csapat vezére volt, Stieber meg rengeteget fejlődött Hamburgban, öröm nézni a játékát.
Szalait meg lehet ostorozni, de az a helyzet, Pali benne bízik, ő elégedett azzal amit játszik, ez a lényeg.
Látom most már egyre többen írnak ebbe a topikba, ahogyan haladunk lépésről lépésre a selejtezőn. Remélem a román meccs után ez a topik népszerűbb lesz, mint a Verrati-Pogba dilema.
Szeptember 4-én, ha nyerünk a románok ellen, az lenne nagy királyság.
Egyrészt a nyakukra érkezünk, másrészt ezen a meccsen nyerni, semmivel nem helyettesíthető érzés lenne.