Bajnokok Ligája & Európa Liga
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10108
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Negyeddöntőben 4 Barca-stílus képviselő csapat volt, elődöntőben 1, döntőben 0.
Amilyen jól hangzott ez a negyeddöntőben, annyira rosszul hangzik ez az elődöntők után. Avagy rámutat arra is hogy a mai fociban ez önmagában egy BL negyeddöntős, de nagyon max elődöntős helyhez elég.
A mai fociba ennél több kell, kontrák, távoli lövések stb. A Real elleni visszavágón is ott rontotta el Guardiola hogy eltotojázták a labdát és 20-szor akartak passzolni a 16-oson belül, persze hogy nem sikerült.
SZVSZ a tavalyi döntőt is elbukták volna mint 2021-ben ha nincs Rodri megvadulása, mivel ott is körülményesek voltak a félcentis passzolgatásokkal
A Dortmundnak meg gratula, nagyot mentek még ha kellett a szerencse is, a döntőig viszont dolgozniuk kell azon hogy ne engedjenek ennyi távoli lövést mint tegnap, szerintem a mi orrunkat is kifújták volna amúgy.

- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7413
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
LE első éve, távozott az elmúlt 15 év talán két legtehetségesebb játékosa, a 3. meg jövőre távozik, az elmúlt évek talán legmeggyőzőbb bajnoki aranyával, kupadöntővel (alighanem győzelemmel), BL-elődöntővel végeztek, ahol pont Xavi csapatát verte meg, amelyik "3 éve épül". Most kiestek 7 vagy 8 kapufával. Első évben. Nem is értem az összehasonlítást, Xavi másfél év alatt egy hasonló szintű (bár szűkebb) kerettel kizúgott a BL csoportból. Láttad ezen kívül idegbeteg szurkolóként rugdosódni és kiállíttatni magát, nehéz helyzetben, többször is? Láttad egymás után 3-4 gólokat kapni a csapatát?FCBsteve írta: ↑2024.05.08. 08:48:40Úgy látom, ebben a topic-ban a játékosokat értékeliket, gyenge MBappe, Dembele, Ramos, stb, vagy hogy sz@r a PSG am block.
Sehol egy "LE milyen egy gyenge edző", "Dortmund edzője kétszer lemeccselte Lucho-t", "miért akarjuk ezt a lúzert a Barca-hoz hozni", "meccs közben rosszul cserélt", "nem a DNS meg a játék számít, hanem az eredmény", stb-stb. A szerencse faktor is hangsúlyosabb téma, mint az edző...
Sőt, még az is elhangzott, LE jó munkát végez...
Csak én érzek kettősséget egy Barcelonai edzővel párhuzamba vonva???
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Te írtad, hogy sehol egy.....FCBsteve írta: ↑2024.05.08. 08:48:40Sehol egy "LE milyen egy gyenge edző", "Dortmund edzője kétszer lemeccselte Lucho-t", "miért akarjuk ezt a lúzert a Barca-hoz hozni", "meccs közben rosszul cserélt", "nem a DNS meg a játék számít, hanem az eredmény", stb-stb. A szerencse faktor is hangsúlyosabb téma, mint az edző...
Sőt, még az is elhangzott, LE jó munkát végez...
Csak én érzek kettősséget egy Barcelonai edzővel párhuzamba vonva???
Ha sehol egy párhuzam, akkor vajon hol a kettősség?
De, ha engem kérdeztél volna, akkor azért nincs helye sem kettősségnek, sem párhuzamnak, mert mindkét másik edző egy polccal magasabban meccselt egymással, mint ameddig a jelenlegi barcelonai edző jutott.
Ugyanakkor és nem utolsó sorban, de például én Barca szurkoló vagyok és sem a PSG-t, sem a Dortmundot nem nézem szívesen a döntőben, hanem a Barcát látnám ott legszívesebben....
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 104
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Az egyének kiemelése a rendszerből nekem sem tetszik. Ahogy mostanában a De Jong, Roque, Cancelo, Felix, Lewy, Kounde, Araujo stb. kritikák sem, mert szerintem nem az egyénekkel van a probléma.FCBsteve írta: ↑2024.05.08. 08:48:40
Úgy látom, ebben a topic-ban a játékosokat értékeliket, gyenge MBappe, Dembele, Ramos, stb, vagy hogy sz@r a PSG am block.
Sehol egy "LE milyen egy gyenge edző", "Dortmund edzője kétszer lemeccselte Lucho-t", "miért akarjuk ezt a lúzert a Barca-hoz hozni", "meccs közben rosszul cserélt", "nem a DNS meg a játék számít, hanem az eredmény", stb-stb. A szerencse faktor is hangsúlyosabb téma, mint az edző...
Sőt, még az is elhangzott, LE jó munkát végez...
Csak én érzek kettősséget egy Barcelonai edzővel párhuzamba vonva???
Luis Enrique munkásságát elismerem, edzőként sokkal szimpatikusabb, mint Xavi. Amikor elkezdtem szurkolni a Barcának 3-ból ők ketten voltak a kedvenc játékosaim. Már a spanyol válogatottban hozott játékát, eredményeit elnézve úgy gondolom, nem Luis Enrique a megfelelő edző a Barca kispadjára. Pedig a legfrissebb hírek szerint 2025-re ő is a kiszemeltek között. Xavi pedig még Enriquetől is nagyon messze van tudásban minden téren. Bár én abba a csoportba tartozom, akik végre szeretnék modernizálni a Barca DNS, pozíciós játék, kp-ra feltolt védelem játékunkat.
A két keretet nézve, szerintem nincs nagy különbség a Barca és a PSG között, igaz az utóbbinak bővebb. A játék minőségét tekintve viszont szerintem klasszis különbség van a két csapat között. Eredmények szempontjából viszont egyik csapattól sem várok többet.
Úgy látom, ebben a topic-ban a játékosokat értékeliket, gyenge MBappe, Dembele, Ramos, stb, vagy hogy sz@r a PSG am block.
Sehol egy "LE milyen egy gyenge edző", "Dortmund edzője kétszer lemeccselte Lucho-t", "miért akarjuk ezt a lúzert a Barca-hoz hozni", "meccs közben rosszul cserélt", "nem a DNS meg a játék számít, hanem az eredmény", stb-stb. A szerencse faktor is hangsúlyosabb téma, mint az edző...
Sőt, még az is elhangzott, LE jó munkát végez...
Csak én érzek kettősséget egy Barcelonai edzővel párhuzamba vonva???
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 104
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Kobel, Maatsen, Schlotterbeck, Hummels, Ryerson, Can, Sabitzer, Adeyemi, Brandt, Sancho, Füllkrug és a többiek.
Veretes névsor. Nekik sikerült bejutni a BL döntőjébe. A Chelsea, Tottenham, Inter után a Dortmundnak is sikerült. Remélem a klubelnökök és a szurkolók is észreveszik, hogy nem feltétlenül a 100 milliós játékosok jelentik a siker kulcsát, hanem az, hogy a játékosok tudnak csapatként együtt küzdeni a célokért, megfelelő taktikával, és megfelelő felkészítéssel tudnak eredményesek lenni.

Hányszor és hány Barca játékos esetében kezdődött így mondat az utóbbi években.....?
Többek között ezért is tartunk ott, ahol, de véletlenül se értsd félre, nem a mondatodra gondolok, hanem arra, hogy egy vesztes csapat valamennyi tagja vesztes. Mivel a csapat a vesztes, így nem létezik, nem létezhet kivétel és olyan sincs, hogy bárki is a legkevésbé tehet erről.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19598
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Hát szerintem hülyék lennének kitenni,szép munkát végez LE. Ez egy ilyen este volt,mindkét meccsen ők uralták a játékot, lehetőségük is több volt,talán a tét (fiatal csapat) de semmi nem akart bemenni. Elfogult vagyok mert nincs olyan amiben németnek tudnék szurkolni,de max a kuzdest lehet értékelni. Hummels előtt le a kalappal,O kiemelkedett nagyon. De összességében sajnálom,hogy nem a tudatos futball ment tovább. Mindent megtettek a franciák,meg 1-0nal is ha az egyik kapufa bepattan,lehetett volna egy mentális fröccs. De nem így lett,továbbent a Dortmund,grat nekik.
Milyen értelemben.. Az jutott tovább, akinek nagyobb szerencséje volt. A PSG két meccsen rúgott vagy 8-9 kapufát, azért ez nagyon durva. Kíváncsi vagyok LE fejébe fog-e ez a BL kerülni. Ennél jobb alkalma nem biztos, hogy a közeljövőben lesz a BL döntőbe kerülni, ahol egy gyengélkedő Bayern, vagy Real az ellenfél..
- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1266
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
Se a PSg se a Dortmund nem egy jobb képességű csapat mint a Barca ( Real City Bayern mar mas kérdés ) …. de az világos hogy fizikiailag es mentálisan mindkettő jobb !!!!
Ez ügyben nem tudom Xavitol mit várhatunk előrelépést …. aki edzőként zöldfülű plusz o maga is “idegbeteg “ !
Ez ügyben nem tudom Xavitol mit várhatunk előrelépést …. aki edzőként zöldfülű plusz o maga is “idegbeteg “ !
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
Azért nagyon érdekes ez az élet. A PSG-nél már volt világsztárok gyülekezete, TOP edzők váltották egymást, mégsem sikerült BL-t nyerni. Hát nincs az a pénz?
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6704
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Sajnos nem mutatták, de engem is érdekelt volna
Hát ezt nem gondoltam volna, főleg a tavalyi utolsó fordulóban elúszott bajnoki cím után. Abszolút Dávidként mennek Góliát ellen a döntőbe, ez még jó is lehet.
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Csak az a szomorú, hogy ennél a psg-nél még mi is nagyobb pancserek vagyunk
Egy igazi csapat jutott tovább.
mbappe is dupla hurka volt, már ellenünk is.
döntőt le se kell játszani, Madridnak sima lesz.
döntőt le se kell játszani, Madridnak sima lesz.
Before you laugh at kids who believe in Santa, remember there are grown men who believe that Cristiano Ronaldo is a better footballer than Lionel Messi.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7413
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Dembélé megint a régi önmaga, némi kitérő után, amit sajna pont ellenünk tett meg. A labdalevétellel kimegy az oldalvonalon túlra, közben pár menő csellel elmegy mindig 1-2 ember mellett, aztán berakja a labdát mindig az egyetlen helyre, ahol nincs csapattárs.
Most már úgy látom, hogy a Madridot hamarabb verné meg a Dortmund, mint a PSG, így tudok örülni nekik.
Most már úgy látom, hogy a Madridot hamarabb verné meg a Dortmund, mint a PSG, így tudok örülni nekik.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Nincs szerencséjük, az tény. Vitinhát tudom amúgy tőlük leginkább sajnálni, szerintem remekül játszik az egész párharc során - előtte ellenünk is odatette - de ezúttal a társak nem nőttek fel hozzá.
A PSG a Real ellentetje a szerecse terén
De jó lesz látni az elnök arcàt a lefújàskor.