Mourinho egyszerűen megérett a bukásra. A Cselzinél(először) ő volt a Special One, az Isten, ha egy játékos nekiállt, a játékos húzta a rövidebbet. Mindenki másnak kuss a neve. Ugyanez játszódott le az Internél, ahol pl Balottellit probléma nélkül kirúghatta egy öregedő csapatból, ahol a Balo posztja szinte azóta is hiányposzt. Mégse mert senki felszólalni ellene. Közbe Mou egója is szépen fokozatosan nőtt és ő is elhitte magáról h annyira jó.
Jött a Realos bukás(mert az bizony bukás volt). Nyert egy bajnokit egy olyan Barca ellen, amelyre ráfért a megújulás. Közbe összeveszett a fél világgal. A Realnál már nem ő volt az Isten. Ott már fel mertek ellene szólalni. Láthattuk h ezt miként kezelte: Casillas. Visszakerült a Cselzihez, ahonnan addigra a saját emberei közül alig maradtak, olyanokat vett, mint Cesc(a modern fociban Rakitic százszor annyit ér, Cesc kb 20-30 éve aranylabdás lett volna simán). Bajnok lett ugyan tavaly, de kik ellen? Gyakorlatilag az egész angol bajnokság a béka segge alatt tartózkodik. MU azóta is SAF másnapos, Pool vicc, Arsenal vicc, City- lúzer zsoldoscsapat. Amikor már olyan csapatok ellen kellett volna valamit felmutatni, akik nem átmeneti időszakban vannak vagy a szakadék szélén tántorognak, akkor jött a hidegzuhany. Idénre gyakorlatilag teljesen megsemmisült a Mourinhot körülvevő hype. Még Wenger is megverte.
Tehát adott egy edző egy olyan csapatnál, ahol a játékosok nem az ő emberei. Persze h nem fogják erőltetni magukat. Kényelmesebb nekik egy olyan edzővel, aki ellen vitába lehet szállni. Cesc például meggyőződésem h mindent megtett h megbuktassa Mourinhot. Mégis hogyan dolgozzon ő egy olyan edző alatt, aki elvárja a melót a pályán. Hallatlan!
Ha Mourinho beletörődik abba h nem ő minden idők legjobb edzője, csak egy a sok közül és őgy is áll hozzá a játékosokhoz, a klubtulajokhoz, a sajtóhoz, az ellenfelekhez, akkor újra felépítheti a várát. Ideális lenne neki egy olyan csapat, amely kivételesen nem a világ leggazdagabbja vagy legerősebbje, ahol Mourinho is megtanulja mi az a szerénység és a csapatban is van hely az építkezésnek. PSG-nél pl minden francia bajnokságot megnyerne és csak még nagyobbá nőne az egója. Egy olyan csapatnál alkothatna nagyot mint mondjuk egy Roma(Isten ments), egy Tottenham, egy Valencia. 2-3 év alatt ezeket a csapatokat felhozhatná a bajnoki címért folytatott harcba, de az persze kevés lenne az egójának. Majd megy a Citybem ahol újfent megtanulja h a zsoldos az zsoldos és nem klubikon.