Barca Igazolások
A minek igazolni kérdéshez: Nagyon jól sikerült ez a mostani keret szerintem is. Megkockáztatom, hogy a legerősebb keret, amit valaha láttam. Szinte minden egyes posztra van legalább két minőségi emberünk és persze van aki több poszton is jól játszik. Tavaly ilyenkor melyikünk gondolta volna ezt?
Talán a csatárok a kivételek: az MSN kirobbanthatatlan, de viszont ha valaki közülük kiesik, akkor annak nincs egyenértékű, vagy - ne kívánjunk lehetetlent - annál csak egy fokkal gyengébb alternatívája: Munir és Sandro - sajna úgy tűnik - nem elég jók és ha már eladásról beszélnek velük kapcsolatban az már régen rossz. Arda pedig csak kényszermegoldás erre a posztra, mivel ő a középpályán a leghasznosabb.
Persze, hogy jelenleg jól állunk, de LE és a vezetés folyton a további fejlesztésben gondolkodik, ami nagyon helyes. Az a néhány világklasszis, aki ezen a poszton játszik nyilván drága, meg padozni nem biztos, hogy nagyon akarnak. Hosszú távon mindenképpen érdemes lenne valami pelyhedző állú fiatal tehetséget megcsípni, hátha bejön és a következő generáció csapatában majd meghatározó ember lesz.
Bartra, Sandro, Adriano "eladásérettek" szerintem is. Munir nálam határeset.
Talán a csatárok a kivételek: az MSN kirobbanthatatlan, de viszont ha valaki közülük kiesik, akkor annak nincs egyenértékű, vagy - ne kívánjunk lehetetlent - annál csak egy fokkal gyengébb alternatívája: Munir és Sandro - sajna úgy tűnik - nem elég jók és ha már eladásról beszélnek velük kapcsolatban az már régen rossz. Arda pedig csak kényszermegoldás erre a posztra, mivel ő a középpályán a leghasznosabb.
Persze, hogy jelenleg jól állunk, de LE és a vezetés folyton a további fejlesztésben gondolkodik, ami nagyon helyes. Az a néhány világklasszis, aki ezen a poszton játszik nyilván drága, meg padozni nem biztos, hogy nagyon akarnak. Hosszú távon mindenképpen érdemes lenne valami pelyhedző állú fiatal tehetséget megcsípni, hátha bejön és a következő generáció csapatában majd meghatározó ember lesz.
Bartra, Sandro, Adriano "eladásérettek" szerintem is. Munir nálam határeset.
- barca0417
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2060
- Csatlakozott: 2006.10.27. 18:06:27
- Tartózkodási hely: erre-arra
De azért az is látszott, hogy Arda nem az igazi elöl, inkább középpályán jó.
Egy Sandro-Nolito csere még azért jól jönne, de tényleg nincs kifejezetten szükség nagyobb volumenű igazolásra.
Egy Sandro-Nolito csere még azért jól jönne, de tényleg nincs kifejezetten szükség nagyobb volumenű igazolásra.

- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15883
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Én is, leírtam decemberben is,meg még előbb is talán, full felesleges igazolni.visca el barca írta:igazából dettó ezt gondolom. adrianot, matyit, bartrát és sandrot nyugodtan el lehet küldeni és akkor csak egy olyan bekk kell aki tud baloson, meg középen is játszani (bár matyinál sokkal jobbat a padra úgysem fogunk találni)zola8787 írta:Nem értem, hogy minek akartok ennyire igazolni. Több, mint királyul hoztuk le a szezon első felét, most pedig kettővel többen lettünk: Arda és Vidal.
Ha elmegy mondjuk Bartra, Sandro, Adriano nem bírnánk nélkülük? Dehogynem.
Igen tudom, higy hosszú a szezon.
Majd igazolunk nyáron addig szerintem még beszélni is felesleges erről.
Vidal+Arda is óriási plusz, már most látszik, ez a két "új" igazolás bőven elegendő, semmi szükség másra. Mostmár az MSN is rotálható, vagy sérülés esetén lehet pótolni valamennyire őket, nem csak a Munir-Sandro kettőssel.
De látja a vezetőség is,hogy nem kell, különben erőlködnének,de semmi ilyen hír nincsen szerencsére.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8572
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Szögleteknél lefejelik? A csapatból talán Piqué-vel lehet egy lapon említeni ebből a megközelítésből. Ezt nem azért, hogy védjem, de te is elmész már egy szélsőséges irányba. Én személy szerint nem érzem inkább biztonságban magam, ha Masch játszik vagy ha Bartra. Az argentinnak vannak olyan hajmeresztő hibái, amiért Bartranak leszednék a fejét. Imádom a kisfőnököt, de el kell fogadni, hogy már meg se közelíti a korábbi szintet. 5 meccsből 2-3-on mutat olyat ami a kezdőben marasztalná, Piquét pedig rendszeresen hintába ültetik, viszont van annyi ruttinja, hogy legtöbbször még valahogy tisztázni tud. Itt most tényleg nem Bartra védelmében beszélek, de ha az ő hibáit felhozzuk nézzük meg a többiekét. Az, hogy nem játszatja LE, még nem jelenti azt, hogy helyes döntést hozott. Az, hogy Vermaelen csak negyedik számú védő, még Matyi is előtte van, nem hiszem , hogy rendben van. A pályán mutatott teljesítmény alapján szerintem kiérdemelné a kezdő pozíciót. Magabiztos, sokat segít ki a balosra, fejjátéka is rendben van és egyre jobb a labdák megjátszásában.noname írta:Hát, a statok lehet ellentmondanak, de szögleteknél rendszerint lefejelik. Szóval lehet h kiesőjelölt csapatok ellen nyereget fejpárbajokat, de pl egyáltalán nem tartom jobb fejelőnek, mint Masch.
Én is amellett vagyok, hogy egy védő lenne a legfontosabb jelenleg, de mindenképp a kezdőbe. Tényleg a Hummels/Marquinhos duóból lehetne valaki, aki még hozható is. Klopp távozása miatt a németet könnyebben meg lehetne szerezni, ha pedig a brazil itt kezdő lenne, szerintem gondolkodás nélkül jönne.
Forca Barca!!!!
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
igazából dettó ezt gondolom. adrianot, matyit, bartrát és sandrot nyugodtan el lehet küldeni és akkor csak egy olyan bekk kell aki tud baloson, meg középen is játszani (bár matyinál sokkal jobbat a padra úgysem fogunk találni)zola8787 írta:Nem értem, hogy minek akartok ennyire igazolni. Több, mint királyul hoztuk le a szezon első felét, most pedig kettővel többen lettünk: Arda és Vidal.
Ha elmegy mondjuk Bartra, Sandro, Adriano nem bírnánk nélkülük? Dehogynem.
Igen tudom, higy hosszú a szezon.
Majd igazolunk nyáron addig szerintem még beszélni is felesleges erről.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...


Nem értem, hogy minek akartok ennyire igazolni. Több, mint királyul hoztuk le a szezon első felét, most pedig kettővel többen lettünk: Arda és Vidal.
Ha elmegy mondjuk Bartra, Sandro, Adriano nem bírnánk nélkülük? Dehogynem.
Igen tudom, higy hosszú a szezon.
Majd igazolunk nyáron addig szerintem még beszélni is felesleges erről.
Ha elmegy mondjuk Bartra, Sandro, Adriano nem bírnánk nélkülük? Dehogynem.
Igen tudom, higy hosszú a szezon.
Majd igazolunk nyáron addig szerintem még beszélni is felesleges erről.
- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Hát, a statok lehet ellentmondanak, de szögleteknél rendszerint lefejelik. Szóval lehet h kiesőjelölt csapatok ellen nyereget fejpárbajokat, de pl egyáltalán nem tartom jobb fejelőnek, mint Masch.
A Fifa egy szégyen
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Mondjuk ezt igen bírom, hogy ilyeneket írsz folyton, miközben nem így van..noname írta:Bartra nem fejel jól. Túl gyenge testalkatú, szögleteknél rendszerint nagyon simán lenyomják.Attól mert valaki magas, még nem következik az h jól fejel. Lásd Busquets, aki magas, de átlagos fejpárbajokban, vagy ott van régebbről Puyol, aki alacsony volt, de nagyon hatékony fejpárbajokban. Esküszöm könyvet lehetne abból írni h hány kifogást találtatok már h védjenek egy saját nevelésű játékost.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy itt lesz még valaki, erről már rég "lemondtam", de valótlant azét ne állítsunk..

- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Robit nem te vennéd ide, hanem ha párhuzam jönne szóba, akkor mások a feltételek.mahitoo írta:Bob, nem kezdjük újra, főleg nem ebben a topikban. Nem is Bartrát védem, itt sajnos nincs jövője már. De unom, hogy a többiek hibái mintha meg sem történtek volna. Bartra akkorát még nem hibázott idén, mint Piqué a Bilbao meccsen a bajnokságban. Jah, azt megúsztuk, tehát nem számít. Masch és Matyi az első 10 meccsen annyit hibázott, mint az NB1 teljes mezőnye, de mindegy, van egy hülye kisgyerek, és ő a legrosszabb.Robit minek venném ide? Idei legjobbunk a képességek/teljesítmény alapján. Remélem, hogy lassan alap kezdő lesz.
Nem akarom én újrakezdeni, a többiek hibái ugyanúgy megvannak említve a fórumon szerintem.



- barca0417
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2060
- Csatlakozott: 2006.10.27. 18:06:27
- Tartózkodási hely: erre-arra
Hummels. Ha védőt veszünk, akkor a kezdőbe vegyünk, és akkor a legjobbakkal kell kezdeni megpróbálni megszerezni. Ő vezér típus szerintem. Illetve Vermaelen is vezér típus, de itt nem jön ez ki belőle, a körülmények miatt(sérülés, kevesebb játékidő stb.)Axyom írta: Mielőtt nagyon védőt igazolnék én futnék ezzel egy kör, de ha már mindenképp védőt akar venni a világ, akkor én inkább egy olyan játékost keresnék, aki személyiségre idővel Puyi utódjává nőhetné ki magát. Mert jelen pillanatban ez hiányzik a legjobban a védelemből... A vezér.
(amíg LE üvölt be a vonal mellől hogy jöjjön már ki/feljebb a védelem, addig szerintem igazam van.)

- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Már bocs, de egyáltalán nem hasonlít Pique-re a játéka. Pique sokkal erősebb fejpárbajban, de lassabb, mint Bartra.
Bartra nem fejel jól. Túl gyenge testalkatú, szögleteknél rendszerint nagyon simán lenyomják.
Attól mert valaki magas, még nem következik az h jól fejel. Lásd Busquets, aki magas, de átlagos fejpárbajokban, vagy ott van régebbről Puyol, aki alacsony volt, de nagyon hatékony fejpárbajokban. Esküszöm könyvet lehetne abból írni h hány kifogást találtatok már h védjenek egy saját nevelésű játékost. 
Bartra nem fejel jól. Túl gyenge testalkatú, szögleteknél rendszerint nagyon simán lenyomják.


A Fifa egy szégyen
Szvsz Bartrának a legnagyobb gondja(a játékidő mellett), hogy mindenki Piquével akarja párban látni, jól muzsikálni. Ő pont az a játékos aki Piqué pihentetésekor egy Vermaelen-el pl jól helyettesíthetne, mert hasonló kaliber mint Piqué. Jó testalkatú, jól fejelő, jó megelőző szereléseket produkáló játékos, aki sajnos úgy fordul esetenként mint egy busz... Lassan.
Mielőtt nagyon védőt igazolnék én futnék ezzel egy kör, de ha már mindenképp védőt akar venni a világ, akkor én inkább egy olyan játékost keresnék, aki személyiségre idővel Puyi utódjává nőhetné ki magát. Mert jelen pillanatban ez hiányzik a legjobban a védelemből... A vezér.
(amíg LE üvölt be a vonal mellől hogy jöjjön már ki/feljebb a védelem, addig szerintem igazam van.
)
Mielőtt nagyon védőt igazolnék én futnék ezzel egy kör, de ha már mindenképp védőt akar venni a világ, akkor én inkább egy olyan játékost keresnék, aki személyiségre idővel Puyi utódjává nőhetné ki magát. Mert jelen pillanatban ez hiányzik a legjobban a védelemből... A vezér.
(amíg LE üvölt be a vonal mellől hogy jöjjön már ki/feljebb a védelem, addig szerintem igazam van.

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
továbbra is van egy tény, ami felett elég sokan szemet hunytok. LE már a sokadik edző aki nem játszatja folyamatosan. ennyi edző nem lehet vak.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...


üdv. nem értek egyett ezzel a dologgal kapcsolatba hogy Bartra sok hibával játszik, meg h elrontja a passzokat mert ideges és ezért rossz, meg h a Piqué ennyi idősen már sztár védő volt, ja csak mellette ott volt egy félisten Puyol, meg ő lényegesen több játékidőt kapott egymás utáni meccseken mint Bartra, őt szegényt játszatják 5 meccsenként 20-30 percet meg néha-néha kezdőként, de akkor is nem egymás utáni meccseken, nem tudja felvenni szerencsétlen a meccsritmusokat és így elég nehéz rutint szerezni, kapna egy pár meccset kezdőként Piquével az oldalán és simán belejönne szerintem a játékba (lást SR-t a szezon elején kapott pár meccset egymás után megjött az önbizalom és egyből az idei év egyik legjobb "igazolása" lett), neki sincs önbizalma, csak hát itt nincs sajnos egymás után 4-5 könnyebb meccs ahol játszhatna és fejlődhetne, ezért adnám kölcsön valakinek (vagy visszavásárlási opcióval eladni), olyan helyre ahol kezdő lehetne (pl. celta, sociedad ilyen stabil középcsapatnak) és ott fejlődhetne, mert szerintem Matyi max még egy évet lehúzhat itt aztán mehet és helyére jöhetne vissza Marc. Laport gyerekről meg annyit h ügyes, de ő is hibázik annyit mint Marc, sőt még többet is, pedig ő rendszeresen játszik.
mvik
- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Marquinhos-ra írtam. Ezzel alátámasztottam h nem láttam sokszor játszani. 
Valahogy úgy vagyok most a pénzzel h tudja a vezetőség mit csinál. Sztem is hülyeség lenne 63 millióért. Mondjuk 25 lenne reális, de ha van pozitívuma a poszt-Laporta vezetőségnek, az a jó igazolások. Suarez 80 milliójánál is felakadt egy pillanatra a szemem. Most azt mondanám h 120-at is megért volna.

Valahogy úgy vagyok most a pénzzel h tudja a vezetőség mit csinál. Sztem is hülyeség lenne 63 millióért. Mondjuk 25 lenne reális, de ha van pozitívuma a poszt-Laporta vezetőségnek, az a jó igazolások. Suarez 80 milliójánál is felakadt egy pillanatra a szemem. Most azt mondanám h 120-at is megért volna.

A Fifa egy szégyen
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Ezt kire írod? Mert Marquinhos jobb lábas, és egész gyors, Laporte meg bal lábas és szintén lasú.noname írta: Ami tudok róla: bal lábas, gyors és ez a két tulajdonság ideális kiegészítés lenne Pique mellé.

Én meg erre írtam, hogy 63 millióért egy hasonló szint szeirntem nem éri meg egyáltalán, és összességében rosszabbul járnánk.noname írta:Annyit mondtam h bárkit szívesen látnék helyette. Laporte-al rosszabbul semmiképp se járnánk.
- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Egy szóval se mondtam h Laporte-ot hozzuk. Csak épp kettejük összehasonlítása régi mese és most is téma. Nem hiszem h Laporte lenne az ideális megoldás. Arra utaltam, hogy amíg Laporte-ban lenne potenciál, addig Bartrában ez egyre inkább kérdéses. Laporte még nagyon fiatal védőnek, Bartra már nem.
Annyit mondtam h bárkit szívesen látnék helyette. Laporte-al rosszabbul semmiképp se járnánk. Marquinhos lenne talán az ideális, de ebbe a vitába inkább nem szállok be, mert nem nézek PSG meccseken. Ami tudok róla: bal lábas, gyors és ez a két tulajdonság ideális kiegészítés lenne Pique mellé.
Határozottan támogatom a saját neveléseket, de csak ha megérdemlik. SR-t küldtem volna már rég el labdaszedőnek, de az idei játékával az egyik kedvencem lett. Szóval ne hidd h elfogult lennék. Nagyon is örülnék egy Pique/Bartra védő-duónak, ha működne.
Annyit mondtam h bárkit szívesen látnék helyette. Laporte-al rosszabbul semmiképp se járnánk. Marquinhos lenne talán az ideális, de ebbe a vitába inkább nem szállok be, mert nem nézek PSG meccseken. Ami tudok róla: bal lábas, gyors és ez a két tulajdonság ideális kiegészítés lenne Pique mellé.
Erre pedig csak gonosz módon tudok válaszolni: Te mégis mikor vagy nyugodtabb egy meccsen? Amikor Bartra játszik vagy amikor nem. Mert én nem aggódon a védelmi hibák miatt akkor, ha Pique és Vermaelen játszanak. Csak egy kicsit aggódom Masch és Mathieu esetében, de ugrik a vérnyomásom egy húszast ha látom Bartrát bemelegíteni.5 olyan hibája, ami közvetlen ziccert eredményezett az ellenfélnek. És mivel feleannyi játékperce sem volt mint a többieknek, így ők számszerűleg jóval több ilyen hibát vétettek. Csak ők megúszták, mert vagy kimaradt a ziccer, vagy a kapusunk védett. És ugye így ezek meg sem történtek. Szeretem az ilyen értelmetlen érveléseket. Pont mint az, hogy ha valaki nem okoz sérülést, akkor biztos nem játszik keményen, vagy alattomosan. Aha. Mindegy, ti örülhettek, menni fog. A többiek meg hibátlanok. Csak nem szeretem a szelektív memóriát. Mash, Matyi és Piqué is elképesztő hibákat csináltak. És azokra sem lehetett számítani. Év elején nem emlékeztek a védelmünkre? Nem, gondolom nem.
Határozottan támogatom a saját neveléseket, de csak ha megérdemlik. SR-t küldtem volna már rég el labdaszedőnek, de az idei játékával az egyik kedvencem lett. Szóval ne hidd h elfogult lennék. Nagyon is örülnék egy Pique/Bartra védő-duónak, ha működne.
A Fifa egy szégyen
- mahitoo
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1194
- Csatlakozott: 2009.11.05. 17:38:37
- Tartózkodási hely: Veszprém-Budapest
5 olyan hibája, ami közvetlen ziccert eredményezett az ellenfélnek. És mivel feleannyi játékperce sem volt mint a többieknek, így ők számszerűleg jóval több ilyen hibát vétettek. Csak ők megúszták, mert vagy kimaradt a ziccer, vagy a kapusunk védett. És ugye így ezek meg sem történtek. Szeretem az ilyen értelmetlen érveléseket. Pont mint az, hogy ha valaki nem okoz sérülést, akkor biztos nem játszik keményen, vagy alattomosan. Aha. Mindegy, ti örülhettek, menni fog. A többiek meg hibátlanok. Csak nem szeretem a szelektív memóriát. Mash, Matyi és Piqué is elképesztő hibákat csináltak. És azokra sem lehetett számítani. Év elején nem emlékeztek a védelmünkre? Nem, gondolom nem.
"De a csaj adta meg a telefonszámát!!! Ez olyan, mintha elmennél vadászni, a szarvas kijön az erdőből, elveszi a puskádat, fejbelövi magát és bemászik a csomagtartódba. Persze hogy hazaviszed és megeszed!" 

- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Alapból nem értek egyet, és szerintem enyhén túlzol ha Bartráról van szó, de megértem, ha valaki nem akarja őt. Ez visoznt.. Laporte 1, ismétlem 1 szem meccsen nyújtott olyat ellenünk, ami alapján ide való lenne. Ez volt 3 éve lassan. Azóta nem 1 gólunkban volt benne - tegnap annyira nem hibáztatom, de ha Bartra csúszna el olyan helyzetben már szapulnák sokan -, folyton meginog, semmi nem indokolja, hogy mi 63 millióért elhozzuk. Mert ne legyen senkinek tévképzete, a Bilbao kivásárlási ár alatt nem fogja elengedni.. Milliószor inkább hoznék olyat, aki vagy olcsóbb, vagy teljesítménye alapján ér is ennyit - Marquinhos például. Laporte az ég világon semmit nem tett a nagy meccseken mostanában azért, hogy ekkora pénzösszegek röpködjenek érte, legyen akárhány éves is..noname írta:A másik gond: Bartra 25, Laporte 21.
- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
5 hibája?mahitoo írta:Bartrának volt idén kb 5 komoly hibája, abból 3-ból gólt kaptunk. Piqué-nek kb 14, abból kettőt, Masch-nak 20, abból 4-et. Matyit meg a szélső védőinket ide sem merem venni. Bartra 3 "góljából" 2 úgy volt, hogy épp előtte állt be. Mindegy, aki utálja, annak úgysem lehet megmagyarázni.

Bartra hibái mások. Ő már megnyert párbajokat idegeskedik el. Megelőzi az emberét, de aztán ahelyett h kirúgja a franca, addig bénázik, míg elviszik a labdát és ez az, ami gólokat eredményez. A többi védő látja, hogy Bartra megnyeri a párbajt, nem fognak segíteni(ellentétben pl Pique-nél, ahol ha valaki ráviszi 1 v 1-ben, 50-50 h ki nyer és máris ott a segítség). Ráadásul ezek az elvesztett labdát a kapunktól kb 25 mérette történnek, akkor 1 passz és gól. A többiek vállalható hibákat vétenek, így lehet rá számítani. Bartra olyankor hibázik, amikor már az övé a labda(ide fel lehet hozni a Bale esetet, az tipikus példa, de idén is volt kb 2 gól róla ugyanolyan módon). Egyszerűen a többi védő nem számít a hibájára ilyen helyzetben és amikor a labda az ellenfélhez kerül, az egész csapat rossz pozícióban van és jön a gól.
A másik gond: Bartra 25, Laporte 21. 25 éves korában Pique a világ egyik legjobb védője volt, Verma áthatolhatatlan.
Mindenki úgy áll Bartrához, mint vmi fiatal tehetséghez, miközben már bőven nem az. Mindenki azzal jön, hogy 21-22..stb nem nagy kor egy védőnél, csak épp ezt el lehet játszani 30 éves koráig.

Bartrát szívesen elcserélném bárkire. Nem kölcsön, mehet végleg.
A Fifa egy szégyen
Bartrában pedig szerintem még mindig megvan a lehetőség, de eladnám a Sevillának/Villarrealnak, ~3 éves visszavásárlási opcióval. Laporte-nál egyáltalán nem rosszabb. Én még mindig nem mondanék le róla, mert a srácban megvan a potenciál, és van esze, szíve is. De valahol edződnie kell, úgy látszik nálunk nem fog lehagyni senkit. Alba is és Vidal is el kellett, hogy menjen, hogy utána kapjunk egy kész, jó játékost. Menjen Bartra is - ha már látszólag nem fogja játszatni Enrique -, aztán várom vissza szeretettel. De egy biztos, Laporte-tal semmivel nem lennénk előbbre, mint Marc-kal...
Szvsz am Bellerínre érdemes figyelni még az Arsenalban.
Szvsz am Bellerínre érdemes figyelni még az Arsenalban.
Football, bloody hell. /SAF/
- mahitoo
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1194
- Csatlakozott: 2009.11.05. 17:38:37
- Tartózkodási hely: Veszprém-Budapest
Bob, nem kezdjük újra, főleg nem ebben a topikban. Nem is Bartrát védem, itt sajnos nincs jövője már. De unom, hogy a többiek hibái mintha meg sem történtek volna. Bartra akkorát még nem hibázott idén, mint Piqué a Bilbao meccsen a bajnokságban. Jah, azt megúsztuk, tehát nem számít. Masch és Matyi az első 10 meccsen annyit hibázott, mint az NB1 teljes mezőnye, de mindegy, van egy hülye kisgyerek, és ő a legrosszabb.
Robit minek venném ide? Idei legjobbunk a képességek/teljesítmény alapján. Remélem, hogy lassan alap kezdő lesz.

"De a csaj adta meg a telefonszámát!!! Ez olyan, mintha elmennél vadászni, a szarvas kijön az erdőből, elveszi a puskádat, fejbelövi magát és bemászik a csomagtartódba. Persze hogy hazaviszed és megeszed!" 

Nem tudok statokat, csak azt, hogy ez se Bartra-nak se a csapatnak nem jó. Örülnék ha elengednénk ha nem számolunk vele hosszú távon. Nálam ugyanez a kategória Douglas, Sandro, Masip és Adriano is.Bob_Marley írta: LE is érezhetően jegeli, én is bírom őt, mert egy csendes jó gyerek, de a sokadik ember aki nem bízik benne és rendre felmerül az eladása. Robertot mielőtt valaki felhozná, mellette kiálltak az edzők, Bartra lassan tényleg csak azért van, hogy meglegyen a 25-ös keret.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Nem tudom honnan szedted ezeket a statokat, de tegyük fel így van (ránézésre stb) akkor is azért százalékban ez nem Bartra mellett szól.mahitoo írta:Bartrának volt idén kb 5 komoly hibája, abból 3-ból gólt kaptunk. Piqué-nek kb 14, abból kettőt, Masch-nak 20, abból 4-et. Matyit meg a szélső védőinket ide sem merem venni. Bartra 3 "góljából" 2 úgy volt, hogy épp előtte állt be. Mindegy, aki utálja, annak úgysem lehet megmagyarázni.

LE is érezhetően jegeli, én is bírom őt, mert egy csendes jó gyerek, de a sokadik ember aki nem bízik benne és rendre felmerül az eladása. Robertot mielőtt valaki felhozná, mellette kiálltak az edzők, Bartra lassan tényleg csak azért van, hogy meglegyen a 25-ös keret.



- mahitoo
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1194
- Csatlakozott: 2009.11.05. 17:38:37
- Tartózkodási hely: Veszprém-Budapest
Bartrának volt idén kb 5 komoly hibája, abból 3-ból gólt kaptunk. Piqué-nek kb 14, abból kettőt, Masch-nak 20, abból 4-et. Matyit meg a szélső védőinket ide sem merem venni. Bartra 3 "góljából" 2 úgy volt, hogy épp előtte állt be. Mindegy, aki utálja, annak úgysem lehet megmagyarázni.
"De a csaj adta meg a telefonszámát!!! Ez olyan, mintha elmennél vadászni, a szarvas kijön az erdőből, elveszi a puskádat, fejbelövi magát és bemászik a csomagtartódba. Persze hogy hazaviszed és megeszed!" 
