Barça vs. Real - El Clásico
- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 851
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
Benzema valóban nem Lewandowski típusú erőcsatár, de nem is false9. Dybala meg aztán főképp nem, ő egy klasszikus olasz típusú seconda punta, akinek kétcsatáros felállásban van igazán helye. Ha őt betennéd középre akkor minden további nélkül elnyomnák a belső védők, a hamis kilences játékot meg hagyjuk mert Anglián kívül minden országban tudják hogy hogyan kell levédekezni (vkp-t állítanak rá, következésképp nem bomlik meg a védőfal). Persze Angliában sem elterjedt dolog ez, ebben a szezonban két csapat alkalmazta csupán. Speciális játékosállomány és fejlett gegenpressing rendszer kell a hatékony működéséhez ennek a szisztémának, Madridban egyik sincs meg. Benzemához még annyit, hogy ebben a szezonban valóban nagyon gyengén muzsikál, de az akaraterejével semmi gond, folyamatos sérülésekkel bajlódik (volt hogy állandó fájdalommal volt a pályán fél órát) és amit ő ad, arra nem képes egyetlen más csatár sem ilyen szinten. CR kiteljesedéséhez pont erre volt szükség az elmúlt években, nem egy Suárez vagy egy Lewandowski féle domináns gólvágóra. CR öregszik és ideje egyre inkább megosztania a játékperceket mással, de csak emiatt és 2 gyenge hónap miatt hatalmas butaság lenne megválni Benzemától.
Coutinho nem szélső, épp palesz írta nemrég másik topicban hogy ő alapvetően a pálya közepén szeret bekapcsolódni a támadásokba, értelmetlen lenne lekorlátozni a vonal mellé (3 támadós felállásban pedig ez elkerülhetetlen).
Ezekről a transzferekről meg az a véleményem hogy épp emiatt a igazolásmánia miatt volt relatív sikertelen a csapat az elmúlt években, különösképp a Calderón érában. Madridban van a világ egyik legjobb -ha nem legjobb- kerete, minek idehozni még több játékost? Edzői koncepció és csapategység kell nekünk jelenleg, semmi más. Főleg nem az hogy idehozunk mindenféle félszezonos szerencsétlent amikor kiváló játékosok vannak az utánpótlásban, akik idővel átvehetik a jelenlegi keret tagjainak helyét (Vallejo, Mariano, Asensio és Marcos Llorente könnyen klasszisok lehetnek például...)

Miért,Benzema mikor volt igazi középcsatár? Soha. Ő false 9,mint Dybala. Lewandowski középcsatár,aki egész meccsen a két védő között van. Benzema nem az.Veidt_madridista írta: Ja....ezen már csak röhögni tudok![]()
![]()
![]()
Dybala középcsatárként? Coutinho CR helyén? Hát igen, FM-ben biztos működik csak nem a való életben.
Coutinhot meg nem CR helyére tenném,hanem CR helyett,ami nagy különbség azt gondolom.
Bale---Dybala--Coutinho
Ez a hármas én azt gondolom nem lenne rossz,sőt Coutinho visszazárna a szélen legalább annyit mint most Bale,és nem elől állna mint Ronaldo.
Előre felé meg a brazilba szvsz sokkal több lendület és kreativitás van,nem beszélve az 1v1-es párharcok megnyeréséről,cselezőkészségéről.
Nem lenne 60 gólos semelyik,de jól kiegészítenék egymást.
Abszolút!!!!!Nero. írta:BBC: Vannak meg madridistak akik látnak is nem csak neznek.Egyébként az Alexis-Aguero páros is szóba jönne nálam.
- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 851
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
BBC: Vannak meg madridistak akik látnak is nem csak neznek.
Egyébként az Alexis-Aguero páros is szóba jönne nálam.

“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
BVB-n kívül nem igazán találkoztunk még nagy csapattal.Vakmacska írta: de a pontokat attól még szépen gyűjtik
Majd az elkövetkezendő pár hét eldönti hogy állunk.
Zidane nincs jó helyzetben,a 11. nagy előnyt adott neki,de most már az ember elvárna valami játékot,az meg nincs,és jönnek a nehéz meccsek.
RMCF.
" We got a few more years. " - Roger Federer
" We got a few more years. " - Roger Federer
Én már nyár elején mondtam,hogy elkellett volna adni.Nero. írta: Érdemes elolvasni a madridistak véleményét, pedig ok meg sokszor elfogultak is vele kapcsolatba. 2018ban o mar MLS játékos lesz es elkezdi épiteni a marketingjét Amerikában erre van egy fogadasom.
Az egyik hogy még el lehetett volna talán sütni jó pénzért,gondolok itt egy 100 millára,a másik hogy látszik a játékán hogy elfáradt,elkezdett öregedni,ami viszont a legrosszabb hogy őt sose fogják padra rakni..Elhiszem hogy jó pénz így is a realnak,de egy hatalmas teher lesz mostantól.
Nem jó az a térd,lassúlt,leegyszerűsödött a játéka teljesen.
Egyértelmű hogy Messinek kéne kapnia az aranylabdát.
Ezen a nyáron Őt kellett volna eladni,és hozni a helyére szvsz Coutinhot,majd jövőre ezt az undorító mentalitású Benzemát eladni,és a helyére megpróbálni Dybalát.
Egyedül Bale az aki hozza magát most már elég régóta,a mostani illetve a tavaszi szezon is elég jól sikerült neki. Csak hát Ő britt,szóval ha 10 meccsenként jön egy gyengébbre sikerültje akkor agyonütik,és elfelejtik a 10 jót.
Amit a francia csinál az lassan felháborító... A lesajnált,kiröhögött Morata is kifogja remélem szorítani. A franciának lassan minden elvan nézve,pedig lehet rosszul játszani,de az amit Ő művel,gyámoltalan,akarthiányban szenvedő,alibis és sorolhatnám.
Az a véleményem hogy az utolsó éve lesz neki itt..

"A hivatalos közlemény szerint a német válogatott középpályásnak a Leganés elleni mérkőzés során egy belépőt követően eltörött a kislábujja a jobb lábán."
Ennyit a fáradásos töréshez.
CR témában meg kitartok, helyre fog jönni, bár felőlem temethetik itt egyesek.
Ennyit a fáradásos töréshez.
CR témában meg kitartok, helyre fog jönni, bár felőlem temethetik itt egyesek.
madridista
Gondolom ez ugyanaz mint a CR vagy a Casemiro téma, ott sem lett igazam ugye?ferninho írta:max okoskodni tudsz.

Egyébként nehogy azt gondoljátok hogy Zidane csak a neve, múltja vagy az undecima végett kiváltságosabb helyzetben van mint bármelyik más edző. Madridban mar nagyon unják ezt a nezhetetlen semmit es ha nem jönnek az eredmények akkor Perez nem fogja marasztalni.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 851
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
Tudom mit jelent és hogyan működik a fáradásos törés, már csak azért is mert mérnöknek tanulok.
Pintus felelőssége is felmerül természetesen is ebben az ügyben, de a játékos és Zidane meggondolatlansága illetve a Sanitas dilletantizmusa legalább ugyanennyire. Sőt, a német válogatott orvosait is ideveszem nyugodt szívvel, mert egy ilyen folyamat nem 1-2 hét alatt zajlik le.
A sérüléseink nagy része viszont nem ilyen jellegű okokból született. Benzemánál már Pintus érkezése előtt is voltak csípő-, hátproblémák (most is azzal vacakol), Casemirót lerúgta az ellenfél, Modricnak a térdporca sérült meg (ami sajnos szinte természetes dolog a profi futballban), Ramos térde szintén ütközés/balszerencse miatt sérült meg, Carvajal meg jelenleg enyhe agyrázkódás miatt pihen. Szóval egyedül Pepénél történt izomsérülés.
Aki nagyon formán kívül és fizikailag is maga alatt teljesít, az egyedül CR, ellenben több játékosunk is látványos fizikai javuláson ment keresztül (James, Kovacic, de még Isco is idefér) szóval én nem gondolom azt hogy le lennének terhelve a játékosok. Pintus egyébként is az egyik legnagyobb név a szakmában és nem kevés rutinnal rendelkezik, még a Juventusnál dolgozott Zidane-nal, azért esett ő rá a választás.

Ha úgy vesszük, vhol igen. + a cseréik egyelőre jobb formát mutatnak, nálunk is vannak biztató jelek, mint pl. legutóbb Denis Sevilla ellen, de tartós jó játékról nem beszélhetünk még senkinél.Rinku írta:Itt Iniesta, ott Kroos. Mondhatjuk fairnek, még ha azért ez a gondolat nem is teljesen korrekt.LG írta:Ami a szerencséjük, hogy Modric visszatér, + Isco és Kovacic is elég jó mostanában, igy talán nem fognak annyira megzuhanni.
Itt Iniesta, ott Kroos. Mondhatjuk fairnek, még ha azért ez a gondolat nem is teljesen korrekt.LG írta:Ami a szerencséjük, hogy Modric visszatér, + Isco és Kovacic is elég jó mostanában, igy talán nem fognak annyira megzuhanni.
Football, bloody hell. /SAF/
Idén a legjobbjuk, komoly érvágás. Sajnálom, és mihamarabbi felépülést kívánok neki!
Ami a szerencséjük, hogy Modric visszatér, + Isco és Kovacic is elég jó mostanában, igy talán nem fognak annyira megzuhanni.
Ami a szerencséjük, hogy Modric visszatér, + Isco és Kovacic is elég jó mostanában, igy talán nem fognak annyira megzuhanni.
- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 851
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
- nzxtpo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 913
- Csatlakozott: 2012.08.20. 18:12:58
- Tartózkodási hely: Zalaegerszeg, Győr
Előtte is kirívóan sok sérültjük volt, és sokáig tartott a visszatérésük.Nero. írta:
Zidane buta módon oda vitt valami állat erőnléti edzőt a Lyontol azóta minden héten lesérül valaki.
Amikor Zidane odakerült, akkor nagyon sokat panaszkodott csapata erőnlétére, várható volt erre a szezonra egy ilyen jellegű "igazolás". Nem tudom ezen a téren mennyit fejlődtek, nem volt időm követni a meccseiket, viszont nem hiszem hogy sok köze van a sérülésekhez.

"I learned all about life with a ball on my feet." - Ronaldinho
Hát nem tudom, én sohasem egy félrokkant csapatot szerettem legyőzni a kispályán, hanem egy komplett teljesértékű csapatot. Nagy kár, hogy a Realt idén is ennyi sérülés hátráltatja.
Kívánom térjen vissza mindenki, és győzzük le úgy őket, úgy lenne az igazi.
Én már csak ilyen régimódi vagyok.
Kívánom térjen vissza mindenki, és győzzük le úgy őket, úgy lenne az igazi.
Én már csak ilyen régimódi vagyok.

Sérülést soha nem kívánnak senkinek, ráadásul o pont egy szimpatikus gyerek de ez nekünk nagyon jól jön most.soadroli írta:Kroos legalább 6 hétre kidőlt.
Zidane buta módon oda vitt valami állat erőnléti edzőt a Lyontol azóta minden héten lesérül valaki.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Kroos legalább 6 hétre kidőlt.

Valahol nem bánnám, ha kihúznák a Klasszikusig, és mi törnénk meg a sorozatukat, főleg, ha megint kapnának egy tekintélyesebb gombócadagot.S.Agüero írta:Már nem sokáig...Nero. írta:Április 12 óta veretlen a Real. Az azért nem rossz.![]()

Április 12 óta veretlen a Real. Az azért nem rossz.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Szerintem is kizárt, hogy még 5 év benne legyen, ha hajlandó lenne a háttérbe húzódni, elfogadni, hogy sokszor csak csere legyen, akkor még néhány hasznos szezont lehozhatna, de nem az a karakter. Gondolom a Real részéről is inkább csak egy gesztus ez a hosszabbítás, ők sem gondolják komolyan.
Amúgy elnézve őt mostanság, én az ellenfelek helyében rájátszanék arra, hogy ennyire majd szétrobban a frusztrációtól, ma is a sárgája után, ha egy kicsit cukkolják könnyen elgurult volna a gyógyszere, és kiállíttathatta volna magát, de legalábbis csinált volna még hisztit, csapkodást, toporzékolást.

Érdemes elolvasni a madridistak véleményét, pedig ok meg sokszor elfogultak is vele kapcsolatba. 2018ban o mar MLS játékos lesz es elkezdi épiteni a marketingjét Amerikában erre van egy fogadasom.brownieheaven írta:Ha a továbbiakban is úgy fog játszani, mint ma a Leganes ellen, akkor ennek mi Barca szurkolók örülhetünk a legjobban.PCsabi írta:Real Madrid have announced that Cristiano Ronaldo will sign a new contract until 2021 tomorrow. (Source: @realmadriden)
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- brownieheaven
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 475
- Csatlakozott: 2014.08.04. 14:08:04
- Tartózkodási hely: München
Ha a továbbiakban is úgy fog játszani, mint ma a Leganes ellen, akkor ennek mi Barca szurkolók örülhetünk a legjobban.PCsabi írta:Real Madrid have announced that Cristiano Ronaldo will sign a new contract until 2021 tomorrow. (Source: @realmadriden)
-
- aka Game90
- Hozzászólások: 17048
- Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
- Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest
Real Madrid have announced that Cristiano Ronaldo will sign a new contract until 2021 tomorrow. (Source: @realmadriden)
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Ezzel nem értek egyet, Chile sem a játék ölésével nyerte meg a Copát kétszer egymás után.MessiNeymarSuarez írta:Sampaolit ismerve ölni fogják a játékot és keményen focizni.