Ilyen az, amikor valaki nem olvas figyelmesen és ráadásul ezek szerint nem is érti, amit olvas.
Pedig írtam:
'..persze mindazokkal, amit eddig írtunk, hogy a középpálya nem szűrt rendesen, hibák csúsztak be'
Azt is leírtam, hogy Rakétának kellett volna kezdenie, mert jobban ment volna a kp-s labdatartás, forgolódás. Aztán, ha elfárad (mert nála előfordul), akkor csere, jöhetett volna Gomes támadást akasztani.
Hibákról írtam, góllal a végén, amik újra és újra megtörték a Barca - akármilyen - játékát.
Iniesta, Alba és Messi játéka volt gyenge, ahogy írtam is.
Suarez értelemszerűen így egy vacak labdát se kapott.
Messit az 50-60-dik percig nem engedték labdához, azonnal körbevették. Ez volt Emery taktikájának egyik pillére. Amúgy meg ő sem kapott jó ütemű labdákat.
Busquets nagyon halovány, csigatempójú éven van túl, de kedden ő volt a középpályán, aki küzdött és próbált értelmes passzokat kiosztani, a legjobb teljesítménye neki volt. A labdavesztéseknél nem ért már vissza, olyan 10-15 méteres fórokban szaladtak el. 2 gólt Iniesta sávjában láttam, hogy kaptunk.
Ki kellett volna fárasztani a psg-t, láthatóan ezt akarta a Barca, de a labdavesztésekből jöttek gólok.
Én a csapat helyében szűkítettem volna a területet védekezésben, ezt mutogatta LE is a pálya széléről. Nálam ez most azt jelentette volt, hogy a csatáraink is félpályán védekeznek, illetve zavarnak, onnan ők 3-an még bőven felérnek!
A középpálya meg nyugodtan indulhatott volna előre a 20-30 méteres sávból, mennyi indítás láttunk ebben a szezonban innen a középpályásainktól, hol szélre, hol be futósávba.
A gond az volt, hogy mikor megszereztük a labdát és felállt a réskereső játék, labdavesztés után olyan ólomlábakon próbált mindenki rendeződni (és rosszul), hogy már a 16-osunknál jártak.
Fennragadtak, szélen ragadtak, Iniesta kocogott, volt aki sétált. Persze lassúak is voltunk.
Tulajdonképpen lekontráztak minket, az első szerencsétlen szabadrúgásgól után.
zeli39 írta:Újranéztem a keddi meccset és kicsit árnyaltabban látom a történteket most.
Utólag, úgy látom, hogy bár közel sem volt jó a középpálya, mégis mintha nem ez lett volna a döntő. PL. a labdabirtoklás megvolt (41:59)
Persze,hogy megvolt a labdabirtoklás mert Emery csapata időnként visszaállt hisz jól tudták amit játszanak az 90 percen keresztül nem bírnák.Ha úgy gondolod nem a középpályán ment el a meccs akkor te nem tudom milyen meccset néztél .Én azt mondanám a csapat maga tragédia volt ahogy játszott .Messi,Gomes,Iniesta,Busquets játéka valahol 0 és 1 között volt mérhető a teljesítménye 10-es skálán.Luis Enruque edzői tevékenységét meg Busquets értékelte is a mérkőzés végén persze nem nyíltan

u.i.:
Iniesta (Busquets és valakik szavai szerint is) most nyilatkozta le, ha hinni lehet a hírnek, azt amit az elmúlt napokban leírtam itt Nektek:
" Egyre távolabb kerülünk attól a filozófiától, amely naggyá tett minket” – mondta az egyik játékos. „Amikor birtokoljuk a labdát, nagyon szervezettek vagyunk, anélkül viszont minden sokkal bonyolultabb” – vélekedett egy másik.
A beszélgetést Iniesta zárta le, aki a Catalunya Radio értesülései szerint azt mondta csapattársainak: „Ha még egyszer így játszunk, nem érdemeljük meg, hogy a Barcelona mezét viseljük. ”
Teljes mértékben azonosulni tudok.
Azt írtam: kudarcot vallott a középpálya átalakítása és hogy feladtuk a tikitakán alapuló labdabirtoklást (ezen kezdetben ügyesen változtatott LE, hogy felgyorsította, lendületesebben értünk a 16-os elé, illetve gyorsabb passzokkal léptünk ki a 3szögekből, de mára teljesen eltűnt, eltüntette az edző, ezt biztos ő akarta). Minden ellenfél tartott tőle.
Bus-Ini-Rak tökéletesen ment, csak annyi volt a feladat, hogy SR-t és Rafinha-t beleépítse LE, nem ezt tette. Gomes is megtalálta volna a helyét Rakitic cseréjeként, de ennél kisebb feladatokkal, amikbe most belebonyolódik.
Magas szintű technikán alapult, tudták gyorsítani, lassítani a játékot.
Most mi van? hektikus labdakihozatal, elől a szupersztárokkal, akik szerencsére 90 %-ban el tudják még dönteni a meccseket.