Amit Coutinho és Dembelé tesz (állítólag ugye, nem tudni pontosan), azzal semmi baj. Pont hogy ilyen játékosok kellenek akik itt akarnak játszani. Verrattiban minimális akarat sem volt, neki mindegy volt, ott is maradt ahol van.
Igenis a játékosoknak is vannak jogaik, ha nem tetszik a klubnak a viselkedés bontsák fel a szerződését aztán jónapot.
Vagy lehet, hogy Verrattiban volt annyi lojalitás, hogy nem köpi szembe azt a klubot, melynek rengeteget köszönhet, ahol sztárjátékos lett belőle.
Coutinho ráadásul ha jól tudom, tavaly hosszabbított. Miért tette, ha annyira ide akar jönni? Érdeklődés már volt akkor is a Barca felől.
Dembelé is miért nem harcolt ki vmi opciót a távozására, mikor tavaly aláírt? Akkor kellett volna okosnak meg keménynek lenniük, nem most.
Felbontani nyilván nem fogják a szerződésüket, de ha klubok kemények maradnak, a játékosok fogják a rövidebbet húzni. Nem adják el, szeptemberben meg mindkettő eldöntheti, szűkölve visszakuncsorogják magukat a csapatba és beállnak a sorba, vagy megrohadnak a lelátón vagy ott ahol akarnak, de akkor búcsút inthetnek a VB-nek, és a pályafutásuknak sem fog éppen jót tenni egy év játék és edzés nélkül.
A Gomes, Denis kettősnél mindenképp jobb, ráadásul ilyesmi típusú játékos nincs most a keretben.
Miért lenne jobb náluk? Ők legalább Valencia-Sevilla-Villarreal szintű csapatokban bizonyítottak, Paulinho meg a Tottenham legrosszabb igazolása.
kínai kapcsolatok nem jönnek ehhez rosszul.
De nem ilyen áron! Nem szeretném megérni (bár már lehet késő), hogy a szakmai szempontok helyett szponzorok vagy befektetők döntsék el, kit igazoljon le a klub.
Ez tárgyalás technika. Kérdés a végén kiadjuk e a nagy zsét...Sok a kockázat azért ha ennyiért igazolunk.
Bartoék tárgyalási technikája aztán nagyon komoly... húzzák-húzzák az időt, aztán a végén úgyis lehúzzák a klubot.
