Pont azt néztem, hogy a MU kezdőben 3 ex Chelsea-s játékos van, abból kettőt anno Mou zavart el onnan nem? Mata meg Lukaku.
Matát tuti, Lukakura már nem annyira emlékszem, de hozza kell tenni, a belga akkor még nagyon fiatal volt, korai volt szerintem az odaigazolása. Matát sokáig a MU-nál is mellőzte, de aztán úgy látszik megbarátkozott vele.
Rashford is megérdemelné a gólt, hatalmasat játszik, előbb az a kapufa

Pedig ősszel a fejem fogtam sokszor miatta, de aztán már tavasszal kezdett belejönni, most meg végre azt a játékot hozza, amiért akkora tehetségnek tartják. Úgy látszik a helyét is sikerült megtalálni, legalábbis ez a szerepkör szerintem illik neki.
Szerk: Martial is jó szállt be, lehet, hogy őt is korán írtam le tavaly.
Szerk2: Pogba kegyelemdöfés.
Ok, hogy nem túl acélos csapat ellen játszottak, de szerintem ígéretesnek tűnik nagyon a MU, és helyenként kifejezetten élvezhetően játszottak.