Barca Igazolások
Pulisic-et is szívesen látnám. Fiatal, robbanékony. Szerintem nagy jövő előtt áll.
Középpályást én nem igazán igazolnék. Coutinho is inkább csak Suárez helyett passzolna a balosra, de akkor inkább Griezmann.
Olyan fiataljaink vannak, mint Samper és Alena, akik legalább egy esélyt megérdemelnének a nagyoknál és akkor Sergi Roberto meg Denis is itt vannak még a keretben akikkel számolunk hosszabb távon és Busquets sem matuzsálemi korú. Ez már 5 játékos alsó hangon és Iniesta is valószínűleg a csapat tagja lesz még jövőre is, ahogy Paulinho is. Ez így a két fiatallal együtt 7 játékos és akkor Rakitic vagy Gomes sorsáról nem is beszéltem. Rafinha és Arda biztosan távoznak, én szívesen látnám Gomes-t is a távozók között.
Előre sokkal vékonyabb a keret. Messi, Deulofeu, Dembelé, Suárez és Paco csak számszerűleg elég, de ha maradunk ennél a 4-3-3-as, hamis 9-essel felálló szerkezetnél, akkor Paco-ra és sajnos Suárezre sincs nagy szükség. Deulofeu és Dembelé pedig még nem elég jók a kezdőhöz és nem is biztos, hogy valaha azok lesznek, hiába a tehetség. Griezmann-ról már írtam, hogy ideálisnak tartanám ide, egy Griezmann-Messi-Dembelé/Deulofeu kezdőbe.
Hátra pedig a Mina,Marlon kettős kelleni fog, ha Verma és Mascherano is távoznának a nyáron. Illetve nálam egy jobbhátvéd is nagyon kellene Semedo mögé, mert Roberto-t kár ott elpazarolni.
Szerencsére messze még a nyár.

- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Szerintem ez a posztjából adódik, legtöbbször letámadják, ha megkapja, ilyenkor játssza tisztára magát, vagy teszi ki az egyik belsővédőnek.másról írsz, mint amiről én írtam. nem a labdavezetését kritizáltam, hanem azt, hogy 95%ban hátrafelé az első mozdulata, gondolata. ezen kéne változtatnia.
De egyébként ha már visszazárt az ellenfél, és nem a saját kapunak szembe kapja a labdát, akkor azért bőven adja a lasztikat előre, vagy ível a szélre, védők mögé, vagy teszi Messinek, ha tudja.
A mostani keretből amúgy a Xavi-féle játékra senki nem alkalmas, de SR van hozzá a legközelebb, de ő sem tipikusan az a játékos, aki mélységből irányít. Majd Samper.

SR esetleg.csababarca írta:másról írsz, mint amiről én írtam. nem a labdavezetését kritizáltam, hanem azt, hogy 95%ban hátrafelé az első mozdulata, gondolata. ezen kéne változtatnia.S.Agüero írta: Ahhoz gyorsabbnak, mozgékonyabbnak kéne lennie.
Egyébként bőven túlzás, amit írsz, állandóan keresi a rést, ahol be tudja játszani a védők közé a labdát Messinek, tegnap is csomó ilyenre volt példa.
Az igaz, hogy nem szokott megindulni egyedül, inkább leadja, ezért nem igazán hibáztatom, nincs meg hozzá a sebessége, hogy 20-30 métert labdát vezessen.
azt sem írtam, hogy a tökéletes megoldás lenne, de a keretből ki más tudná megcsinálni?
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15883
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
másról írsz, mint amiről én írtam. nem a labdavezetését kritizáltam, hanem azt, hogy 95%ban hátrafelé az első mozdulata, gondolata. ezen kéne változtatnia.S.Agüero írta: Ahhoz gyorsabbnak, mozgékonyabbnak kéne lennie.
Egyébként bőven túlzás, amit írsz, állandóan keresi a rést, ahol be tudja játszani a védők közé a labdát Messinek, tegnap is csomó ilyenre volt példa.
Az igaz, hogy nem szokott megindulni egyedül, inkább leadja, ezért nem igazán hibáztatom, nincs meg hozzá a sebessége, hogy 20-30 métert labdát vezessen.
azt sem írtam, hogy a tökéletes megoldás lenne, de a keretből ki más tudná megcsinálni?
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Ahhoz gyorsabbnak, mozgékonyabbnak kéne lennie.Mélységi irányító akár lehetne Busi is, de neki valami elektrosokkal kéne kezelni az agyát, kiölni belőle az alibit, és a 99%ban hátrafelé veszem elő a labdát életérzést.
Egyébként bőven túlzás, amit írsz, állandóan keresi a rést, ahol be tudja játszani a védők közé a labdát Messinek, tegnap is csomó ilyenre volt példa.
Az igaz, hogy nem szokott megindulni egyedül, inkább leadja, ezért nem igazán hibáztatom, nincs meg hozzá a sebessége, hogy 20-30 métert labdát vezessen.
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15883
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Mélységi irányító akár lehetne Busi is, de neki valami elektrosokkal kéne kezelni az agyát, kiölni belőle az alibit, és a 99%ban hátrafelé veszem elő a labdát életérzést.
Tegnap is legalább 5 eset volt, mikor mentünk előre, kapott egy passzt, körülötte 15 méterre senki, és hátrafelé orientálódik, és elkezd hátra forgolódni. Full felesleges mozdulatok.
Na mindegy, de ha bátrabb lenne, és elhinné magáról hogy tud előrefelé is játszani, akkor képes lenne mélységből elirányítani, jobb híján.
Tegnap is legalább 5 eset volt, mikor mentünk előre, kapott egy passzt, körülötte 15 méterre senki, és hátrafelé orientálódik, és elkezd hátra forgolódni. Full felesleges mozdulatok.
Na mindegy, de ha bátrabb lenne, és elhinné magáról hogy tud előrefelé is játszani, akkor képes lenne mélységből elirányítani, jobb híján.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Én meg sokkal inkább egy mélységi iranyítót hoznék, sztem nagyon hiányzik a csapatból, szokásos neveken túl fogalmam nincs amúgy, h erre ki alkalmas.
Suarez meg úgysem ül le a padra, Griezmannt sztem megemlíteni is felesleges, nem kell az Valverdenek. Dembele meg érzésem szerint jó lesz.
Suarez meg úgysem ül le a padra, Griezmannt sztem megemlíteni is felesleges, nem kell az Valverdenek. Dembele meg érzésem szerint jó lesz.
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Griezmann, Coutinho kettőst én is hoznám, melléjük még jön hátra Marlon és Mina, akkor bőven jók leszünk szerintem.Nero. írta:Utálom ezt a topicot, az “FM”ezést mégjobban, de ha kicsit elore gondolkodunk akkor télen/nyáron bele kell nyúlni a zsebbe.
Iniesta ha van még mindig nagyon jó, de már nem sokáig lesz. Oda szerintem egyértelműen adja magát Coutinho.
Suarez továbbra is pocsék, valószínűleg most már a kora is benne van, bárhogy reménykedünk kell egy kezdő szintű támadó, szerintem ide is egyértelmű Griezman.
Deulofeu nem lesz soha elég jó ahhoz hogy kezdo legyen, Dembelé minimum kérdéses, de még ha be is válik akkor is kell még egy szélső támadó.
Akárhogy osztok/szorzok ez minimum 250 milla, de inkább 300. Kivancsi vagyok mennyi van a kasszába és hogy mik a tervek. Ezeket a problémákat már nem lehet B kategóriás játékosokkal megoldani.
- randomguy
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 580
- Csatlakozott: 2016.08.11. 12:22:07
- Tartózkodási hely: τᴏᴘ ᴏғ τʜє ωᴏʀʟᴅ
Arsenal are thinking about trying to sign Ter Stegen. The club from London see him as a potential successor of Petr Čech. [daily star]
Tudom, hogy kamu, csak azért rakom ide, mert Stegen személyében azt látom, hogy van végre egy nem saját nevelésű játékosunk, akiről lerí, hogy mennyire elhivatott a klub felé. Szerintem őt még egy Bayern sem tudná visszacsábítani a bundásba. A német lehet a következő generáció (egyik) csapatkapitánya.
Szóval Wenger nagy fába vágta a fejszéjét.

Xabi Prieto: "I have gone to the Bernabeu just to watch Messi play."
Én azt mondom, hogy végre vannak cseréink, ami jó, csak éppen ők a kezdőben játszanak. Szükségünk lenne valakire a középpályára aki segíti a támadást és egy gólzsákra. De szerintem jobban állunk, mint korábban.Samper írta:Számomra az első prioritás a feleslegtől megszabadulás. A második a saját utánpótlásunk új szerepbe hozása. És csak a harmadik az erősítés - az ugyanis erősen Messi-függő és az ő jövőjének tisztázódása előtt nagy melléfogások lehetségesek.
Saját nevelésből, ha Denis és Delofeu beépül meg is vagyunk, itt más már nem nagyon fér be.
Számomra az első prioritás a feleslegtől megszabadulás. A második a saját utánpótlásunk új szerepbe hozása. És csak a harmadik az erősítés - az ugyanis erősen Messi-függő és az ő jövőjének tisztázódása előtt nagy melléfogások lehetségesek.
Utálom ezt a topicot, az “FM”ezést mégjobban, de ha kicsit elore gondolkodunk akkor télen/nyáron bele kell nyúlni a zsebbe.
Iniesta ha van még mindig nagyon jó, de már nem sokáig lesz. Oda szerintem egyértelműen adja magát Coutinho.
Suarez továbbra is pocsék, valószínűleg most már a kora is benne van, bárhogy reménykedünk kell egy kezdő szintű támadó, szerintem ide is egyértelmű Griezman.
Deulofeu nem lesz soha elég jó ahhoz hogy kezdo legyen, Dembelé minimum kérdéses, de még ha be is válik akkor is kell még egy szélső támadó.
Akárhogy osztok/szorzok ez minimum 250 milla, de inkább 300. Kivancsi vagyok mennyi van a kasszába és hogy mik a tervek. Ezeket a problémákat már nem lehet B kategóriás játékosokkal megoldani.
Iniesta ha van még mindig nagyon jó, de már nem sokáig lesz. Oda szerintem egyértelműen adja magát Coutinho.
Suarez továbbra is pocsék, valószínűleg most már a kora is benne van, bárhogy reménykedünk kell egy kezdő szintű támadó, szerintem ide is egyértelmű Griezman.
Deulofeu nem lesz soha elég jó ahhoz hogy kezdo legyen, Dembelé minimum kérdéses, de még ha be is válik akkor is kell még egy szélső támadó.
Akárhogy osztok/szorzok ez minimum 250 milla, de inkább 300. Kivancsi vagyok mennyi van a kasszába és hogy mik a tervek. Ezeket a problémákat már nem lehet B kategóriás játékosokkal megoldani.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7476
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Én is olvastam ilyet, meg azt is, hogy Ancelotti szerint meg volt ajánlat, de Verratti csak a saját fizuját akarta megtornászni Párizsban, igazából nem is akart jönni.Stalkyard írta: Nem volt. Legalábbis Emery szerint.
Lehetett olvasni 100 felettiről is, meg 75+bónuszokról is. Amúgy nem tudom miért mániája a stábnak ezek az idióta bónuszok, ez már nagyon a garasoskodás, pláne ha tényleg emiatt nem játszatjuk Semedot.randomguy írta:
Ha jól tudom 100 millió felett is ajánlottunk érte, azért az már több, mint elég kellett volna hogy legyen.
Meg amúgy sincs még semmi veszve, télen a hírek szerint újra bepróbálkozunk.
Hallottam, hogy tervbe van télen leigazolni, de nagy érvágás lenne, ha végre hozunk egy klasszist középpályára, de nem játszhat a BL-ben.
Amúgy a sok cikknek már tényleg semmi értelme, csak a magam szórakoztatására olvasom el, mert nekem pl. jó eljátszanom a gondolattal, hogy jön Verratti, Coutinho, Thiago, De Bruyne, de ez a nyár megint megtanított, hogy csak akkor szabad bármit is elhinni, ha a játékos már Barca mezben dekázik a Camp Nou közepén.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Nem volt. Legalábbis Emery szerint.davi10 írta:
(már ha volt),
Az éjjel soha nem érhet véget!
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
- randomguy
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 580
- Csatlakozott: 2016.08.11. 12:22:07
- Tartózkodási hely: τᴏᴘ ᴏғ τʜє ωᴏʀʟᴅ
Csak a 'Pool makacsságának köszönheti, hogy most nem Barcelonában játszik. Ha jól tudom 100 millió felett is ajánlottunk érte, azért az már több, mint elég kellett volna hogy legyen.davi10 írta: Meg már azt is írtam, hogy az sem tenne jót az imázsunknak, ha behülyítjük Coutinhot is, csóri még be is kamuzza, hogy sérült, aztán meg benne hagyjuk a sz.rban.
Meg amúgy sincs még semmi veszve, télen a hírek szerint újra bepróbálkozunk.
Xabi Prieto: "I have gone to the Bernabeu just to watch Messi play."
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7476
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Barcelona are prepared to bid for Manchester City star Kevin De Bruyne instead of Liverpool midfielder Philippe Coutinho. [ EXPRESS ]•
Erre kb. 1% esélyt látok, de már nyáron sem értettem, hogy miért nem merült fel a neve.
Ha akkor még volt tökünk egy PSG-nél bejelentkezni egy Verrattiért (már ha volt), akkor nem lett volna ez egy annyira más sztori.
Csípem a srácot, ügyes is, de tartom, hogy mi a PSG-City duótól nem nagyon fogunk játékosokat elhozni, kezdőket meg pláne.
Meg már azt is írtam, hogy az sem tenne jót az imázsunknak, ha behülyítjük Coutinhot is, csóri még be is kamuzza, hogy sérült, aztán meg benne hagyjuk a sz.rban.
Erre kb. 1% esélyt látok, de már nyáron sem értettem, hogy miért nem merült fel a neve.
Ha akkor még volt tökünk egy PSG-nél bejelentkezni egy Verrattiért (már ha volt), akkor nem lett volna ez egy annyira más sztori.
Csípem a srácot, ügyes is, de tartom, hogy mi a PSG-City duótól nem nagyon fogunk játékosokat elhozni, kezdőket meg pláne.
Meg már azt is írtam, hogy az sem tenne jót az imázsunknak, ha behülyítjük Coutinhot is, csóri még be is kamuzza, hogy sérült, aztán meg benne hagyjuk a sz.rban.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Érdekes, hogy most is mindenki az MSN-hez keres partnert az igazolásokkal, pedig ősszel láthatóan nem ez a focink. És ha neadjisten Messi kiesne, ki tudja, hogy mit lehetne kihozni a meglévőkből és hová kéne nagyon az új ember.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8572
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Van egy éves nagyon fiatal játékos, aki minden alapozás nélkül beesett egy már elkezdődött teljesen idegen bajnokságba, csapatba, taktikába és játszott 2 meccsen 20-25 percet, meg egyszer vagy 60-70-et. Talán Messin kívül nincs olyan játékos, aki ennyiből már virított volna. Ráadásul rosszul sem játszott. Ha objektíven nézzük pár hónapnak el kell telni, hogy körvonalazódjon, mit is tud. Emlékezzünk Neymar első szezonjára.Vagy éppen Suarezére, aki már egy kiforrott, klasszis játékosként érkezett. De bármely játékosnak, főleg ilyen körülmények között, hagyni kell ennyi időt. Ráadásul egy ilyen komoly sérülésből sem szoktak a játékosok csúcsformában visszatérni.Nero. írta:Én meg ezt nem szeretném, hogy idehoztuk minden idők második legdrágább igazolását, és máris elkezdünk mindenféle kifogást fabrikálni hogy egyelőre miért nem jó és miért lesz majd talán jó.. Persze, nyilván van alapja azért de valahol az az oldal is jogos aki egyből jó teljesítményt vár.Onnan kellene még fejlődni a csillagos égig, szerintem legalább jövő év őszig kell neki majd idő ehhez.
Ezek nem fabrikált kifogások, hanem tények.
Az, hogy mennyibe került azt a hirtelen felborult piacnak köszönhetjük. Amikor egy Neymar 220 millió, 18 éves Mbappé 180 millió és a közepes játékosok is 70-80-nál kezdődnek. Az a Morata közel 70 volt, aki 43 meccsen még 2000 percet sem játszott és lehet sorolni. Aki két egyeneset rúg a labdába már rajta a 40 milliós árcédula. Lesz még drágább igazolásunk is a következő 2-3 évben az biztos. Arról nem beszélve, hogy a csapatok kegyetlenül kihasználják a vevők helyzetét.
Ha nem lenne ekkora szükség Coutinhora vagy anno Dembelére nem ekkora árcédula lenne rajtuk. Nem véletlen, hogy egy Gomest nem tudunk jó áron eladni.
Forca Barca!!!!
Most már jó ideje érdeklődve olvasom Suarez megváltozott pozíciójával kapcsolatos kommenteket, és egy pár hete kifejezetten figyelem is a meccseken (amúgy borzasztóan játszik, tény).
Tényleg nem center, a támadószekció éke, mint a LE rendszerben, de az is tuti, hogy baromira nem balszélsőt játszik. Szerintem a Barca felállása az utóbbi meccseken valami hasonló:
https://www.buildlineup.com/shared/59f4 ... 25d4d25f8e
Ráadásul, a LE rendszer elején (pl. El Classico bemutatkozásán) játszott kifejezetten jobbszélsőt játszott, és akkor jól nyomta... Én állítom, hogy nem kizárólag a formáció az oka a hanyatlásnak, max kicsit hozzájárul. Műtsék meg, pihenje ki magát, szedje össze magát fejben, és harapjon márciustól-májusig.

két észrevétel a Messi-Suarez pozícióhoz:
- Suarez kálváriája nem feltétlenül az hogy szélre került, hanem az hogy középen NEM TELJESÍTETT ! Valverde úgy gondolhatta -joggal - hogy valakinek azért rúgnia kéne a gólokat...
-akár Messit akár Suarezt nézem , egy meccsen belül is rendre megvan a lehetőségük, hogy cseréljenek ! és rendere ugyanaz a képlet, hogy Suarez betlizik, míg Messi szinte bárhonnan hozza ami tőle elvárható.

Vesszek meg de én őt látnám itt a legszivesebben.Nagyon lát pontos nem virgázza túl.Furcsa hasonlat de olyan mint valami csúcsra járatott precíz müszer.Legalábbis nekem.Szerintem az összes lehetségesből a legjobb lehetne.palesz77 írta: De mindegy, jöhet az Eriksen saga akkor.

Én meg ezt nem szeretném, hogy idehoztuk minden idők második legdrágább igazolását, és máris elkezdünk mindenféle kifogást fabrikálni hogy egyelőre miért nem jó és miért lesz majd talán jó.. Persze, nyilván van alapja azért de valahol az az oldal is jogos aki egyből jó teljesítményt vár.Onnan kellene még fejlődni a csillagos égig, szerintem legalább jövő év őszig kell neki majd idő ehhez.
Ha olyan támadót keresünk akinek az "LF" pozicióba kell játszani, akkor Griezmannál jobb lehetőség nincs ráadásul a mai árak mellett 100at simán megér. Suárezt sokat kritizáljuk, de azért valljuk be az is betett neki hogy egy kicsit kikellett húzódnia. Etoonak, Henrynak vagy Villának ez nem volt probléma, mert ügyes, kreatív játékosok voltak, de az urunak ilyen képessége nincs.
Örülök, hogy ezt nem csak én látom így. Ügyes kölyök amúgy, de nem hiszem hogy neki feltétlen itt a helye.de eddig piszok gyenge volt amikor játszott, nem mutatott többet Deulofeu-nál.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Nem tudom, én arra számítok, hogy Dembélé ebben a szezonban még/már nem lesz húzóember. Visszajön egy hosszú kihagyásból, eleve tuti kell majd 1-2 hónap, mire arra az ígéretes, de nem túl acélos szintre visszatér, amit a szezon első meccsein produkált. Onnan kellene még fejlődni a csillagos égig, szerintem legalább jövő év őszig kell neki majd idő ehhez.
Ezt a Yerry Minát meg legalább negyvenszer megírták nyáron, hogy majd le fogjuk igazolni. Így szinte biztos, hogy soha nem lesz a játékosunk.
Ezt a Yerry Minát meg legalább negyvenszer megírták nyáron, hogy majd le fogjuk igazolni. Így szinte biztos, hogy soha nem lesz a játékosunk.

"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Dembelé-től azért én csodát nem várnék. Nagy volt a hype körülötte, mert drágán érkezett, tényleg tehetséges is, de eddig piszok gyenge volt amikor játszott, nem mutatott többet Deulofeu-nál.Chino írta:
Griezmann kiváló játékos, de ha továbbra is ebben a formációban toljuk neki se lenne akkora haszna, nem tudnánk kiaknázni a tudását. A kvalitásai megvannak, de neki nem ez a stílusa. Az tény, hogy nem egy tipikus center, de 4-3-3-ban csak egy újabb játékost erőltetnénk be egy idegen szerepbe. Arról ne is beszéljünk, hogy megszerezni sem lenne egyszerű. Nem az árával van a gond, hanem, hogy a MU-val kellene versenyezni. Nyáron fél lábbal már Angliában volt, az ATMA büntetésén múlt, hogy nem igazolt el. Kétlem, hogy a United feladná.
Előbb Dembelé felépülését kellene megvárni. Ő hogyan alkalmazkodik, változnak-e a szerepek. Talán Valverde meg meri húzni a LE-féle rendszert. Messi, ha nem is teljesen, de szélebbre húzódna, akkor Suareznek lehetne létjogosultsága. A francia hiánya egyértelműen Messi jelenlegi pozícióját indokolja, de vele már más lehet a helyzet. Nyilván volt az a néhány perc, amikor nem változott még a szisztéma, de nem hiszem, hogy az annyira mérvadó lenne. Már nem csak kissé szubjektív, hogy Suarez így hatalmas fék, látszik, hogy szenved, nem találja a helyét a pályán és ez láthatóan ő is érzi. Megpróbálja lefutni a védőt vagy megcsinálni az 1vs1-et, de nem sikerül, utána meg feladja. Gyakorlatilag Albanak kell betölteni azt az űrt, amit Neymar hagyott. Még Digne is szokatlanul sokat járt fel.
Messi pedig látszik, hogy középen érzi magát a legjobban. Te tényleg kivennéd őt innen és újra kiraknád a szélre? Valverde nagyon jól látta, hogy Messi sem olyan robbanékony már, mint 23-24 évesen és így sokkal jobb teljesítményre képes középről, ahonnan a szervezésbe is be tud szállni. Tavaly is gond volt, hogy sokszor "magától" bement középre, kiszorítva ezzel Suárezt. Ameddig az argentin itt van, nem fogjuk már kitenni a jobbosra, így Suárez sem fog újra tipik centert játszani. Ahhoz a taktikához, amit most játszunk, egy technikásabb Griezmann sokkal inkább passzolna. A francia szerepköre valahol a szélső és középcsatár között van, nekünk ez pont ideális lenne.