Rinku írta:A semmiből belő akármit. 0 szögből, bármikor beveri a léc alá. És ez az, amit szerintem rajta kívül egyedül Messi tud, de ilyen fokozaton még ő sem, Griezmann pedig végképp nem és az ő kárára senkivel nem cserélném le. 20 méteren belül halálos, egyedül azt kell kiszenvednünk, míg les nélkül húszon belülre nem ér...

Mindig leírom, de megerősíteném most, szerintem a fszi annyira egyszerű agyilag, hogy ezt csak így lehet csinálni. Nekem Luis maga a megtestesült őstehetség, mert nem filózik kb. soha, de annyira érzi, hogy hogyan és mikor kell meglőni a golyót, hogy az fenomenális. Egyszerűen nevetnem kell, ha meglátom gólt lőni, azt a busa nagy röhögő fejét, ahogy örül már magának.

Tegnap is a gólja után, mintha egy 10 éves gyerek macit lőne magának a céllövöldben.

Maradj ilyen, mano, majd Iniesta meg a többiek megoldják, hogy hozzád kerüljön.

Adom
Olyan a pali, mint az Indiana Jones-ból az a jelenet, amikor a harcos fél órán át bűvészkedik, aztán a főhős elintézi egy lövéssel
Mi is sokszor passzolgatunk és ha nem sikerül, megelégeli Lajos és beveri.
Ráadásul azt imádom, hogy más gólt lő és sokszor ő is úgy ünnepel mintha ő lőtte volna
Imádom amikor 2 passzt nem tud megcsinálni, de a harmadiknál meg ha hozzá kerül a labda akkor 0 helyzetből beveri., az ellenfél meg csak néz hogy" dikk, ez?? Aki 2 méterre sem tud passzolni?"
Tényleg olyan fejet vág mint amikor a kisgyerek odaáll a cukros kocsi mellé
Nagyon örülök hogy visszatért, hihetetlenül gyenge formában volt fél évig, a kihagyhatatlant is kihagyta(valószínű a térde miatt is), de vissza tért, és remélhetőleg BL-ben is gyilkol majd
Jelenlegi Lajost nem cserélném el Grizire, mert ő lehet hogy összjátékban jobb, de Suarez igazi center karaktere nagyon kell a csapatnak, ha pedig nem bírjuk el hogy 1 ember nem tökéletes a játékban, akkor ott nem csak Suarezzel vannak gondok.