Res írta:Ez igazán biztató volt valóban. Értem én, hogy amolyan Iniesta-örökösnek jött, de ha már 4-4-2-t játszunk én azért megnéznék egy olyan középpályát, ahol mindketten játszanak Inivel. Nekem úgy tűnik mostanában Valverde elkötelezte magát a Busi-Rakéta szűrő páros mellett, amivel nem is tudnék vitába szállni. Ha viszont lenne két ilyen kreatív klasszis még előttük, akkor egy Messi-Suarez csatár kettőssel kiegészülve már-már félelmetes játékerőt képviselnénk....

Nekem is baromira tetszett és ennyi időt kapva bemutatkozó meccsén, egy sérülés után csak még figyelemre méltóbbá teszi a teljesítményét, de ahogy fordított irányban sem vonhatunk le komoly következtetést, úgy jelen esetben sem. Mindenesetre több, mint biztató, de az igazi megítélésével várnék még 2-3 90 percet. Kell még egy kis idő, hogy lássuk mennyire fogja érezni a társakat, mert véleményem szerint ez a kulcs. Iniesta egyik legnagyobb erénye most, nem az hogy átmegy 2 emberen is egy vetöréssel, hanem nagyon érzi mikor és hogyan kell a védők mögé betenni a labdákat, milyen ütemben kell Suarezt, Messit vagy Albat indítani vagy a kis területen való kényszerítők. Utóbbival nem hiszem hogy akkora gond lesz, de az előbbi kettőre még nagyon rá kell éreznie. A képességei, játékintelligenciája mindenesetre adott, ezt bizonyította már, de én még túlságosan nem szállnék el, nehogy csalódjak.
Ebben e 4-4-2-ben Dembelével elég ütős kvartettet alkothatnak. Szerintem nem lesz büdös neki a védekezés, bőven lehozhatja azt, amit mondjuk egy két-három évvel ezelőtti Ini, ami simán elég lehet.
Mindesetre sikerült találni egy olyan embert, aki átveheti a stafétát Initől és ez kulcskérdés volt évek óta. Ini pedig, ha a jövőben vállalja, amit Xavi az utolsó egy (két) évében nagyon jól járhatunk. A padon is lehet egy olyan ember, aki képes lendületet adni, változtatni az egész játék képén, mert valljuk be ezt egy Gomestől hiába várjuk.
Ha mondanom kellene valakit aki jobb választás lehetne, az talán Thiago, esetleg Verratti, bár előbbi sérülékenysége elég negatív tényező.
Normandia írta:Nagyon vártam, amióta itt van. Nos, lesznek szép perceink vele az biztos. Tipikus brazil, nem fél semmitől adja Önmagát, az pedig nem lesz kevés. Majd ha érzi is a társak mozgását, nem kevés örömöt fog adni.
Azért a kiemelt rész remélem nem lesz teljesen igaz.
