Sok kicsi sokra megy. Mindenki csak egy kicsit lett gyengébb, meg "csak" egy góllövő hiányzik, de mindez együtt túl sok volt már nekik. Eddig működött a gépezet, most homokszem került bele. A legnagyobb kriptonitjuk idén amúgy éppen mi voltunk, máshogy alakulhatott volna a szezonjuk, ha nem jövünk szembe - nekik roppant szerencsétlen módon - egyszerre mind a kupában, mind a bajnokságban, ráadásul annak a sorsdöntő hétnek az eredményeképpen a BL-meccsükön is már csak kb. járókerettel tudtak pályára lépni, annyira ki voltak.Kovbal88 írta:Mondjuk lett volna idő és lehetőség Ronaldo-t pótolni, igaz nem egy az egyben, de akkor is.
Marcelo plusz súlya ne legyen már kifogás, ahogy a nyáron még aranylabdát szerző Modricnak se kell fél év alatt elfelejteni focizni. Meg lehet itt magyarázni a dolgokat, de ami tény, sose voltak kimagaslóan jók Zidane-ostúl se, a bajnokságot is úgy nyerték meg, hogy volt azaz elmaradt meccs, amit, lehet a normál időben játszák kb február elbukják, így meg utolsó pillanatban pont jól jött a három pont. BL ről meg kár beszélni, tavaly se a tudás döntött, hanem hogy Ramos "véletlenül" mindig rosszkor volt rossz helyen.
Barça vs. Real - El Clásico
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Nem felejtett el focizni, inkább sosem volt Ő a világ legjobb játékosa!Kovbal88 írta:ahogy a nyáron még aranylabdát szerző Modricnak se kell fél év alatt elfelejteni focizni..
"Mondanám hogy igyunk rá, de nem. Döglött lóba nem rúgunk Bale!"
Mondjuk lett volna idő és lehetőség Ronaldo-t pótolni, igaz nem egy az egyben, de akkor is.Cestus írta:Az ördög a részletekben rejlik. Ha a győztes csapatból kivesszük "éviötvent", Marcelora felszalad pár kiló, Modric megöregszik és Kroos belustul, a győztes csapatból gyorsan mindent elbukó csapat varázsolódik. A Zidane-érában (az első Zidane-érában ) a 3 évből 2x a BL-győzelem "mentette meg" a szezont, de ha már nincs a puzzle minden darabja a helyén és nem jön a BL, akkor a szezon máris kuka.LG írta:Milyen győztes csapaton? Idén márciusra elszálltak mindenhol, spanyolban tavaly ugyanez, de vmi elképesztő abszurd módon behúzták a BL-t. De rohadtuk nem volt már az sem egy győztes csapat.
Marcelo plusz súlya ne legyen már kifogás, ahogy a nyáron még aranylabdát szerző Modricnak se kell fél év alatt elfelejteni focizni. Meg lehet itt magyarázni a dolgokat, de ami tény, sose voltak kimagaslóan jók Zidane-ostúl se, a bajnokságot is úgy nyerték meg, hogy volt azaz elmaradt meccs, amit, lehet a normál időben játszák kb február elbukják, így meg utolsó pillanatban pont jól jött a három pont. BL ről meg kár beszélni, tavaly se a tudás döntött, hanem hogy Ramos "véletlenül" mindig rosszkor volt rossz helyen.
Egyébként jól hangzik, hogy Zidene és Pep munkássága között húzunk párhuzamot és a mi gyerekünk is van olyan ügyes mint a tiétek, amit mondjuk még az eredmények igazolnak is, de szerencsére más nem.
Igen, a lényeg az, hogy úgy gondolom, ha jövőre bajnokesélyes csapatot akarnak, akkor kell igazolniuk. Elsősorban olyan ember kell nekik, akik az évi 50 legalább nagy részét tudja pótolni, mert Benzema és Bale felét tudják kb. Mbappé lenne nekik a csúcs, de mivel az ő megszerzésére túl sok esély nincs, kellenének más alternatívák is.
Solarival pl. a vége felé jól játszottak, csak Vini és Benz góllövésben kevésnek bizonyult. Egy erős gólvágóval a Klassikusok is máshogy alakulhattak volna, az Ajaxot is valószínűleg megoldják. SZóval amíg ez nincs meg nekik, én nyugodt vagyok, mehet oda Zidane, Hazard, Militao, akárki.

Az ördög a részletekben rejlik. Ha a győztes csapatból kivesszük "éviötvent", Marcelora felszalad pár kiló, Modric megöregszik és Kroos belustul, a győztes csapatból gyorsan mindent elbukó csapat varázsolódik. A Zidane-érában (az első Zidane-érában ) a 3 évből 2x a BL-győzelem "mentette meg" a szezont, de ha már nincs a puzzle minden darabja a helyén és nem jön a BL, akkor a szezon máris kuka.LG írta:Milyen győztes csapaton? Idén márciusra elszálltak mindenhol, spanyolban tavaly ugyanez, de vmi elképesztő abszurd módon behúzták a BL-t. De rohadtuk nem volt már az sem egy győztes csapat.
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Nyilván van abban sok-sok igazság amit leírtál, viszont akkor is ők nyertek és vagy így vagy úgy, de elértek abba a fránya döntőbe és be is húzták.LG írta: A tavalyi viszont nagyon abszurd volt, főleg az utolsó három meccs. Az ellenfelek kulcsemerei lesérültek, elképesztő mákos gólokat szereztek, a Bayarn nem kapott meg büntetőt stb. Most az Ajax ellen sem voltak rosszabbak, mint tavaly bármikor, csak jött egy meccs, ahol nem a javukra tévedett a játékvezető, rögtön vége is lett a dalnak.
17-est még úgy ahogy el tudom ismerni, mert bár ott is volt egy Kassai ámokfutás, de azért ott még teljesítmény is volt, a bajnokságot is behúzták. De tavaly már kb. féltávnál eldőtt a Liga, a Klasszikuson meg alázva voltak, szóval teljesen hiteltelenek voltak, mint Európa legjobbjai.
Örüljünk annak, idén max Perec húzhatja be a pórázt
"Mondanám hogy igyunk rá, de nem. Döglött lóba nem rúgunk Bale!"
A tavalyi viszont nagyon abszurd volt, főleg az utolsó három meccs. Az ellenfelek kulcsemerei lesérültek, elképesztő mákos gólokat szereztek, a Bayarn nem kapott meg büntetőt stb. Most az Ajax ellen sem voltak rosszabbak, mint tavaly bármikor, csak jött egy meccs, ahol nem a javukra tévedett a játékvezető, rögtön vége is lett a dalnak.perga írta:Azért csak nyertek 3 Bl-t!LG írta:Milyen győztes csapaton? Idén márciusra elszálltak mindenhol, spanyolban tavaly ugyanez, de vmi elképesztő abszurd módon behúzták a BL-t. De rohadtuk nem volt már az sem egy győztes csapat.
Nem volt itt semmilyen elképesztő meg abszurd helyzet, odakerültek, igaz sok mákkal, de behúzták, idén meg kiestek, ennyi.
Nem lehet csak úgy 3 Bl egymás után nyerni, volt sok szerencse a játékban a sorsolásban ezt nem is vitatja senki.
Én is rühellem őket, de elismerem amit elértek.
17-est még úgy ahogy el tudom ismerni, mert bár ott is volt egy Kassai ámokfutás, de azért ott még teljesítmény is volt, a bajnokságot is behúzták. De tavaly már kb. féltávnál eldőtt a Liga, a Klasszikuson meg alázva voltak, szóval teljesen hiteltelenek voltak, mint Európa legjobbjai.
Azért csak nyertek 3 Bl-t!LG írta:Milyen győztes csapaton? Idén márciusra elszálltak mindenhol, spanyolban tavaly ugyanez, de vmi elképesztő abszurd módon behúzták a BL-t. De rohadtuk nem volt már az sem egy győztes csapat.
Nem volt itt semmilyen elképesztő meg abszurd helyzet, odakerültek, igaz sok mákkal, de behúzták, idén meg kiestek, ennyi.
Nem lehet csak úgy 3 Bl egymás után nyerni, volt sok szerencse a játékban a sorsolásban ezt nem is vitatja senki.
Én is rühellem őket, de elismerem amit elértek.
"Mondanám hogy igyunk rá, de nem. Döglött lóba nem rúgunk Bale!"
Milyen győztes csapaton? Idén márciusra elszálltak mindenhol, spanyolban tavaly ugyanez, de vmi elképesztő abszurd módon behúzták a BL-t. De rohadtuk nem volt már az sem egy győztes csapat.
Mindegyiket megfogja/megakarja tartani. És igaza is van. “Győztes csapaton ne változtass”daffy írta:Könnyebb így eladni őket,a meccsek úgysem számítanak.recrea írta:Zz rögtön be is dobta az embereit tegnap. Navas, Asensio, Marcelo, Isco és Bale is kezdett, páran csettintettek, amikor kinevezték annyira nem tűnik ő sem rugalmasnak, meccset nem néztem, nem tudom, h játszottak, de jó példa ez arra, h nagyon nem mindegy egy játékos pályafutásában, h ki az edzője.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Gondolom, aki tényleg bizonyít neki a szezon végéig, az maradhat. Nem csinál butaságot.Lehetséges, bár sztem nem mindenkit adna ő el közülük.
Hogy ki megy, ki marad, az attól is függ kit tudnak megszerezni.
A legnagyobb sláger nyáron úgyis Mbappé lesz. Perez már többször sokkolta igazolásokkal a világot, de ilyen helyzetben még nem volt, hogy egy olyan csapat játékosát hozza el, kiknek gyakorlatilag nem számít pénz. Így nem tudom, hogy mivel vehetnék rá őket ez eladásra. Annyi esély van a távozására, hogy csak 2022-ig szól a szerződése, de még az is messze van, 2 év múlva lehetne reális esély, ha nem akarna hosszabbítani.
Lehetséges, bár sztem nem mindenkit adna ő el közülük.daffy írta:Könnyebb így eladni őket,a meccsek úgysem számítanak.recrea írta:Zz rögtön be is dobta az embereit tegnap. Navas, Asensio, Marcelo, Isco és Bale is kezdett, páran csettintettek, amikor kinevezték annyira nem tűnik ő sem rugalmasnak, meccset nem néztem, nem tudom, h játszottak, de jó példa ez arra, h nagyon nem mindegy egy játékos pályafutásában, h ki az edzője.
Könnyebb így eladni őket,a meccsek úgysem számítanak.recrea írta:Zz rögtön be is dobta az embereit tegnap. Navas, Asensio, Marcelo, Isco és Bale is kezdett, páran csettintettek, amikor kinevezték annyira nem tűnik ő sem rugalmasnak, meccset nem néztem, nem tudom, h játszottak, de jó példa ez arra, h nagyon nem mindegy egy játékos pályafutásában, h ki az edzője.
Zz rögtön be is dobta az embereit tegnap. Navas, Asensio, Marcelo, Isco és Bale is kezdett, páran csettintettek, amikor kinevezték annyira nem tűnik ő sem rugalmasnak, meccset nem néztem, nem tudom, h játszottak, de jó példa ez arra, h nagyon nem mindegy egy játékos pályafutásában, h ki az edzője.
Militaot leigazoltuk 50 millaert,2025ig ir ala.
Valaki valamit rola?
Valaki valamit rola?
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan
rmcf
rmcf
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 229
- Csatlakozott: 2009.03.01. 21:53:00
A Juve meccs megmutatta mit is jelentett Ronaldo a Real-nak. Nem kell, hogy helyzeteket dolgozz ki, csak tekerd oda a labdát a környékére és megoldja.
Erre írtam, hogy a Real még mindig úgy tette-vette a labdát mintha Cé ott lenne, de Bale-nek vagy Benzema-nak ívelgethetsz, ha oda is teszed pontosan akkor is több lehetőség kell nekik.
Ronaldo ebben világklasszis, hogy gyilkos módon lecsap mikor kell.

- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7443
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Zidane szerintem nagyon jó helyzetben van. Ha valahogy leesik mondjuk jövőre nekik egy bajnokság, ami már a nagy számok törvénye alapján is megeshet, ő lesz a megtestestesült Isten, de ha lehoz egy olyan 7 meccses győzelmi sorozatot, mint mondjuk Solari, akinek érdekes mód ezt nem vették figyelembe szintén Messiás lesz. Ráadásul még mi is kikaparhatjuk nekik a gesztenyét a második helyre, ha verjük az ATMA-t. Viszont ha tovább botladoznak fos játékkal az szintén Solarin meg Lopen lesz elverve, mert ez az ő hibájuk, nem lehet ennyi idő alatt jó eredményt hozni stb.lesliejr12 írta:
Az idő hamar dönt Zizou-ról aki egy született győztes, de varázsolni ő sem tud. Ők lehet, hogy nem, de én meg emlékszem rá, hogy Zidane alatt is rezgett a léc a nézhetetlen fos játék miatt és minden évben a BL győzelem mentette meg. Ő sem fog állandóan BL-t nyerni, ezzel a Ronci nélküli csapattal esélyes, hogy ő is megbukott volna. Ez is ok lehetett arra, hogy gyorsan csomagoljon nyáron.
Sőt még, ha a következő szezont is bukják, nem kapja majd azt amit az előző két edző, csapatépítés stb. címszóval. Pedig az utóbbi két edző egy fásult társaságot, Cr nélkül, 0 erősítéssel vett át, amin gyakorlatilag Perez uralkodott.
Zidane meg fog élni jó ideig a BL-ekből, nagyon nagy hibákat kell elkövetnie, hogy megharagudjanak rá Madridban. Ha pedig leesik egy-egy cím a valaha volt legnagyobb lesz odaát.
Forca Barca!!!!
Alakítsa át a keretet,igazoljon,dobálja ki a hitvány B kategóriás játékosainkat,plusz kerüljön mindenki a helyére.
Aztán meglátjuk,a mai futballban szépen játszani és eredményesnek lenni egyenlő az önmegsemmisítéssel.
3 BL-t nem fog nyerni zsinórban,de ha az elkövetkezendő 2 évben leesik egy bajnokság én már örülnék.
Remélem elkezd rotálgatni finoman, Isco kell,Marcelo meg döntse el a következő két hónapban hogy milyen ambíciói vannak. Érdekes lesz Vinicius esete hogy Ő miként számít rá az elkövetkezendő szezonban,ráigazol és pad,vagy benne lesz a fényesbe.
Aztán meglátjuk,a mai futballban szépen játszani és eredményesnek lenni egyenlő az önmegsemmisítéssel.
3 BL-t nem fog nyerni zsinórban,de ha az elkövetkezendő 2 évben leesik egy bajnokság én már örülnék.
Remélem elkezd rotálgatni finoman, Isco kell,Marcelo meg döntse el a következő két hónapban hogy milyen ambíciói vannak. Érdekes lesz Vinicius esete hogy Ő miként számít rá az elkövetkezendő szezonban,ráigazol és pad,vagy benne lesz a fényesbe.
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan
rmcf
rmcf
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Igen, '17 őszén a nézhetetlen játék és a rossz eredmények miatt sokan elküldték volna - CR-rel egyetemben -, aztán valahogy mégis meglett a BL...Az idő hamar dönt Zizou-ról aki egy született győztes, de varázsolni ő sem tud. Ők lehet, hogy nem, de én meg emlékszem rá, hogy Zidane alatt is rezgett a léc a nézhetetlen fos játék miatt és minden évben a BL győzelem mentette meg. Ő sem fog állandóan BL-t nyerni, ezzel a Ronci nélküli csapattal esélyes, hogy ő is megbukott volna. Ez is ok lehetett arra, hogy gyorsan csomagoljon nyáron.
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 229
- Csatlakozott: 2009.03.01. 21:53:00
Én már Hazard-ot is feleslegesnek tartom, + mellé még valaki írta Neymar-t. Vinicius posztján játszik mindegyik, minek oda nekik még 2 top játékos? Nem a szélekkel van bajuk, hanem a góllövéssel.
Persze, hogy örömmámorban van az ellentábor, ha hozzánk visszajönne Pep, mi is könnyes szemekkel olvasnánk a híreket. Tudom, a másik oldal kóklernek, meg mindenféle rágcsálónak mondja el Guardiola-t, a nevét sem tudják rendesen leírni és még ők vannak felháborodva, ha valaki nem tiszteli őket vagy nem nyal be tövig nekik. Képmutató banda. De tudjuk, hogy ha az ellentábor így utál valakit akkor az valamit baromi jól csinált. Magyarázni meg lehet Pep munkásságát negatívan, csak sok értelme nincs. Meg ovis dolog is.
Az idő hamar dönt Zizou-ról aki egy született győztes, de varázsolni ő sem tud. Ők lehet, hogy nem, de én meg emlékszem rá, hogy Zidane alatt is rezgett a léc a nézhetetlen fos játék miatt és minden évben a BL győzelem mentette meg. Ő sem fog állandóan BL-t nyerni, ezzel a Ronci nélküli csapattal esélyes, hogy ő is megbukott volna. Ez is ok lehetett arra, hogy gyorsan csomagoljon nyáron.
Persze, hogy örömmámorban van az ellentábor, ha hozzánk visszajönne Pep, mi is könnyes szemekkel olvasnánk a híreket. Tudom, a másik oldal kóklernek, meg mindenféle rágcsálónak mondja el Guardiola-t, a nevét sem tudják rendesen leírni és még ők vannak felháborodva, ha valaki nem tiszteli őket vagy nem nyal be tövig nekik. Képmutató banda. De tudjuk, hogy ha az ellentábor így utál valakit akkor az valamit baromi jól csinált. Magyarázni meg lehet Pep munkásságát negatívan, csak sok értelme nincs. Meg ovis dolog is.
Az idő hamar dönt Zizou-ról aki egy született győztes, de varázsolni ő sem tud. Ők lehet, hogy nem, de én meg emlékszem rá, hogy Zidane alatt is rezgett a léc a nézhetetlen fos játék miatt és minden évben a BL győzelem mentette meg. Ő sem fog állandóan BL-t nyerni, ezzel a Ronci nélküli csapattal esélyes, hogy ő is megbukott volna. Ez is ok lehetett arra, hogy gyorsan csomagoljon nyáron.
Sztem nem nagyon változott a véleményük róla, max azt díjazzák, h képes volt kompromisszumot hozni Zidane visszahozásának érdekében, és valszeg engedett az egóból. Van abban némi ellentmondás, h most nem tudott nemet mondani Madridra a francia, nyáron meg igen, szóval vagy Zidane hazudik, vagy Perez tett meg olyan dolgokat/ígéreteket, amiket nyáron nem, gyanítom utóbbiról van szó. Meg sztem horribilis fizut ad neki.Sinya22 írta:Jó hát én megértem az örömünnepet valamilyen szinten,elbuktak mindent,de visszakapják az edzőt aki csak nyert pár kupát nekik. Pár játékos is jobban járt így,Isco vagy Marcelo legalább játszhat még a szezonban. Aztán lehet lesz még ebből "Zidane takarodj", bár mondom,ő az egyetlen akivel nagyobb türelemmel lesznek a szurkolók is,meg Perez is. De azért tényleg vicces,hogy odaát Perez most mekkora király lett
Zidane nagy madridista, tekintélye az egekben, ami rengeteget jelent. Szerény, normális pali, csodálom, h pálya szélén nem jött még ki belőle az idegbeteg (mint anno a pályán), mert sztem a pálya ezen fele stresszesebb
Marha kiváncsi vagyok rá, sztem zseniális lépés volt, ahogy a csúcson elment, örök király maradt volna, így kicsit veszélyesebb, hiába írják, h bármit tehet. Majd ha esetleg nem jönnek az eredmények, más lesz a vélemény, mert a szurkoló ilyen.
Nem, de ez nem is baj.messideco írta:Nem kényelmesedhet el a Barca.
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Jó hát én megértem az örömünnepet valamilyen szinten,elbuktak mindent,de visszakapják az edzőt aki csak nyert pár kupát nekik. Pár játékos is jobban járt így,Isco vagy Marcelo legalább játszhat még a szezonban. Aztán lehet lesz még ebből "Zidane takarodj", bár mondom,ő az egyetlen akivel nagyobb türelemmel lesznek a szurkolók is,meg Perez is. De azért tényleg vicces,hogy odaát Perez most mekkora király lett
Mindenesetre nagy motivációs löket lesz a játékosoknak és szurkolóknak egyaránt. Nem kényelmesedhet el a Barca.
"And my heart will leave you never."
- Cseri
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1809
- Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
- Tartózkodási hely: Pécs
Engem megnyugtat ZZ újabb szerepvállalása,nem nagyon emlékszem-nem néztem utána- olyanra,hogy az újrázó edző ugyanazon a kispadon megtudta ismételni vagy közeliteni a korábbi eredményeit.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”