2019.10.24. 19:41:39
Nem értek úgy a focihoz ahogyan itt páran-nem irónia vagy személyeskedésként írom-nem tudom az összes szakszót és a taktikát sem látom igazán át, viszont 1-2 dolog eléggé feltűnő még nekem is. Az egyik, hogy 3.éve ugyanazt akarjuk nyomni folyamatosan, Messi-Alba-Messi. Közben mindkettő lassult, és mint lehet látni egy cseh kiscsapat is kiismerte ezt a taktikát, fel tudott belőle készülni. Az erőnlétet már alattam leírták. Az is érdekes hogy miért is játszunk 3-5-2-őt támadásban ahol a harmadik kh helyére belép busquets, a szélsőink védők, míg a bal oldalon ott van rendszerint Messi,Alba és Gríz. Ennek a francia issza meg a levét, ugyanaz történik vele is ami Coutinhoval, ezért kár volt. A 3-5-2 alkalmas lehetne, de ehhez szerintem kell egy Kante stílusú játékos De Jong mellé, és ugye erőnlét.
Nagyszerű húzás volt az is, hogy tavaly Albának nem volt helyettese míg idén Piquének nincs, vagyis olyan nincs akiben bízik az edző. Firpo is a padon fog megrohadni pedig lenne benne fantázia.
Nálam a következő lenne a kezdő.
Mats-Semedo,Pique,Lenglet-De Jong,X,Alba,Arthur,Dembele/Griezmann-Messi,Suarez/Griezmann
Alba védekezésben középszer, támadásban Messivel viszont érzik egymást, és elég lenne kivenni előle valamelyik franciát-másképp mondva átteni az egyiket a jobbosra. Messi középen és a bal oldalon játszik 2 éve, emiatt sincs balansza a csapatnak. És lehet mondani hogy Ousmane mennyit sérült, de ez a kókler Malcomot is a balszélen szenvedtette néhány kivételtől eltekintve, pedig volt a srácban kraft.
Elég érdekes Messi is, oké hogy sérült volt, de október vége van és eddig szinte semmit nem csinált idén a sétálgatáson kívűl. Össze fogja magát kapni,bízom benne, de ha nem akkor ilyen teljesítmény és hozzáállás után remélem nem fogja verni az asztalt a hosszabbításért.
Ernesto barátom te meg örülj hogy ilyen kapusod van..
“...I like the idea of a black sun; like a black hole is space, sucking everything into darkness, where we came from and where we’re heading...”