A tegnapi bajnokival csak egy gond volt:
Nem bajnokit kellett volna játszanunk, hanem Klub VB döntőt, a Flamengo ellen. Legalábbis az otthoni 3-0 után szinte kötelezőnek volt mondható, hát nem jött össze.
A pozitívumok közt az volt, hogy végre mertünk játszani, és életképes kontrák is voltak, amibe Griezmann sebessége is jól jön, ezt kellene nagyon nyomatni, és akkor lehet nem fordulnának elő olyanok, hogy egész meccsen beszorít az ellenfél, nekünk meg még kontrából sincs gólhelyzetünk.
gránit írta: csatársor egymás között megoldja, nem kapnak muníciót a középpályától. Hozzáteszem, ez a leggyengébb középpályánk a Rijkaard-éra óta.
A nagy kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy tényleg max ennyit tudnak, vagy egyszerűen az edző alkalmatlan ahhoz hogy a legtöbbet kihozza belőlük?
Lásd: Tatánál 2014-es Guardiola-féle tiki-taka 25-ödik újraélesztési próbálkozása, amiből állófoci sült ki vs Lucho-féle 2015-ös középpálya.
Akkor is azt hittük, hogy ennyi volt, az egész KP cserés(meg kb a fél csapat Messivel karöltve mert "kiégett"), aztán Luchoval mintha teljesen más csapat lett volna.
Utólag a legkézenfekvőbbnek tűnik, hogy Xavi padra beszállóként, Rakitic kezdőbe, és direktebb foci játszatása, de bele gondolva nem volt ezt egyszerű kitalálni, lásd Valverdét.
Ha Lucho Xavit hagyta volna a kezdőben, Rakitic lett volna a csere, és egy Guardiola játék 2.0-t akart volna játszatni, akkor hogy triplázás nem lett volna az is biztos.
Ehhez képest Valverde?
De Jongot a hírek szerint nem is akarta leigazolni, plusz nem ott játszatja ahol a legjobb lehetne, emellé a csapatra is rá kényszerít egy totálisan stílusidegen, biztonsági játékot, amit harmadik szezon alatt sem sikerül felfognia, hogy itt ez totálisan stílusidegen.
Már biztonság sincs, mert nyeljük a gólokat, cserébe fel küldi a "ne kapjunk gólt" elven a srácokat, és guggol a fűben, hátha úgy nem repül a labda a kapunkba.
Egy ilyen taktika mennyire mehet a magabiztosság, önbizalom rovására? Mintha díjgyőztes versenylovag akarnál befogni bányamunkára.
Lehet hogy tényleg ez a realitás, de az is lehet hogy csak változtatásokat kellene hozni, és akkor össze állna a kirakós.
Továbbra is tartom, hogy ha a Liverpool ellen sikerült meccsben maradni az odavágón(ne a 3-0-s végeredményt nézzük, hanem hogy kiegyenlített volt), plusz a Realt sorra verni, akkor annyira nem lehet rossz a játékos állomány, hogy ne lehessen elvárt az, hogy összeállítsa az edző a csapatot, és mindenre esélyesek legyünk, és ahhoz méltóan játsszunk.(még ha nem is nyerünk meg minden trófeát, mert az nem lehet elvárás)
Ha a Camp Nouban a csúcsformánkban megettek volna minket, és 0-3 oda, akkor lehetne mondani hogy ez a csapat ennyit tud csúcsra járatva is, de nem ez volt a helyzet.