Bemutatásra került a harmadik számú szerelés
💚 Love It 💚 pic.twitter.com/gRQCF0BSEL
— FC Barcelona (@FCBarcelona) September 17, 2024
Azon a meccsen többen is "életük meccsét" tolták. Todibo-t és Alena-t se nagyon láttuk azután úgy játszani.
A 25 fős keretbe elvileg még 2 játékos nevezhető a felnőtt csapatból, tehát januárban ő is és Collado is beférnének, ha nincs egyéb érkező. Mielőtt az előző szezonban kölcsönadtuk hivatalosan ő is felkerült a felnőtt keretbe, tehát ahogy Collado, ő sem sorolható vissza a B-be. A realitás viszont mindkettejük esetében inkább egy kölcsön. Waguét én biztosan a bajnoki tabella alsóházának egyik csapatába adnám kölcsön hogy szem előtt legyen (mondjuk még 1-2 vereség és akkor ilyen elven maradhat is), vagy a másodosztályba. Jobb hátvéd posztján úgy sincs vállalható alternatívánk Dest helyett, fél év fokozatos, de folyamatos terhelés mellett kiderülne mennyire jött helyre és hogy egyáltalán folytathatja-e a pályafutását, mert a sérülését követő első hírek szerint ez is kétséges volt.Messidona10 írta: ↑2021.10.27. 06:49:23Tavaly év végén elszakadt a térdszalagja, a Transfermarkt szerint október végére várható a felépülése. A keretben (egészen pontosan inkább azon kívül) jelenleg ugyanazt a státuszt tölti be, mint Collado: nem nevezték egyik versenysorozatba sem.
Tavaly év végén elszakadt a térdszalagja, a Transfermarkt szerint október végére várható a felépülése. A keretben (egészen pontosan inkább azon kívül) jelenleg ugyanazt a státuszt tölti be, mint Collado: nem nevezték egyik versenysorozatba sem.
Megyeiben már rég a profi foci előtt járnak, egy-egy "sötétebb" település elleni meccsen előkerült bizony a kés a sípcsontvédő alól olykor. Csak hát igen, lézerkardra nem telik, de az ötlet nem új. Gránit, valami javaslat? Ebben az irányban kellene tovább gondolkodni, van benne potenciál.
Nem csak feltételezni tudunk, ez elég sok esetben tisztán látható.
Nyilván így van...
Igen ezt mondtam, hiszen arra utaltam, hogy az első esetben csak feltételezni tudsz, ezért gondolom, hogy méltányossági alapon úgy veszik, hogy azért nyúlt bele a kpaus, mert gólba ment volna. Ha kapufát talál a labda, akkor onnan már bizonyossággal állíthatod, hogy gól lett vagy sem... Nem tudom, hogy ez mit támaszt alá. Szerintem jól van ez így, vagy legalábbis nem világos, hogy miért jobb ha a kapufát átveszem a kaput eltataláló lövések közé, hiszen ott tudom, hogy nem lett gól...gránit írta: ↑2020.12.21. 11:38:39Védésnek védés, egyetértek. Viszont beleszámítják a "shots on target"-kategóriába azt is, ami nem biztos, hogy bement volna. Így még inkább azt támasztottad alá, hogy nem feltétlenül kell azt a targetet eltalálni, hogy "shots on target" legyen, a kapu"fa" mégsem az, így az értelmezésed szerint is idegen test a pályán. Jelen értelmezés szerint ott van, de nem kéne ott lennie (és ehhez jön a tárgyas példa). Logikailag.
Védésnek védés, egyetértek. Viszont beleszámítják a "shots on target"-kategóriába azt is, ami nem biztos, hogy bement volna. Így még inkább azt támasztottad alá, hogy nem feltétlenül kell azt a targetet eltalálni, hogy "shot on target" legyen, a kapu"fa" mégsem az, így az értelmezésed szerint is idegen test a pályán. Jelen értelmezés szerint ott van, de nem kéne ott lennie (és ehhez jön a tárgyas példa). Logikailag.
Ilyet nem is mondtam.
Értem, hogy mire gondolsz, viszont amikor csattan a kapufán, akkor utána egyértelműen eldől, hogy ki vagy be pattan. Ezzel ugye megkapod a választ, hogy "target" volt e vagy sem. Ha a kapus beavatkozik, nem lehet megmondani, hogy merre pattant volna. Én is védésnek venném...gránit írta: ↑2020.12.21. 10:58:54Pontosan, a kapu"fa" jelenleg nem számít a gól részének, de azért bepattanhat róla a labda. Ennyi erővel fogok egy tárgyat, és azzal csapom be a labdát a kapuba. A last line block-ot kivéve meg a blokkok sem tartoznak "gólra tartó" lövésnek, ellenben beleszámítják azokat a védett lövéseket, amelyek nem biztos, hogy bementek volna.
Pontosan, a kapu"fa" jelenleg nem számít a gól részének, de azért bepattanhat róla a labda (elvileg nem kéne ott lennie, de ott van). Ennyi erővel fogok egy tárgyat, és azzal csapom be a labdát a kapuba. A last line block-ot kivéve meg a blokkok sem tartoznak "gólra tartó" lövésnek, ellenben beleszámítják azokat a védett lövéseket, amelyek nem biztos, hogy bementek volna.
Ennél a "lézeres" megoldásnál hogyan oldanák meg, hogy egy kapufát érintő lövés befelé vagy kifelé pattan a labda, vagy a felső lécről a gólvonal mögé/elé pattan a labda? Vonatkozik ez a "puhább" anyagra is.Varatrix írta: ↑2020.12.21. 10:30:02Akik lézeres kaput szeretnének, azoknak ajánlom a Galactik Football nevű rajzfilmsorozatot, és ha ezek után is aggódna a játékosok épségéért, akkor a South Park hasonló megközelítésű "Szarkasztalaszti" című epizódját. Játszuk habszivacs labdával, és kontakt helyett legyen azé a labda aki udvariasabban kérte....
Sajnálatos eset, de amíg sport a sport, addig lesz sérülés. Ezt minden játékos tuja, és vállalja is! Nem gondolom, hogy oylan gyakori eset, hogy előre kéne venni a megoldandó feladatok sorában!
Btw nekem hiányoznának a kapufán csattanó, iszonyú erős lövések. Része a játék izgalmának.
Végül pedig, hogy kapura tartó lövés-e? Magyar nyelven értelmezhető a vita, de ugye angolul "shot on target", és a kapufát ugye nem cél eltatláni... A definicó szerint is azt vizsgálják, hogy gólba tart e egy lövés. Ha a kapufáról kifelé pattan, akkor nem tartott gólba a lövés, tehát engem nem zavar, szerintem jól értelmezik.
Köszönöm kedves fórumtársak, a meccsel ellentétben legalább itt tudok szórakozni