LG, minden szavaddal egyetértek.
Van itt elfogultság rendesen

Az a baj tényleg nem értik sokan hogy mi a kritika alapja. Én mindig csak akkor ekéztem Messit amikor a teljes csapat verve volt csak ő nem, és nem értettem ez hogy lehetséges. Most emiatt magamra veszem a célozgatást én is.
Teljesen valós, évek óta többször tapasztalt jelenség miatt fogalmaztak meg ebben a topicban többen is logikus kritikát, azon elmélkedve hogy miként fejlődhetne a csapat. Senki se mondta hogy Messi az ördög de mintha csak ez menne át mint üzenet.
Most "le vagyunk hurrogva" mert bejött a Messire játszunk ki mindent taktika és elvertük izzadósan otthon a Getafét. Mondjuk a Realnak nem sikerült, szóval nem kis dolog, de azért na, lássuk be ez nem ment fel senkit.
Tavaly se volt elég a bajnokságra ez a taktika. Idén is necces. BL-t hagyjuk, szóval jogos a kérdés, biztos megéri erre építeni?
"A helyében nem adtam volna le a 11est."
- hál istennek benne van annyi hogy próbálja az egész meccsen dolgozó, rossz passzban lévő társait kicsit jobb hangulatba hozni, és megengedi nekik hogy értékesítsék az általuk kiharcolt büntetőt. Talán jót is tesz Grizi kis lelkének, remélhetőleg már úgy is csak 7 meccse lesz itt, de azokon legalább legyen jobb. Szép dolog Messitől, és abszolút csapatépítő, én köszönöm neki.
"Nemes gesztus volt, de kár érte, ja. Jól emlékszem, hogy az első triplája lett volna a szezonban? Hirtelen úgy rémlik hogy a jó formája óta is mindig 2+1v2 asszisztokat nyomott a sokgólos meccseken, és nem jött pont össze a mesterhármas."
- Kár hogy nem jött neki össze, szép lett volna, a történelemkönyvekben jól mutatna. Majdnem olyan jól mint egy gól tőle amit az atleticónak vagy realnak rúg, mert azok eléggé hiányoznak. De legalább a sok gólos meccseken javítja a stattját. Irónikus hogy CR-t azért nem vette senki egy lapra Messivel mert hogy csak a kis ellenfeleket szórja meg, ezt évekig hangoztatta a fórom az ehhez hasonló baromságokat. Erről egy-két csapat a bl-ben mást mondana de mind1. Jó napja volt Messinek, tartson ki a kedve sokáig. Az a bajunk hogy az ő kedvén múlik hogy élünk-vagy-halunk, és a kedvét könnyű elvenni. Nagyon bízom benne hogy valahol talál még otthon gumibogyószörpöt és a Villareal-Valencia-Atlético ellen is kitart a formája, szükségünk van rá, nélküle nem lesz meg, ha sétálgat és tompa esélyünk sincs.
"És igen, ő evidens, hogy itt van, és megmenti nekünk a kupát, a bajnokságot - még ha nem is nyerjük meg véletlen. És még a látványelemekkel is ő szolgáltat, amiért leülhetünk meccset nézni."
- NA EZ? Megmenti a kupát? Heh? Megmenti a bajnokságot? heh?? Kupában Grizi-nek volt több kulcs pillanata, Dembele, Piké de még BW is okozott "megmentő" pillanatokat, de komolyan, megmenti a kupát, Messi? Melyik évről beszélünk, 20-21-ről tuti? Már megint a fanboyság hogy Messi az isten a többi kuka, de én köszönöm a többieknek is azért hogy feltették magukat a pályára. Messi semmit se mentett meg semmilyen kupán, idén, a Rayo ellen rúgott fontos gólt és cső. A döntőre összeszedte magát, de a gátat Grizi törte át ott is. Messi megmenti a kupát... Azért jó hogy Busi meg Pedri is fent voltak ez első félidőben na.
A bajnokságban remekül megy neki a kicsik ellen, de már kijelenthetjük nyugodtan hogy a nagyok rendre megfogják, és megölik a játékunkat. Megy itt a rajongás ha egyszer kijön a lépés, de nem vesszük észre hogy nem vagyunk képesek megverni az Atleticót meg a Realt. Az hogy a bajnokságot egyáltalán meg kell menteni annak köszönhető hogy az ember akire mindent kijátszunk, nem akart focizni FÉLévig. Mondjuk a többiekre jogosan moroghatunk, ahogy Koeman kísérletei se jöttek be jó arányban, de amennyire kijelenethető az hogy ő menti meg a bajnokságot, annyira kijelenthető hogy ő tolta el a bajnokságot, pont ugyanakkora igazságtartalma van mindkét állításnak.
"De bántom rossz nézni h rajta kívül mennyire veszélytelen csapattársai vannak .... igy nem is csoda nem higy BL t de még egy komolyabb rangadót megnyerni (sem tudunk) is borzasztó nehez !"
Adott hogy csak egy embert lőtt kapura tőlünk. De ez több oldalról is megközelíthető nem? Egyrészt brávó az embernek aki csinálta, tehát szép volt Messi.
Másrészt: két támadó kezdett, amiből egynek csak futnia és dolgoznia kell, de labdákat nem kap. És a másik akire mindent kijátszunk. Ez a baj, kitől várnátok hogy támadjon Messi helyett? A jobb/bal bunkótól meg a box-to-box-októl? Grizi 10 beindulás után kap 1 labdát, amit persze elront aztán kullog 30 percet és fut 2 helyett amíg újra labdához érhet érdemben. Az embert ki nem állhatom, de objektíven be kell látni hogy ez a szerepe, kb mintha megkérdeznél egy színészt hogy a filmben mért csinálta ezt-vagy-azt.. mert az volt a mágnestáblán azért. Teljesen Benzema feelingem van vele. Amíg CR ott volt csak a szidás ment hogy 0 a kolléga. Aztán most látjuk hogy tud ő focizni na, csak nem mind1 hogy 30 vagy 2 labdát kap egy meccsen.
Ettől függetlenül Grizinek takarodó van innen, nem illik a képbe, nem jött be. Csak vegyük észre hogy ha támadók nélkül állunk fel és aki kezd az is mindent játszik csak támadót nem akkor nem lesznek támadásaink. Láttad Grizi hőtérképét? Elég érdekes jelenség az tuti.
De igazad is van egyébként, mert lehetne más ha Fati, Cou nem lenne sérült, Dembelé/Trincao meccsben lenne.. és mondjuk lenne néhány támadó a pályán?
De akkor most mi a jogos kritika? Örüljünk, vagy szomorkodjunk? Én örülök hogy behúztuk a meccset, de nagyon elszomorító hogy se keretünk, se játékunk, csak add Messinek és imádkozz. De Messit ne szidd ha nem jön be, ellenben dícsérni kell ha igen.
Bence0330, utolsó hozzászólásod

, itt nagyon jól összefoglalod mi a jelenlegi helyzetünk.