Ne drámázzunk már ennyire.
Vagyis amit írsz az igaz, ezt írtam én is hogy szétverték a klasszikus klub focit ahol számított a neveltetés, a hűség, a hagyományok stb. De ez is egy folyamat, amilyen professzionális lett a foci, már nincsenek olyan karakterek mint Cantona hogy beesik a kocsmából a rangadóra rúg pár gólt aztán még a show részeként verekszik valakivel. Kár, de elmúlt. És elmúlt a Real-Barca korszak is.
De a Bayern is több BL-t nyert az utóbbi 10 évben mint a PSG+City összesen, akik csak döntőztek max.
A foci, mint az élet, ciklikus. Nem lesz örökké a spanyol foci a top. Volt toppon a Seria-A, volt toppon a PL, utóbbi 10 évben a spanyolok nyerték magukat szét, most és már az utóbbi 2-3 évben is megint kicsit nyiltabb lett az európai foci, odaérhetnek sokan majd a PL-ből, a Bayern mindig veszélyes, a PSG is erős, és ne hogy azt higgyük hogy a spanyolok/olaszok majd elvesznek. Oda fog érni az elődöntőig a 3 nagy spanyolból egy valszeg jövőre is. Ott az EL is, amit a Sevilla nyert folyamatosan meg, tavaly meg a Villareal verte szét a nagy PL csapatokat. A fociban az a szép hogy bárki nyerhet, és pont a taktikus szorgos és rendkívül technikás spanyol csapatok azok akik rendre megmutattják hogy kis pénzből sztárok nélkül is lehet jól focizni, ezt imádom bennük. Egyszer régen a Barca is hasonló volt, persze aktuális sztár mindig volt, de azok itt váltak azzá, nem sztárként lettek hozva. Amikor már mindig beérett sztárokat akartunk hozni hogy a csúcson maradjunk és hajtsuk ami a csövön kifér, mert nincs idő építkezni, akkor jöttek a problémák hogy azok akik sztárok nem tudtak beilleszkedni és drágák is voltak.
A spanyol bajnokság, nekünk szurkolóknak ugyanolyan izgalmas lesz mint 2010-ig. A Real-Barca CR-Messi korszak egyedülálló volt, ilyen soha nem volt, soha nem is lesz, ne várjuk hogy majd helyükbe lépnek és folytatódik a cirkusz. A Barcának amúgy is a bajnokság a legfontosabb, ezt mindig elmondták régen, azt kell megnyerni, a BL meg hát ha sikerül sikerül tök jó, de csak a megalomán Real képes úgy neki futni a szezonnak hogy kötelező a BL. Szóval hétről hétre ugyanolyan izgalmas lesz mint eddig, sőt.
Most pár évig megint nem mi leszünk a foci alfája és omegája, és nem is a Real, de majd változik megint, az uefa-nak is ez az érdeke hogy ne legyen unalmas hogy mindig ugyanazok a szereplők oktatnak a BL-ben.
Kisebb célokért és kisebb pénzzel, kisebb fényűzéssel kell most szurkolni, de ez is abszolút élvezetes és szerethető tud lenni. Nekem szerethetőbb is, mint a kiégett sztárok nagyképű nyilatkozatai után nézni ahogy a Granada szétveri a sétálgató nagy fiúkat a Camp Nou-ban. Ki kell vágni már ezeket a szemeteket és nézni az új generációt, jó lesz ez. Addig a BL-ben meg verjék egymást szét a sejkek meg amerikai pénzen megnőtt PL csapatok, aztán majd odaérnek néha az olaszok, németek és spanyolok, ugyanúgy mint eddig. Lásd EB ahol a Spanyolok sztárok nélkül játszották a legjobb focit, és az Olaszok nyertek hála az óriási szívüknek. Így szép a sport, ami folyton változik.
Mindenesetre a PSG-t szívből utálom, meg a sejket is, és kívánom hogy semmit se nyerjenek a bűnbandájukkal, rendkívül károsak a focira és tönkretették azt ami eddig volt, de kivettük abból a részünket mi is, és nem hiszem hogy ezután ne lehetne élvezni a meccseket. Többen fogják nézni mint az olaszt szerintem, mert a spanyol foci eleve érdekesebb, de ha kevesebben nézik kit érdekel? Kevesebb pénz tök mind1. BL-t nyerni így is sajátnevelésekkel tudtunk, lelkes összetartó csapattal, úgyhogy nem kellenek az aktuális Pogbák meg Mbappék.
Messi váltása nem csak a Barca legszebb korszakának végét is jelzi, hanem a foci egy korszakának végét. De ez így van rendjén, szerintem minden oké ezzel, és kíváncsian várom mi történik majd. Engem jobban izgat így hogy ki nyeri a BL-t jövőre mint az előző sok évben ahol úgy voltam vele hogy mi úgy se, más meg nem érdekel csak ne a Real. Innentől megint kicsit úgy vagyok vele hogy akár nyerjen a Real is, annál nagyobb prestízs ha a bajnokságban elverjük őket :DD Jó lesz új erőviszonyokkal és új világrenddel ismerkedni, meg végre remélem lesz egy változatos izgalmas focink. Csak Koeman meg a kamugép Laporta ne lenne itt..