Azért.... szívesen ott lennék mondjuk egy Boca J -River Plate meccse előtt, amikor ezt elmondanád a mind a "Gallinas"-nak mind a Bosteros-nak.brazilfan írta: ↑2021.10.26. 16:09:11Szerintem a szurkolói véleménynyilvánítással több probléma is van.
Az egyik, hogy a szurkolóknak csak egy része ért vele egyet, a másik része kapásból elutasítja, hogy az edző nemkívánatos voltát úgy kell kifejezni, hogy megtámadjuk, leköpjük, szidjuk az anyját stb. Koeman jogosan mondhatná, hogy az csak egy kisebbség (esetleg felbérelt huligánok) akciója volt, és bármilyen kellemetlen epizód is, nincs kihatással a nagyszabású edzői munkára.
A másik, hogy egy magára valamit is adó klubvezetés szerintem nemigen fog a szurkolók kedvéért elküldeni valakit, még akkor sem, ha az elküldését egyébként maga is fontolgatná. Hiszen a szurkolók egy másik csoportja ugyanígy szidta a korábbi edzőket, és nyilván lesznek olyanok is, akik majd a következő edzők ellen fognak tüntetni. A klubvezetés nem engedheti meg, hogy a kezdeményezés kicsússzon a kezéből, mert azzal saját maga alatt vágná a fát, a saját kompetenciáját kérdőjelezné meg.
Nem a 90-es évek Magyarországán vagyunk, amikor a hazai szurkolói csoportok egy-egy játékos sorsáról dönthettek és edzőket is buktathattak.
Lehet kendőket lobogtatni, de annak is akkor van értelme, ha sokan csinálják, az egész Camp Nou, hogy egyértelmű és félremagyarázhatatlan legyen.
Szerencsére olyan világban élünk, hogy mindenkinek lehet véleménye. Amig az nem sért meg kb 1.856.785 community-t a világon
