Barça vs. Real - El Clásico
Szerintem is erősebb volt az a Real a mostaninál, de azért a BL-ben sosem szabad őket leírni. Mondjuk így, hogy van videobíró, már azért nehezebb a helyzetünk, de így sem tartom teljesen esélytelennek őket, igaz, a top favoritok közé nem raknám, inkább a másodvonalba.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7446
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
bence0330 írta: ↑2021.12.06. 18:45:0816-7-8-as triplájuknál sem voltak ennél jóval erősebbek Európai szinten a többi csapathoz képest (kb csak Ronaldoval, de a góljait most elég jól pótolják...), akkor is kb így a top 3-4 csapat után jöttek, még a ligában sem ők voltak a legjobbak, mi is ripityára vertük őket egymás között, és valahogy mégis behúzták nem fő esélyesként sorra a BL-eket. Szerintem van elég ütőerő a csapatban, az egyenes kieséses téma meg lutri. Én valahová az említett ötös mögé raknám közvetlenül őket a nagyon összeállni látszó Ajax mellé talán, csak a Reálnak megvan a rutinja, triplázó játékosokkal.
A Ticoban most én sem érzem ennyire ezt, de persze ki tudja, milyen tavaszuk lesz (már ha továbbjutnak ugye egyáltalán...).
Volt egy Ramos-Varane védőpárosuk, ami akkoriban valljuk be magasan a legjobb volt, a baloson egy Marcelo jobboldalon egy konstans egészséges Carvajal, egy szinte végig top formában játszó Casemiro, Modric se 36 éves volt, Kroos is lassan 32. Elől pedig egy Cr, aki pedig kismillió meccset hozott nekik.
Azért ez nem kis különbség az akkori és mostani csapathoz képest.
Forca Barca!!!!
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7481
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Gyengült a liga, de én sokkal jobbnak látom a Reált, mint a többség. Két elképesztő formában lévő támadójuk van, rutinos középpályájuk, és szervezettek. Ha meg Ancelotti tud valamit, akkor az a BL győzelem. Nem fő esélyesek, de szerintem közvetlenül a BM-PSG-City-Pool-Chelsea mögött vannak, és nem annyival lemaradva, hogy egy egyenes kieséses lutri meccsen ne legyen esélyük. 16-7-8-as triplájuknál sem voltak ennél jóval erősebbek Európai szinten a többi csapathoz képest (kb csak Ronaldoval, de a góljait most elég jól pótolják...), akkor is kb így a top 3-4 csapat után jöttek, még a ligában sem ők voltak a legjobbak, mi is ripityára vertük őket egymás között, és valahogy mégis behúzták nem fő esélyesként sorra a BL-eket. Szerintem van elég ütőerő a csapatban, az egyenes kieséses téma meg lutri. Én valahová az említett ötös mögé raknám közvetlenül őket a nagyon összeállni látszó Ajax mellé talán, csak a Reálnak megvan a rutinja, triplázó játékosokkal.Rivaldo11 írta: ↑2021.12.04. 22:48:35Hulladék a spanyol bajnokság idén, és így kell nézni a realt is. Nemzetközi szinten két forintot nem fog érni tavasszal sem az Atletico, sem a Real. (Rólunk inkább ebben a kérdésben jobb nem is beszélni...) Max a legjobb 8at nézem ki belőlük. A ligát húzzák, de csak a többi csapat elképesztő impotenciája miatt.
Az tény, hogy stabilan be tudják húzni a meccseket, míg a többi csapat botladozik.
A Ticoban most én sem érzem ennyire ezt, de persze ki tudja, milyen tavaszuk lesz (már ha továbbjutnak ugye egyáltalán...).
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
A legjobb nyolcból, akár a legjobb négy is lehet, az pedig már teljesítmény. Én se érzem, olyan erősnek egyik spanyol csapatot se, csak éppen jó ha max 5-6 jobb csapat van nálunk.Rivaldo11 írta: ↑2021.12.04. 22:48:35Hulladék a spanyol bajnokság idén, és így kell nézni a realt is. Nemzetközi szinten két forintot nem fog érni tavasszal sem az Atletico, sem a Real. (Rólunk inkább ebben a kérdésben jobb nem is beszélni...) Max a legjobb 8at nézem ki belőlük. A ligát húzzák, de csak a többi csapat elképesztő impotenciája miatt.
Az tény, hogy stabilan be tudják húzni a meccseket, míg a többi csapat botladozik.
Mi meg jelenleg nem vagyunk benne Európa legjobb 20 csapatában sem. És akkor még a gazdasági helyzetről nem is beszéltünk. Szerencsére van 4-5 olyan fiatal játékosunk akikre lehet építeni. Nagyon lerombolta a kedves elnök Úr és bandája a Barcelonát.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7446
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Nagy sz..ban lettek volna, tegnap még arról szóltak a hírek, hogy a sérülése miatt Benzema idén már valószínűleg nem játszik, most már azt írják akár az Atletico ellen is ott lehet a pályán. Bőven lett volna ott pontvesztés nélküle.Rivaldo11 írta: ↑2021.12.04. 22:48:35Hulladék a spanyol bajnokság idén, és így kell nézni a realt is. Nemzetközi szinten két forintot nem fog érni tavasszal sem az Atletico, sem a Real. (Rólunk inkább ebben a kérdésben jobb nem is beszélni...) Max a legjobb 8at nézem ki belőlük. A ligát húzzák, de csak a többi csapat elképesztő impotenciája miatt.
Az tény, hogy stabilan be tudják húzni a meccseket, míg a többi csapat botladozik.
Pruna érkezésével reméljük nálunk is hasonlóan épülnek majd fel az emberek.
Forca Barca!!!!
- Rivaldo11
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8005
- Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
- Tartózkodási hely: Budapest
Hulladék a spanyol bajnokság idén, és így kell nézni a realt is. Nemzetközi szinten két forintot nem fog érni tavasszal sem az Atletico, sem a Real. (Rólunk inkább ebben a kérdésben jobb nem is beszélni...) Max a legjobb 8at nézem ki belőlük. A ligát húzzák, de csak a többi csapat elképesztő impotenciája miatt.
Az tény, hogy stabilan be tudják húzni a meccseket, míg a többi csapat botladozik.
Az tény, hogy stabilan be tudják húzni a meccseket, míg a többi csapat botladozik.
Rivaldo-A Legnagyobb.
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15485
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Főleg ha ma is nyernek, akkor elég jelentős előnyük is lesz már.
Le voltak sajnálva ok nélkül szezon előtt, de spanyol szinten a legstabilabbak.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Vini Jr. úgy tűnik szintet lép idén. Benzema mellett így van még egy olyan támadójuk, akire számíthatnak, és ez ebben a szezonban simán elég lehet a bajnoki címhez.
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6720
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Szerintem Real kb. annyira Benzema-függő, mint mi voltunk Messi-függők az utóbbi időben. Ha vele bármi történik, akkor hullajtani fogják a pontokat, de vele se egy baromi stabil csapat.
Az Atleti-nél meg nem tudom, meg kell kérni a szövetseget, hogy tartsanak csak 80 percig a meccseik, vagy legalább ne legyen 7 perc hosszabbítás.
Nálunk meg visszatér Dembele meg Aguero és támadókban kb. megvagyunk. Kellene 1-2 arc a kp-ra, meg egy új edző az öltözőbe, és szerintem bajnokesélyesek lennénk, mert annyira nem vagyok elájulva a 2 madridtól.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- geridoss
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2786
- Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
- Tartózkodási hely: Eger
Azért én nem adnám oda a Madridnak rögtön a győzelmet. Eddig ebben a szezonban a fehéreknek két arca van igazán, vagy nagyon jó, vagy brutálisan rossz. Nekünk pedig van egy közepes "jó" és egy brutálisan rossz arcunk. Ha most a Madrid kifogja a rossz napját, mi meg egy közepeset, egy szurkolók számára pocsék szenvedős meccsen lehet meglepetés, de erre elég kis esélyt látok, de látok.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/
Visca el Barca!
Visca el Barca!
Lehet, hogy játékosok színtjén egálban vagyunk velük, de van egy fontos különbség:
Ők egy jól begyakorolt taktikával állnak ki, és úgy, hogy szétcincálnak minket. Mi meg úgy, hogy majd kitalálunk valamit, tele gatyával
Ők egy jól begyakorolt taktikával állnak ki, és úgy, hogy szétcincálnak minket. Mi meg úgy, hogy majd kitalálunk valamit, tele gatyával
Braitwaite szerintem korrek játékos, mikor középcsatárként játszik, egész jó teljesítményt szokott hozni. Nem klasszis, de arra, hogy meccs végén becseréljük, meg rotálásban minden 3.-4. meccsen kezdő legyen, arra bőven jó. Nem nagy a fizuja, elviseli a padozást, nincsenek allűrjei, szerintem egy erős cserének épp ideális. LdJ-nél 100szor többet ér.Chino írta: ↑2021.10.08. 09:30:51
Azzal én alapvetően nem értek egyet, hogy a Real állománya erősebb lenne. Nálunk sem feltétlenül azzal van a baj, egy ilyen játékosokból álló csapat sokkal többre lenne hivatott. A madridiak még ott sem lennének, ahol mi vagyunk, ha Benzema nem futná élete szezonját (bár benne se nagyon van kezdőként 1 max 2 szezon). Modric, aki az egyik, ha nem a legfontosabb játékosuk már nagyon keveset bír így 36 évesen, ráadásul már a teljesítménye is erősen visszaesett. De minőségben Kroos egy fikarcnyival sem jobb mint nálunk De Jong, ráadásul előbbi már a 32-höz közelít. Elment Varane és Ramos akik a védelem bástyái, a világ talán legjobb védő duója voltak. Elől gyakorlatilag egyetlen emberre támaszkodhatnak.
Mi ebben a tekintetben hasonlóan állunk, ugyanakkor az egy szem Depay mellé várhatunk egy igen erős triót, ami azért nem lesz mindegy. Az eddigi mélyrepülésnek ez volt a legkomolyabb oka. 7 meccsen 11 gól az több mint nagyon gyenge. De ebből is 2 mérkőzés tett ki 7 gólt, a Bl-ben pedig 0. Ez mondjuk ilyen LDJ-vel, meg Braithwaittel nem is csoda. Helyettük egy Fati-Aguero-Dembélé trióval azért komoly fordulat várható, míg odaát nem számíthatnak másra.
Agüerot várjuk meg, én őszintémn szólva nem sokat várok tőle.
Dembelé meg mikor egészséges is volt, nem tudott egymás után 2 jó meccset jétszani. Sajnos nem annyira jó játékos, hogy alapkezdő legyen.
Fati az egyetlen, akiben a most felépülő bagázsból igazán hiszek.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7446
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Azzal én alapvetően nem értek egyet, hogy a Real állománya erősebb lenne. Nálunk sem feltétlenül azzal van a baj, egy ilyen játékosokból álló csapat sokkal többre lenne hivatott. A madridiak még ott sem lennének, ahol mi vagyunk, ha Benzema nem futná élete szezonját (bár benne se nagyon van kezdőként 1 max 2 szezon). Modric, aki az egyik, ha nem a legfontosabb játékosuk már nagyon keveset bír így 36 évesen, ráadásul már a teljesítménye is erősen visszaesett. De minőségben Kroos egy fikarcnyival sem jobb mint nálunk De Jong, ráadásul előbbi már a 32-höz közelít. Elment Varane és Ramos akik a védelem bástyái, a világ talán legjobb védő duója voltak. Elől gyakorlatilag egyetlen emberre támaszkodhatnak.mess2009 írta: ↑2021.10.06. 09:10:19
nem vagyok képzett foci ügyben csak egyszerű "fogyasztó" koromnál fogva is jó ideje, így nemigen tudok jó megoldásokat kínálni ezért ritkán írok ilyesmit.
manapság egyébként is nehéz jó recepteket ki agyalni különösen a Barcánál, de a Real sem kivétel éppen az utolsó két meccsét ha nézzük. ami viszont engem tényleg elbizonytalanít, hogy a Real állományát nagyon erősnek tartom és ott bizony más oka lehet a labilitásnak - szerintem. az Espanyol esetében talán éppen az amit írtam, hogy egy jól összerakott , massziv állományú együttes lett belőlük, de persze ezt még majd meglátjuk.
hány embert szeretnék? nem tudom nem az én kompetenciám, de amiben nem értek egyet az itteni fő-sodorral az néhány embernél nyilvánvaló, le is írogattam már. pl.: kit is várunk messiásként? Dembélé? már kipróbáltuk mindenhol csak néhány villanás, masszív sérülékenység, valójában itt is az volt a vélemény, hogy gyógyítani és eladni. Agüero? lehet hogy jó lesz még de nem ezért jött!! levezetni Messi mellett erre építünk?! Fati? tudom itt tiszteletlenség minden kritika de én azt várom, hogy tegyen le valamit a szürke hétköznapokon és majd azután dicsőítsünk. stb. stb. jöhet a túl fiatalok, a kiöregedettek gondja baja....ez ma a Barca állomány zöme, nem kell sorolni tudom hogy van néhány klasszisunk is.
Mi ebben a tekintetben hasonlóan állunk, ugyanakkor az egy szem Depay mellé várhatunk egy igen erős triót, ami azért nem lesz mindegy. Az eddigi mélyrepülésnek ez volt a legkomolyabb oka. 7 meccsen 11 gól az több mint nagyon gyenge. De ebből is 2 mérkőzés tett ki 7 gólt, a Bl-ben pedig 0. Ez mondjuk ilyen LDJ-vel, meg Braithwaittel nem is csoda. Helyettük egy Fati-Aguero-Dembélé trióval azért komoly fordulat várható, míg odaát nem számíthatnak másra.
Forca Barca!!!!
- Barcaforever
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3973
- Csatlakozott: 2004.10.13. 19:17:18
- Tartózkodási hely: Barcelona/Budapest
Elnézve a tegnapi Belgium- Francia meccset, ne akarjuk, hogy Mbappé és Benzema együtt játszanak.
na azért ez még megér egy misét:Kalapos írta: ↑2021.10.05. 17:06:40Hát nyílván a játékuk szerintem is jobb, mert náluk van elképzelés nálunk pedig nincs Jelenleg valószínűleg a legrosszabbul teljesítő csapat lehetünk a ligában, annyire a béka segge alatt van a morál és a taktika. Ha te az állományban látod az okát de nem akarsz róla beszélni ok.
Rendben, akkor mint Samper/Bunga, néha belököd a véleményed, én meg nem figyelek és nem próbálok beszélgetni. Megjegyeztem.
Engem csak végtelenül irritál amikor úgy vagyunk pesszimisták hogy nem kínálunk megoldást vagy nem mutatunk okot a pesszimizmusra. Én is károgok, csak oda teszem miért és mit várnék hogy ne ez legyen. Te ezek szerint 20 új embert szeretnél. Én mondjuk 3-4et és egy új edzőt.
Válaszoltam a Koeman topikban mert a klasszikóhoz semmi köze.
én zömében egy megtörtént esemény kapcsán írok ide(meccsek, botrány, igazolások, stb.) tehát nem vaktában. olvasom a fórum számomra érdekes írásait, elvétve reagálok is néhány dologra.
az, hogy téged mi irritál, nyilván vérmérséklet kérdése nem várhatod el tőlem, hogy erre figyeljek, de én viszont figyelek arra, hogy nem minősítek másokat jelzőkkel, legfeljebb ha úgy jön ki a mondottakat, leírtakat értékelem a magam módján.
nem vagyok képzett foci ügyben csak egyszerű "fogyasztó" koromnál fogva is jó ideje, így nemigen tudok jó megoldásokat kínálni ezért ritkán írok ilyesmit.
manapság egyébként is nehéz jó recepteket ki agyalni különösen a Barcánál, de a Real sem kivétel éppen az utolsó két meccsét ha nézzük. ami viszont engem tényleg elbizonytalanít, hogy a Real állományát nagyon erősnek tartom és ott bizony más oka lehet a labilitásnak - szerintem. az Espanyol esetében talán éppen az amit írtam, hogy egy jól összerakott , massziv állományú együttes lett belőlük, de persze ezt még majd meglátjuk.
hány embert szeretnék? nem tudom nem az én kompetenciám, de amiben nem értek egyet az itteni fő-sodorral az néhány embernél nyilvánvaló, le is írogattam már. pl.: kit is várunk messiásként? Dembélé? már kipróbáltuk mindenhol csak néhány villanás, masszív sérülékenység, valójában itt is az volt a vélemény, hogy gyógyítani és eladni. Agüero? lehet hogy jó lesz még de nem ezért jött!! levezetni Messi mellett erre építünk?! Fati? tudom itt tiszteletlenség minden kritika de én azt várom, hogy tegyen le valamit a szürke hétköznapokon és majd azután dicsőítsünk. stb. stb. jöhet a túl fiatalok, a kiöregedettek gondja baja....ez ma a Barca állomány zöme, nem kell sorolni tudom hogy van néhány klasszisunk is.
Hát nyílván a játékuk szerintem is jobb, mert náluk van elképzelés nálunk pedig nincs Jelenleg valószínűleg a legrosszabbul teljesítő csapat lehetünk a ligában, annyire a béka segge alatt van a morál és a taktika. Ha te az állományban látod az okát de nem akarsz róla beszélni ok.mess2009 írta: ↑2021.10.05. 14:36:10rossz hírem van: egyáltalán nem érdekel, hogy a véleményem bárki komolyan veszi, vagy nem.
nem hasonlítom össze a két keretet, mert annyira azért nem érdekel, de főleg mert azt szabatosan megtenni igencsak munka és tudás igényes lenne és én mindkettővel szűkösen állok.
viszont én világosan fogalmazok. a látott meccs alapján nekem jobbnak tünt az állomány, mert lendületes jó focit nyomtak. különösen jók voltak az egy az egyes párharcokban középen, bírták a gyors kontrákat, időnként parádésan építettek fel támadásokat mert van az állománynak kellő futó gyorsasága, fizikuma, biztos labdakezelési technikája és igen mert az általad leszólt Vidal szép gólt lőtt.
egy valami azért bizonyára csalóka lehet, elismerem: piszokul szurkoltam nekik és sikeresek voltak! ezért is írtam - nekem úgy tűnt.....
azért azt halkan megjegyezném, hogy a te ...mérleg nyelves ... hasonlatod azon túl hogy értelmetlen, minden alapot nélkülöz főként mert néhány kiragadott példára épít.
amiben engem nemigen lehet megingatni, az kétségtelenül az hogy a Barcelona jelenlegi szereplésében a fő ok az állomány gyengesége és nem várom el hogy bárki komolyan vegye.
Rendben, akkor mint Samper/Bunga, néha belököd a véleményed, én meg nem figyelek és nem próbálok beszélgetni. Megjegyeztem.
Engem csak végtelenül irritál amikor úgy vagyunk pesszimisták hogy nem kínálunk megoldást vagy nem mutatunk okot a pesszimizmusra. Én is károgok, csak oda teszem miért és mit várnék hogy ne ez legyen. Te ezek szerint 20 új embert szeretnél. Én mondjuk 3-4et és egy új edzőt.
Válaszoltam a Koeman topikban mert a klasszikóhoz semmi köze.
rossz hírem van: egyáltalán nem érdekel, hogy a véleményem bárki komolyan veszi, vagy nem.Kalapos írta: ↑2021.10.04. 09:28:18Szóval a 2. osztályból frissen feljutott Espanyol a 32-éves Alaix Vidallal, néhány 2. osztályból érkező teljesen friss 20 évessel (ismerős? ), Diego Lopezzel aki egy remete, és néhány 30as sose volt, sose lesz játékossal pl a Sevillából igazolt Sergi Gómezzel (ismerős mi? ), jobb állományt alkotnak mint MI?
Mármint vannak hasonlóságok, csak minőség kérdésében a mérleg nyelve úgy üti ki alattunk az asztalt hogy beszakad a beton is.
Sergi Gómez ott alap kezdő, azért itt LDJ perceket se fog kapni ha végre kihajítjuk Koemant, de ha felépül az a pár szerencsétlenünk akkor se.
Aztán hogy melyik akadémiáról szoktak jobb 20 évesek kijönni azt se firtassuk szerintem.
Ezen túl meg csak szimplán mindenki jobb nálunk mint náluk. Mondjuk egy SR-t ott imádnának hogy milyen hasznos, mindenhol bevethető, küzd stb. Ez egy különbség az ilyen klubbok között, hogy máshol ha valaki rossz is, szeretik annak ami, mert pl nincs jobb, soha nem is volt, soha nem is lesz.
Nálunk volt jobb, lesz is az tuti, és gyakorlatilag van is, csak nem játszatjuk vagy nem úgy szervezzük a játékot hogy ne kelljen játszatni egy SR-t pl.
Erről szól kb miden HSZ a tavalyi év kritikus pillanatai óta. Mondjuk vannak itt olyanok akik szerint SR jobb mint a fiatalok vagy más alternatívák, de ők se magyarázták el miért.
Ezzel a véleménnyel annyit értél el hogy szerintem senki se fogja komolyan venni bármit mondasz.
Én is szoktam teljesen szélsőséges spekulációkat meg őrültségnek tekinthető véleményeket alkotni de azért valami alapját mindig keresek, és hozzá teszem hogy de nem tudom, csak próbálom megérteni mi lehet. Két keretet összehasonlítani ehhez képes sokkal objektívebb dolog.
Neked mi alapján tűnik jobbnak az Espanyol kerete? Mert azt nem írtad le, de kíváncsi vagyok.
nem hasonlítom össze a két keretet, mert annyira azért nem érdekel, de főleg mert azt szabatosan megtenni igencsak munka és tudás igényes lenne és én mindkettővel szűkösen állok.
viszont én világosan fogalmazok. a látott meccs alapján nekem jobbnak tünt az állomány, mert lendületes jó focit nyomtak. különösen jók voltak az egy az egyes párharcokban középen, bírták a gyors kontrákat, időnként parádésan építettek fel támadásokat mert van az állománynak kellő futó gyorsasága, fizikuma, biztos labdakezelési technikája és igen mert az általad leszólt Vidal szép gólt lőtt.
egy valami azért bizonyára csalóka lehet, elismerem: piszokul szurkoltam nekik és sikeresek voltak! ezért is írtam - nekem úgy tűnt.....
azért azt halkan megjegyezném, hogy a te ...mérleg nyelves ... hasonlatod azon túl hogy értelmetlen, minden alapot nélkülöz főként mert néhány kiragadott példára épít.
amiben engem nemigen lehet megingatni, az kétségtelenül az hogy a Barcelona jelenlegi szereplésében a fő ok az állomány gyengesége és nem várom el hogy bárki komolyan vegye.
Javaslom olvasd végig SR topikját, szerintem nagyon tanulságos. A kezdetek óta a gyűlölet és az imádat közt hullámzik(bár lényegesebben több volt az utálat korszak). Amit egy hangos fórumozó elkezd kiabálni, azt előbb-utóbb a többi is követi. Rettentő szélsőséges a megítélése.Kalapos írta: ↑2021.10.04. 09:28:18
Nálunk volt jobb, lesz is az tuti, és gyakorlatilag van is, csak nem játszatjuk vagy nem úgy szervezzük a játékot hogy ne kelljen játszatni egy SR-t pl.
Erről szól kb miden HSZ a tavalyi év kritikus pillanatai óta. Mondjuk vannak itt olyanok akik szerint SR jobb mint a fiatalok vagy más alternatívák, de ők se magyarázták el miért.
Az van, hogy néhány játékosra és edzőre páran MINDENT rávertek indulatból. Érveknek állítotok be érzelmi kirohanásokat. Írod, hogy "ők sem magyarázzák meg". Mit kell ezen magyarázni jobban? SR-nek volt egy igazán rossz meccse(aznap a csapat nagy részének szintén) azon kívül hoz egy átlagos szintet. Nem játszik olyan rengeteget, de abból a kevés helyzetünkből pl neki volt kapufája is. Két gólja és egy gólpassza. Csak hirtelen Gavihoz hasonlítva, Gavi egy kicsit TÖBB játékpercet kapott a bajnokságban és van összesen egy gólpassza. Milyen magyarázat kell még neked?
Én is szívesebben nézem Mingut SR-nél, de szélsőként egy hajszálnyival sem jobb, és arról a pozícióról beszélünk amiben SR önmagához képest sem a jobb.
Mondjad csak, ha Mingu azon a poszton netán még rosszabb is, mint SR, te kit játszatnál? Mingu tisztán védekezésben egyértelműen jobb(én ezért el is tudnám képzelni egy védők előtt játszó romboló vkp-nak), de támadásnál még a nullánál is nullább. SR fordítva. Védekezésben sokszor lemarad(habár mostanában a gólokat nem róla kapjuk, arra ott van Nico, akit ugye még nem kell utálni és nem tehet semmiről), támadásban kicsit hasznosabb.
Nem tényeket közölsz, hanem indulatokat. Az egész csapatnál egyszerűen nem veszed figyelembe a körülményeket, az egy éves történéseket. Úgy csinálsz, mintha bármelyik top csapat vígan eléldegélne, ha egy év alatt minden góllövőjét elveszítené.
SR mostani formájában egy jó indikátor. Semmi keresnivalója egy Barca szintű csapatban, de egyáltalán nem lóg ki negatívan bármennyire is akarja az utálat ezt mutattatni veled. Ez pontosan azt mutatja, hogy gyenge a csapat. Nincs szélsőnk jobb oldalra, bárkit is teszel oda. Támadóilag majd talán, ha Fati teljesen visszatér, de addig lényegében az sincs. Van egy Depay, aki nem rossz, de egy érzelmei által vezérelt srác, akinek jó napot kell kifognia, hogy hasznos legyen.
Pedri, Gavi és Busi talán alkalmasak lennének támadásépítésre, de önmaguk kapura veszélytelenek. SR most megint bekerült a spanyol keretbe, nyilván LE is ugyanolyan fogalmatlan, mint Koeman. Ugyebár erre az az egyetlen magyarázat, hogy továbbra is tökéletesen látjátok a helyzetet és LE is egy rossz edző.
- vinszentvega
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 831
- Csatlakozott: 2016.09.13. 10:17:08
Szerintem játszon helyettünk az Espanol a Classicokon is
It's the little differences. I mean, they got the same shit over there that we got here, but it's just...it's just, there it's a little different
nyugodtan betölthetné ott a Victor Sánchez által hagyott űrt
Before you laugh at kids who believe in Santa, remember there are grown men who believe that Cristiano Ronaldo is a better footballer than Lionel Messi.
Szóval a 2. osztályból frissen feljutott Espanyol a 32-éves Alaix Vidallal, néhány 2. osztályból érkező teljesen friss 20 évessel (ismerős? ), Diego Lopezzel aki egy remete, és néhány 30as sose volt, sose lesz játékossal pl a Sevillából igazolt Sergi Gómezzel (ismerős mi? ), jobb állományt alkotnak mint MI?
Mármint vannak hasonlóságok, csak minőség kérdésében a mérleg nyelve úgy üti ki alattunk az asztalt hogy beszakad a beton is.
Sergi Gómez ott alap kezdő, azért itt LDJ perceket se fog kapni ha végre kihajítjuk Koemant, de ha felépül az a pár szerencsétlenünk akkor se.
Aztán hogy melyik akadémiáról szoktak jobb 20 évesek kijönni azt se firtassuk szerintem.
Ezen túl meg csak szimplán mindenki jobb nálunk mint náluk. Mondjuk egy SR-t ott imádnának hogy milyen hasznos, mindenhol bevethető, küzd stb. Ez egy különbség az ilyen klubbok között, hogy máshol ha valaki rossz is, szeretik annak ami, mert pl nincs jobb, soha nem is volt, soha nem is lesz.
Nálunk volt jobb, lesz is az tuti, és gyakorlatilag van is, csak nem játszatjuk vagy nem úgy szervezzük a játékot hogy ne kelljen játszatni egy SR-t pl.
Erről szól kb miden HSZ a tavalyi év kritikus pillanatai óta. Mondjuk vannak itt olyanok akik szerint SR jobb mint a fiatalok vagy más alternatívák, de ők se magyarázták el miért.
Ezzel a véleménnyel annyit értél el hogy szerintem senki se fogja komolyan venni bármit mondasz.
Én is szoktam teljesen szélsőséges spekulációkat meg őrültségnek tekinthető véleményeket alkotni de azért valami alapját mindig keresek, és hozzá teszem hogy de nem tudom, csak próbálom megérteni mi lehet. Két keretet összehasonlítani ehhez képes sokkal objektívebb dolog.
Neked mi alapján tűnik jobbnak az Espanyol kerete? Mert azt nem írtad le, de kíváncsi vagyok.
szerintem: harmatgyenge meccsük volt tegnap, mert nagy mellénnyel álltak ki és mert egy nagyon masszív, lelkes, lendületes ellenfelet kaptak.
rég láttam olyan eredményes élvezetes középpályás játékot amit a kisebbik?! barcelonaiak nyomtak, tele nyert párharcokkal, és megspékelve jó néhány hatásos kontrával. tény, hogy a Kroos-Modric kettős (Casemíró nélkül különösen) gyenge napot fogott ki.
jósolni már nemigen merek, de nekem az Espanyol állománya is jobbnak tűnik mint a Barca úgyhogy különösen kíváncsi leszek az egymás ellenire.
u ez persze igaz a Madridra is a foci sajátossága, hogy időnként borul a papírforma. a szomorú az, hogy én aki szórakozásnak tekintem a meccsnézést, jobban élvezem a Real meccseket - ellenük szurkolva - mint a sajátunkat, amiből csak az maradt, hogy a nyomorúságunkban vájkálunk.