Messidona10 írta: ↑2022.02.14. 09:25:31
Nekem kifejezetten tetszettek a beadásai, inkább azt éreztem, hogy nem érkeznek rá középen, de a veszély mindig benne van. És ami még feltűnt, az az, hogy mennyire tapad a lábához a labda. Levegőből is úgy kapja le, hogy esélye nincs másnak megszerezni.
Igen. Brutálisan jó technikailag, és a passzjátéka pont annyira gyors, mint maga az ember. Szeme volt minden labdájának, láttunk pár miliméter pontos lőtt passzt is vonalak közé, löbböt, és tényleg ahogy leszedi a labdát, az világklasszis. Amikor kihagyta a ziccerét, akkor is amúgy tökéletes első érintéssel kreálta magának egyáltalán a lehetőséget.
És az benne a jó, hogy ezek a meccsek szerintem nem voltak kiugróak tőle, és mégis mindkétszer a meccs embere lett nálunk. Ő ezt csinálja évek óta kb megállás nélkül, bevallom, sosem értettem, miért maradt ilyen sokáig egy középcsapatban, ahol a sok igyekezetének nem lehetett semmi eredménye. Szerintem ezt a szintet fogja tudni hozni folyamatosan szinte, meccsenként 60 percekre. (Oké, végén adta pont a gólpasszt, de addigra hulla volt, és ez nála nem ritka, ilyen meló, sebesség mellett ekkora súlyt cipelve nem is csoda.)
A beadásai meg szerintem korrektek voltak, volt olyan is, hogy ésszel passzolt, csak picit lett rövid, meg volt olyan is, hogy finoman löbbölt, meg ugye gól is született az egyikből. 1-1 alkalommal tényleg túlszáll, szinte lövésszerű, de amennyi lehetőséget teremt beadásra, ez belefér. Még álló helytetből is nehéz pontosan fejre rakni a labdát, nem csúcssebességből, 2 védő mellett, ott szerintem az már jó beadás, ha kb beérkezik oda a laszti, ahol érkezhet ember rá.
Nekem egy rossz döntése maradt meg, mikor ballal ráfordulva rossz helyzetből lőtt, mikor Ferran nagyon jól érkezett üresben, és 3-4 méteres passzból gól születhetett volna. De persze ezt nem mindig lehet észrevenni ilyen kis idő alatt, 2 védővel a nyakán, plusz nyilván szerencsével gólt is lőhetett volna.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy