Ezen értékesítést vedd úgy, mint ahogyan az a gazdaság egyéb szektoraiban is megtörténik, mert az fehér holló számba megy, ha egy nagyobb válallat hitel nélkül ruház be gyártógépekre, gépparkfejlesztésre, épületbe stb stb... na ez a géppark a mi csapatunk amit meg kellett erősíteni, hogy a kapott "hitelt" idővel visszafizessük, mert a bevétel növekedése várható a jobb eredményekkel (minden évben ezt reméli a mezei szurkoló, és most pláne jogosan).drobika írta: ↑2022.07.25. 11:00:01TV jogok eladása jól jellemzi azt amire gondolok. A vagyon felélésének egy része, amit én, hangsúlyozom ,én nem tettem volna meg pusztán játékos-vétel miatt. Más a helyzet, ha más lehetőség magának a klub megmentésére nincs. De nem ez a helyzet...Az, aki megvette, nyilván kapitalista profitorientált céllal vette meg. A meghatározott mértékig nyilván nem fog rosszul járni, mi pedig elesünk hosszabb távon a bevételtől egyszeri pénzszűke miatt, amit mindjárt jó részben el is költünk. Ezt nem nevezném megfontolt tudatos pénzügyi magatartásnak, és egy következő elnök sem nevezné annak, aki majd ezt is örökölni fogja egyszer .
A Barcának most rendben kellett volna tennie a pénzügyeit, elkezdeni afelé haladni.( Nem mellesleg feltárni a hatóságnak a stikliket,ha voltak ) és a rendelkezésre álló emberekkel, azoknak lehetőséget biztosítva nekimenni a szezonnak.
Azok a fiatalok, azok az év közben érkezők, akik ebben a szezonban játszottak, kíváncsian várom, hogy mennyit fognak majd játszani ebben az idényben az érkező emberek mellett. Mi lesz az elöl a támadó szekcióban legalább 7 ember sorsa a 3 kiadó kezdő helyre..
Gazdaságilag amit most csinálnak szerintem elég meredek, de van benne nyilván lehetőség is. Amennyiben eredményeket tudunk hozni kupákat nyerni, hozni az egyéb ,, sallang bevételeket felhozni, akkor még lehetséges, hogy jól is jövünk ki. Szerintem senki sem Lewa, Rapinha, a többi kiszemelt ember ellen van, mert nem kell nagy kockáztot vállalnia annak, aki azt mondja, több mint valószínű, hogy velük erősebbek leszünk, csak nem ördögtől való megemlíteni az ezzel járó költségeket és egyéb problémákat.
Ami történt nem ördögtől való, max nem a sport világában tapasztalja nap mint nap az ember, de még mindig inkább fair a többi klubbal szemben, mint az olajpénz észnélküli, korlátok nélküli, fociba öntése ami az európai labdarugó "piacot" és annak működést károsan érintette/érinti továbbra is.