Totál mindegy, kit dobsz ki, mert a Madrid fél éve szélső nélkül játszik, ha nem is teljesen klasszikusan vett két csatárral, de hasonlóval. Xavi erről nem kapta meg a memót. Felmerül, hogy ha két klasszis játékos is középen jön, akkor talán ott fontosabb lenne a legjobb védőnk, mint egy nem létező szélsőre tenni.
Ezt lehetett előre látni, láttuk is. Az viszont ennél még nagyobb baj, hogy kapunk emiatt két gólt 10 perc alatt, és csakazért sem hajlandó őket megcserélni. A tavaly-tavalyelőtti húzása már meccs előtt is tetszett a többségnek, akkor volt értelme, klasszikus centerrel és klasszikus szélsővel tolták, ahol Vini volt a veszélyesebb. Most semmi értelme nem volt, semmi oka nem lehetett rá, mert nincs ott Madridi játékos (néha Vini ottmarad hogy nyisson Bellinghamnek, aki még nagyobb játékos, és méginkább kéne rá Ara...), és a két klasszis megy középen, Araujotól nem zavartatva, kb mintha Mózesként nyitottuk volna fel a saját védelmi tengerünket, hogy kényelmesen átmehessenek.
És hát Bellingham. Tavaly Vinit kellett megfogni, oké, idén nem. Eleve ugye ez sem sikerült, de tételezzük fel, hogy Vini vonalszélsőt játszik továbbra is, és Ara megfogja ott. Nem az a fő veszély már egy ideje.
Konkrétan az első 3 gól nem történik meg, ha Araujo belül van. Mindháromnál hátulról, egy értelmetlen posztról kellett érkeznie, mindhármat megoldotta volna szemből, a tizis eset meg soha semmilyen valóságban nem alakult volna ki, ha nem hátulról kellett volna érkeznie megint.
Én nagyon sajnálom Xavit, de van pár horror döntése, ami idén kupába és pontokba került. Lewy, Araujo, stb. Nekem maximálisan tetszett az első másfél éve, akkor is, ha volt benne pár hiba, ennél többet kb lehetetlen lett volna kihozni a dologból, az első féléve a csoda határait súrolta, kicsit a második is a BL-en kívül. De amit idén csinál, az katasztrofális, sokáig védtem, de kicsit elfogyott már a türelmem 1-2 hónapja, a múltból meg sajna nem lehet megélni. Semelyik más klubnál nem fér bele. Nálunk sem fog.