Xavi Hernandez
Én inkább részsikernek nevezném, mint felszállóágnak, Xavi munkáját.
Xavi érdeme a bajnoki szereplésünk feljavulása+ bajnoki cím, de a BL- ben semmi maradandót nem mutatott, és a jól felépített taktikai játékkal is adós maradt.
Tegnap néztem a Bayern- Leverkusen rangadót. Na amit kitalált ( és játszat) Xabi Alonso, azt várnám el a mi csapatunktól is. Gyors egyérintős passzok, háromszögelések, ebből való betörések.
Mintha ők játszanák, a "mi focinkat".

A felszállóág szerintem megvolt: 22-es tavaszi menetelés, bajnoki cím a következő szezonban. Aztán valami elromlott, már az előző szezon végén nagyon visszaesett a játék, mégha az eredmények jöttek is még akkor.
Szerintem túl hamar feladta, illetve a támadások is túl korán jöttek a sajtótól, szukolóktól. Én legalábbis nem láttam reménytelennek a helyzetet.
Szerintem túl hamar feladta, illetve a támadások is túl korán jöttek a sajtótól, szukolóktól. Én legalábbis nem láttam reménytelennek a helyzetet.
Nekem is hasonló érzéseim vannak. Anno érkezése előtt tettek be az arab csapatától videókat néhányan ( ha még emlékszik valaki rá), amiben hasonlóan a Pep-féle csapathoz, gyors egyérintős labdajáratásokat, háromszögeléseket láthattunk. Azt gondoltam vele újra felszállóágba kerül a csapat. Ebből sajnos semmit nem láttunk a Barcelonában. Hogy mi történhetett vele és a stábjával egyenlőre rejtély.Peter írta: ↑2024.02.03. 17:04:52Olvasgatom a nyilatkozatait.
Nagy reményekkel vártam a munkáját, aztán egyre több észrevételt hozott ki belőlem (is), majd be kellett látni, hogy minden várakozással szemben, ez nem a "megfelelő idő és alkalom" volt a számára.
Nem állt össze a "tér, idő, karakter" megfelelő aránya, avagy nem tudott élni a lehetőségeivel....
Mint, ahogy az is, miért nem tudta használni (taktikát kidolgozni) a keze alá adott/kapott játékosokat.
Egy jó kis írás az edzői munka árnyoldalairól, a kiégésről.
https://telex.hu/sport/2024/02/07/futba ... s-egeszseg
Hansi Flick is already learning Spanish. The former Coach of the German Nationalteam is looking for a new challenge in the summer and the job at FC Barcelona would appeal to him @BILD_Sport
Kluivert: “Barça's football is out of this world”
Olvasgatom a nyilatkozatait.
Nagy reményekkel vártam a munkáját, aztán egyre több észrevételt hozott ki belőlem (is), majd be kellett látni, hogy minden várakozással szemben, ez nem a "megfelelő idő és alkalom" volt a számára.
Nem állt össze a "tér, idő, karakter" megfelelő aránya, avagy nem tudott élni a lehetőségeivel....
Van, amikor a kevesebb néha több és a stabil fejlődéssel elért siker már nem is bravúr, hanem magától értetődő lesz....

A bravúr önmagában az egy nagyon klassz dolog, de akkor ér valamit, a pillanatnyi váratlan sikernél többet, ha a belőle nyert tanulságokat a bravúrt elérő megfelelően kihasználja önmagának a további fejlődése érdekében.
Van, amikor a kevesebb néha több és a stabil fejlődéssel elért siker már nem is bravúr, hanem magától értetődő lesz....
- NovaProspekt
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1984
- Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19
Kicsit megkésve:
Értem, egyetértek.Saviola írta: ↑2024.01.28. 14:02:34
Nem a kritikával van a probléma, hanem azzal, ahogy megfogalmazásra kerül.
Nem mindegy, hogy közlöd a pincérrel, hogy ez bizony ehetetlen volt és figyeljenek erre a jövőben, aztán ha következő alkalommal is hasonló ételt tesznek eléd, akkor nem mész többet. Vagy felborítod az asztalt, leköpöd a felszolgálót, elküldöd a szakácsot a kumma anyjába, majd felgyújtod az egész éttermet.
Ez a különbség.
Köszönöm szépen.
Egyetértek, annyit tennék hozzá, hogy Eto'o kidőlése nélkül valószínűleg a 2006-2007-es szezonban is bucira verjük a mezőnyt. Több mint 10 év off után persze aligha fog vezetőedzőként visszatérni.dingdong írta: ↑2024.02.01. 16:01:52Korábban is írta valaki, hogy nem érti a FR lenézettségét. Én sem értem. Azt sem értem miből gondolják itt sokan, hogy ten cate végezte az érdemi munkát. Lassan 20 éve volt de én nem emlékszem rá, hogy ez akkor köztudott lett volna. Sem a barcás ideje előtt sem utána nem bizonyította be hogy egy edző zseni. Ezekszerint csak lehetett valami jó a közös munkában. A segédedző a vezetőedző jobb keze. Jól végezte a munkáját. Ennyi. A stábját az edző úgy válogatja össze, hogy a legjobb emberek dolgozzanak vele ne másodhegedűs kutyaütők (vagy rokonok/barátok). Ez igenis erény.
Szövetségi kapitányként IS? A Bayernnel rövid időn belül mindent megnyert, tolt egy hatkupás évet.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7575
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Szerintem szövetségi kapitányként teljesen más skillek kellenek, mint egy hagyományos edzőnek, semmit nem lehet levonni abból, amit csinált a németeknél.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Grundel írta: ↑2024.02.01. 16:13:42Az FC Barcelona tárgyalásokat kezdett Hansi Flickkel, hogy a következő szezonban átvegye a csapat irányítását. Az ismert újságíró, Christian Falk arról számolt be, hogy a Barca sportigazgatója, Deco, Joan Laporta elnök nevében vette fel a kapcsolatot a szakemberrel, hogy hivatalosan is jelezze, klub lehetséges opcióként számol vele.
https://sportposzt.com/oriasi-meglepete ... e_vignette
Ez nem az Flick aki szövetségi kapitányként is csődöt mondott?
Csak szövetségi kapitányként mondott csődöt Flick! Bayoroknál nem volt éppen tré a edzői pályafutása… azt hiszem nem egyezett a vezetőséggel és azért távozott
Az FC Barcelona tárgyalásokat kezdett Hansi Flickkel, hogy a következő szezonban átvegye a csapat irányítását. Az ismert újságíró, Christian Falk arról számolt be, hogy a Barca sportigazgatója, Deco, Joan Laporta elnök nevében vette fel a kapcsolatot a szakemberrel, hogy hivatalosan is jelezze, klub lehetséges opcióként számol vele.
https://sportposzt.com/oriasi-meglepete ... e_vignette
Ez nem az Flick aki szövetségi kapitányként is csődöt mondott?
https://sportposzt.com/oriasi-meglepete ... e_vignette
Ez nem az Flick aki szövetségi kapitányként is csődöt mondott?
Kluivert: “Barça's football is out of this world”
Korábban is írta valaki, hogy nem érti a FR lenézettségét. Én sem értem. Azt sem értem miből gondolják itt sokan, hogy ten cate végezte az érdemi munkát. Lassan 20 éve volt de én nem emlékszem rá, hogy ez akkor köztudott lett volna. Sem a barcás ideje előtt sem utána nem bizonyította be hogy egy edző zseni. Ezekszerint csak lehetett valami jó a közös munkában. A segédedző a vezetőedző jobb keze. Jól végezte a munkáját. Ennyi. A stábját az edző úgy válogatja össze, hogy a legjobb emberek dolgozzanak vele ne másodhegedűs kutyaütők (vagy rokonok/barátok). Ez igenis erény.Fernando írta: ↑2024.02.01. 15:21:49Az, hogy Rijkaard meg jo emberekkel veszi magat korbe es ez ereny… hát nem tudom. Ez talan igaz lenne, ha egy jo orvosi csapatrol, megfelelo hatterstabrol lenne szo, de itt konkretan a munkakore jelentos reszet egy masik ember vegezte. Ezt bizonyitotta a csapat teljesitmenye is miutan TC lelepett. Ez nalam minden, csak nem ereny. Vagy pakkban lennenek reaktivalva? Larsson nem jonne vissza a padra? Szerintem az akkor az 5 évből 3 fantasztikus volt, de ne eljunk a multban.
Természetesen az ő visszahozatala egy blőd baromság amiből júniusig még tonna szám kapunk majd.
- Fernando
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8682
- Csatlakozott: 2005.09.30. 16:11:15
- Tartózkodási hely: U.S.S. Enterprise
Ezert is irtam, hogy szarkazmus, sejtettem, hogy felreertheto lesz. Es igen, azt is irtam, hogy tul defenziv. Nagyjabol Simeone-féle a jatekrol valo felfogasa, bar mar Simeone is kezdi ezt elengedni, evrol evre tamadobb focit tol az Atma. Kizarolag a nyomas elbirasa volt a szempont amit felvazoltam. Nala senki se birna jobban.
Az, hogy Rijkaard meg jo emberekkel veszi magat korbe es ez ereny… hát nem tudom. Ez talan igaz lenne, ha egy jo orvosi csapatrol, megfelelo hatterstabrol lenne szo, de itt konkretan a munkakore jelentos reszet egy masik ember vegezte. Ezt bizonyitotta a csapat teljesitmenye is miutan TC lelepett. Ez nalam minden, csak nem ereny. Vagy pakkban lennenek reaktivalva? Larsson nem jonne vissza a padra? Szerintem az akkor az 5 évből 3 fantasztikus volt, de ne eljunk a multban.

„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
Egy jó edzőnek ahhoz is van esze, hogy kikkel vetesse körbe magát, és nem tesót, sógort, komát, havert meg haver haverját alkalmazza. Véleményem szerint ez erény, nem gyengeség.
Mindkettőt írtam korábban, Rijkaardot persze viccesen. Elérte, amit akart, kisebb célokért nem töri magát.
Mielőtt nekiállnánk Conceicaót leírni, tegyük halkan hozzá, hogy pofás BL-futások fűződnek a nevéhez. Sokkal gyengébb kerettel tavaly is továbbjutott a csoportjából, csoportelsőként, ellentétben velünk. Pedig ő sosem kapott fél év alatt 200 millió eurót igazolásokra.
Azért az elég nagy túlzás, hogy Mourinhónak két BL-címmel a semmire lenne nagy arca. Ugyanakkor szerintem nálunk nem jöhet szóba, a klub minden tartását feladná, ha egy olyan embernek adna zsíros állást, aki kezet emelt a klub edzőjére, és a klub ellen szított évekig. Ha Xavit kritizáltuk az unalmas 1-0-ák miatt, Mourinhótól valószínűleg pont ezt kapnánk.
- Fernando
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8682
- Csatlakozott: 2005.09.30. 16:11:15
- Tartózkodási hely: U.S.S. Enterprise
Ha visszaemlekezel ult mellette egy bizonyos Ten Cate akirol mar akkor ugy hirlett, hogy sok utolag nyero strategiai elemnek az otletgazdaja volt. Miutan tavozott tolunk, Rijkaard is elegge lejtmenetbe rakta a csapatot. Ok egyutt voltak jok, ezt bizonyitja mindkettejuk Barca utani munkassaga. 11 eve eltavolodott az edzoi munkatol es a csaladjanak el, az elfutballtol pedig mar akkor mikor innen tavozott. Nem elvitatva az erdemeit, de majdhogynem szo szerint a nappali kanapejarol kizartnak tartom hogy birna hosszutavon azt a nyomast amit itt kapna.gránit írta: ↑2024.02.01. 12:19:35Rijkaardnak ezt a lenézettségét soha nem értettem. Hosszú évek lesajnáltsága után rajzolta fel a klubot a térképre, az első BL-győzelmünket szerezte. Voltak jó játékosai, de a jó játékosokból ki is kell hozni a legtöbbet, és ez a legtöbb edzőnek nem sikerül.
Xavi noname edzőként érkezett, ha akkor nem tiltakoztunk, most sem lenne fair bármelyik jelöltet emiatt megszólni. Pont mi vagyunk a példa arra, hogy nem kell nagy edzői múlt ahhoz, hogy valaki nagy edző lehessen.
Abszolut a legerosebb portugal kerettel a 3. helyre jo egy maximum 3 csapatos bajnoksagban. Nem reg a Sporting is oktatta oket. Nem hiszem, hogy o kellene nekunk.
Szerk.: Folyamatosan azt irom barki jon fel, hogy inkabb ne, de mazochista modjara vegiggondoltam azt a velemenyemet amiben nyelbol dobtam Mourinho-t. Ez az ember a rivaldafenyben él, amint kikerul onnan mintha nem motiválná semmi. Az egyetlen ember akinek van akkora arca, hogy elbirja a kritikakat amit kap. Lehet ez az arcoskodas is hianyzik picit az egesz csapatbol. Akkora onbizalma van a semmire, hogy at tud fordulni abba, hogy mindenki elhiszi, hogy tudja mit csinal. Nyilvan ez csak szarkazmus. Taktikailag nagyjabol meg most is egy top15-20-as edzo. Ettol fuggetlenul szerintem tul defenziv felfogasa van es nem ő kellene ide, de a realos multja miatt pikans dolog lenne.
Az én almom meg most is Guardiola, de szerintem no chance.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Fernando 2024.02.01. 14:10:09-kor.
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
Sérgio Conceição will leave FC Porto when his contract expires on June 30, per the
@cmjornal.
Ő is a jelöltek között szerepel.
@cmjornal.
Ő is a jelöltek között szerepel.
Kluivert: “Barça's football is out of this world”
Rijkaardnak ezt a lenézettségét soha nem értettem. Hosszú évek lesajnáltsága után rajzolta fel a klubot a térképre, az első BL-győzelmünket szerezte. Voltak jó játékosai, de a jó játékosokból ki is kell hozni a legtöbbet, és ez a legtöbb edzőnek nem sikerül.
Xavi noname edzőként érkezett, ha akkor nem tiltakoztunk, most sem lenne fair bármelyik jelöltet emiatt megszólni. Pont mi vagyunk a példa arra, hogy nem kell nagy edzői múlt ahhoz, hogy valaki nagy edző lehessen.
Xavi noname edzőként érkezett, ha akkor nem tiltakoztunk, most sem lenne fair bármelyik jelöltet emiatt megszólni. Pont mi vagyunk a példa arra, hogy nem kell nagy edzői múlt ahhoz, hogy valaki nagy edző lehessen.
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 140
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
https://en.as.com/soccer/barcelona-squa ... -season-n/
7 napos hír.
Azóta jött Felix ès Ferran sèrülèse.
18-ból 10 komoly izomsèrülès, ebben nincsenek benne a rövidebb izomsèrülèsek, mint Yamal, Balde, Christensen stb. sèrülèsei, amit 1-2 hèt alatt kihevertek.

- Cseri
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1825
- Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
- Tartózkodási hely: Pécs
Remélem tényleg vicc,a felmerült edzők nagy része is az,de ez a holland vonal,hányszor kell még belesülni,hogy elengedjük?!Fernando írta: ↑2024.02.01. 10:31:23Tobb oldal lehozta, hogy Rijkaard johet vissza. Valoszinuleg egy kacsa oldalrol terjedt szet, de mar a transferwise is rumour-kent hozza le. Az ev vicce lenne ez a nosztalgiavonat. Az ember 11 éve nem iranyitott csapatot, de javitsatok ki ha tevedek. Ten Cate utan hatalmasat bukott ő is, plusz neki is volt egy Dinho-ja.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
- Fernando
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8682
- Csatlakozott: 2005.09.30. 16:11:15
- Tartózkodási hely: U.S.S. Enterprise
Tobb oldal lehozta, hogy Rijkaard johet vissza. Valoszinuleg egy kacsa oldalrol terjedt szet, de mar a transferwise is rumour-kent hozza le. Az ev vicce lenne ez a nosztalgiavonat. Az ember 11 éve nem iranyitott csapatot, de javitsatok ki ha tevedek. Ten Cate utan hatalmasat bukott ő is, plusz neki is volt egy Dinho-ja.
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7575
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
A mondandód lényegi részével egyetértek, de azért Xavinál ne felejtsük el, hogy nem vártunk és vártunk 2,5 évet a semmire, hanem az első 1,5 éve a körülményekhez képest szerintem egyenesen a bravúr kategória volt, szóval azért igazából nem kellett óriási türelem. Néha jó foci volt (de akkor néha egyenesen Pep-szintű), néha meg nem. De az eredmények jöttek. Szóval akkora türelem azért nem kellett itt.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Ez fura, mert korábban elég lekicsinylően nyilatkoztál arról a csapatról.Chino írta: ↑2024.01.31. 14:00:33Antic kinevezése Setienéhez volt hasonló, (talán még Xavi kezdeti helyzetét is ide lehet venni) csak szezon közben ideiglenesen kapta meg a csapatot, amit van Gaal szanaszét vert és a béka segge alá ültetett.
Mondjuk mindkét edző nagyon jó munkát végzett, Anticot szívesen láttam volna tovább is, kb olyan csodát művelt a csapattal mint Xavi Koeman után. Ha megkapja azokat az embereket, mint Rijkaard (Ronaldinho, Eto'o, Deco, Guily, Messi, Puyol, Ini, Henke stb.) kíváncsi vagyok mire vitte volna.
Pontosan. Xavi edzőként pont noname volt, amikor a Barcelona edzőként leszerződtette. Előre ne törjünk pálcát a jelöltek felett, váltak már be a csapatnál relatíve fiatal edzők is, akiknek addig rövidke edzői múltjuk volt csak (például Rijkaard, Guardiola, Luis Enrique). Főleg úgy ne törjünk pálcát a jelöltek felett, hogy a jelenlegi edző mentőöve még két év után is az idő volt. Ha neki megadatott ennyi idő, az új embert ne írjuk le idő előtt.Peter írta: ↑2024.01.31. 17:43:45"Kezdőként" Pep, hogyan kapott volna esélyt annó, Klopp is maradt volna Dortmundban?
Kloppra is rá lehetett volna mondani Dortmunban, hogy lufi, de éppen Liverpoolban gondolták ezt másként.
Az elnöki bizalom és szurkolói reményen kívül, milyen jogalap volt Xavi kinevezése? (ha már a De Zerbi példát írtál)
Visszatérve a fő gondolathoz, tehát ahhoz, hogy valaki sikereket érjen el, elkerülhetetlen, hogy előbb bizonyítási lehetőséget kapjon. Arról nem is beszélve, hogy a váratlan szárnyalások vagy a szerencse esetében az edző temérdek olyan tapasztalathoz és tudáshoz juthat, amit megfelelően megbecsülve és elraktározva a későbbi karrierje alatt a saját javára fordíthat.
Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy ne lehetne szinte előre borítékolhatóan zsákutcának nyilvánítani néhány házasságot, ahogy azt sem lehet előre kijelenteni, hogy ő lesz a tuti.
Teljesen igazad van. Anticot ha jól emlékszem ugyanugy takarította el Laporta ahogy most is néhány embert pl Pimienta a B-ből. Jó szezonja volt és volt opció a szerződésében hosszabbítani de ő saját embert akart. (Megjegyzem én is Rijkaard alatt kezdtem el barcát követni/nézni amikor jött dinho és az említett társak)
A mondandom lényege csak az volt, hogy eddig teljesen egyértelmű volt az irány. Nem nézek ki Laportából olyasmit ami a komfort zonáján kívül van pl német edzőt. Aztán maximum meglepődök.
Felőlem lehet öreg fiatal spanyol holland bármi csak amikor idejön legyenek világos elképzelései, elemezze ki a játékosokat mielőtt itt a helyszinen jön rá hogy romeu egyeneset nem tud rugni a labdába és azon se lepődjön meg, hogy a spanyol média és a szurkolók minden rossz mozdulatra erőteljesen is reagálnak.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7466
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Őket azonban nem lehet párhuzamba állítani azzal ami edzőkérdésben az utóbbi időkben itt történt.dingdong írta: ↑2024.01.31. 00:07:23Érdemes megnézni az edzők listáját az elmúlt pár évtizedből mondjuk Cruyff óta. 2 darab volt aki nem spanyol vagy holland. Robson és Antic is pár hónapot volt nálunk. Ja meg Tata aki argentin és Messi kedvéért jött. Ez nagyon sok dologra rávilágít ugy általánosságban a sport szakmai prioritásokra és arra is hogy mire számíthatunk nyáron.
Robson azért nem hónapokat, hanem egy szezont volt itt és hatalmas évet zárt, nem elküldték vagy konfliktusok között távozott a csapattól, hanem valami manageri vagy hasonló (már nem emlékszem pontosan) pozíciót kapott, kvázi az edzői posztból "előléptették".
Antic kinevezése Setienéhez volt hasonló, (talán még Xavi kezdeti helyzetét is ide lehet venni) csak szezon közben ideiglenesen kapta meg a csapatot, amit van Gaal szanaszét vert és a béka segge alá ültetett.
Mondjuk mindkét edző nagyon jó munkát végzett, Anticot szívesen láttam volna tovább is, kb olyan csodát művelt a csapattal mint Xavi Koeman után. Ha megkapja azokat az embereket, mint Rijkaard (Ronaldinho, Eto'o, Deco, Guily, Messi, Puyol, Ini, Henke stb.) kíváncsi vagyok mire vitte volna.
Forca Barca!!!!
Érdemes megnézni az edzők listáját az elmúlt pár évtizedből mondjuk Cruyff óta. 2 darab volt aki nem spanyol vagy holland. Robson és Antic is pár hónapot volt nálunk. Ja meg Tata aki argentin és Messi kedvéért jött. Ez nagyon sok dologra rávilágít ugy általánosságban a sport szakmai prioritásokra és arra is hogy mire számíthatunk nyáron.