Érdekességképp néztem egy
videót Messi egyik korai meccséről, mintegy összevetni azzal, ahogyan akkor játszott a kis zseni a mostani Yamallal, hogy várhatunk-e tőle hasonló szintű korszakos dominanciát? Nyilván, ezt nem lehet előre megmondani, inkább csak magam szórakoztatására.
Az ötlet onnan jött, hogy számok alapján jobb szezont fut, mint akkor Messi, mindezt úgy, hogy egy lényegesen gyengébb csapatban játszik. És a világért sem benchmarkként hoznám Messit, Yamalról Yamalként érdemes beszélni, már látszik, hogy elképesztő a srác, talán inkább a stilisztikai különbségek érdekelnek.
Az első, ami szemet szúrt az a játék nyitottsága, aztán az elképesztő mennyiségű legenda a pályán és a nosztalgia megütött. Aztán figyeltem Messire is.
Vele kapcsolatban az tűnt fel, hogy mennyivel szabadabban mozgott a pálya bármelyik területére. Azt tudni lehet, hogy főleg Pep óta nagyon nagyot változott a foci taktikailag és sokkal feszesebb szerepkörök vannak, sokkal kontrolláltabb mozgással, ami igaz Xavi barcájára is, ezért nehéz lenne megmondani, hogy ez mennyire edzői utasítás és mennyire játékos ösztön. Mindezzel együtt egyelőre azt látom, Yamal kevésbé mer többet vállalni a mezőny bármelyik pontján, annak ellenére, hogy az egyik legjobb meccse pont beljebb húzódva volt.
A másik az a sebesség. Messi irgalmatlan gyors volt már akkor is. Yamal sem lassú, de Messit alig lehetett utolérni. Nem tudom, ez mennyire fejlődik még ilyen korban, azért azt gyanítom, hogy tudnak gyorsulni, csak meg ne nőjön nagyon itt a végén.
A harmadik az a labdavezetésbeli különbség. Messi mindent nagyon hirtelen csinált, a semmiből váltott irányt, a semmiből adott passzokat és körbekarikázta a védők lábát. Ez az, amiben a legnagyobb különbség van, Yamal inkább táncol és váratlanabb megoldásokat húz elő (pl ahogy kiemelte a labdát magának a Cancelo gólja előtt). Olyannyira, hogy kicsit Ronaldinhora emlékeztet inkább. Többször tűnik úgy, hogy elrontotta, de igazából valamit varázsol, mint az a kötény.
Nagyjából ennyit láttam, ahogy írtam, két külön játékosról van szó, Yamal különleges, de hogy teljesen őszinte legyek, nem hiszem, hogy meg fogja közelíteni Messit, ami lássuk be, valószínűleg senkinek sem fog sikerülni a következő 20 évben.