LG írta: ↑2024.09.01. 10:36:16
Egyetértek Bencével, 17 éves srácot nem szabad csapágyasra hajtani. De még az idősebbeket sem. Tipikus Barca betegség lett az utóbbi években, hogy tavaszra elfogyunk. Ez tendencia volt Xavinál, Koemannál, Valverdénél, sőt, egyszer már Luchoval is belefutottunk 16-ban. Remélem Flick tanul az elődök hibájából.
Azt megértem, hogy a bajnokság elejét meg akartuk nyomni, de hosszútávon azért kell rotálni. Nem radikálisan, de 1-2 kulcsembert nyugodtan lehet pihentetni könnyebbnek ígérkező meccseken. Ha már valaki felhozta Messit, ő Giuly-vel volt rotálva ennyi idősen. Jelenleg nekünk erre Ferrán lehetne az emberünk, nem a legjobb, de hátha ő is javul, tegnap pl. szépen beverte a ziccert, ahogy kell. Ilyen 70-30 arányban osztouhatnának Yamallal a játékperceken.
Én is pihentetném és kímélném Yamalt. A legjobb, legértékesebb játékosunk.
Szerintem senki nem gondolta volna, de az alap kezdőnk elől
Raphinha-Lewy-Yamal
mögöttük Olmoval.
Első 2 nem sérülékeny szerencsére, Yamalt ne tegyük azzá, Olmot nagyon sokszor ki kell rotálni, de talán azon a poszton állunk legjobban.
Szerintem az lenne ezek után a legfontosabb, hogyan rotáljunk. Szerencsére Ferran és Pau is bevethető a széleken, de Ferrannak nagyon nem fekszik a bal szél, még akkor sem, ha inkább középre húzódik.
A lényeg, hogy nagyon úgy néz ki, hogy Fatinak kellene Raphinhát, és Ferrannak Yamalt pihentetnie.
Azzal lesz a legtöbb probléma, hogy a szűk keret miatt hány kulcsjátékost tudunk egyszerre pihentetni, és Flicknek is ez lesz szerintem a legnagyobb problémája. Egyelőre nem merte kihagyni egyszerre Yamalt és Raphinhát.
A gondok ott kezdődhetnek, ha egyikük kidől, és mellé Olmo vagy Pedri, vagy egyszerre mindkettő, amire sajnos nagy az esély.