bence0330 írta: ↑2024.12.16. 16:22:22
És akkor jön a domino-effektus. Rapha sem volt szerintem teljesen 100%-os, és amúgy is elég fáradt, őt akkor így semmiképp nem lehet pihentetni. Talán az egyetlen javulás a múltkori eset óta az, hogy van egy jobbacska formában lévő Ferranunk. Legalább szélsőt lehet betenni a helyére, nem valami random középpályást.
Flick eddig legnagyobb hibájának tartom, hogy ebben folytatta az elődje által megkezdett utat.
Nyilván Tebast meg egyre jobban lehet utálni, mert akármilyen rossz a stáb döntése, tényleg nincs keretünk kulcsjátékosok pihentetéséhez. Tavaly is kevés volt, most meg még annyi sincs. Emiatt éljük fel a tehetségeinket idő előtt. Lenne 1-2 szélsőnk a keretben, meg még 1-2 kp, teljesen mások lennének a kilátásaink. Így... kiesik az egyik legjobbunk, és tényleg vége lehet a dalnak.
Nincs a B-ben senki tényleg jó szélső poszton? Unai mellett?
Teljesen érthetetlen volt, ami a sérülése után Yamallal műveltünk. Már az előző után is, azonnal 90 perc, most meg simán fennhagyjuk sérülés után. Bravó, akárki is döntött így.
A kevés pihentetés komolyabban szerintem inkább csak 1-2 játékost érint. Mondjuk a Fort-Koundé rotáció hiánya kicsit zavar, viszont itt inkább a srác kevés játékperce, mintsem Koundé túlterheltsége. Én a franciát fejben éreztem mostanában fáradtnak, sok értelmetlen hibája volt, aztán a BVB ellen a szezonn egyik legjobb meccsét hozta. De Baldét is lehetne Fortra cserélni. Pont ezért érzem az egyik, ha nem a legfontosabb lyuknak a balhátvéd kérdést. Ha Raphinhát ebbren a szerepkörben játszatjuk, márpedig ez meghatározó, elengedhetetlen, hogy egy gyors, felfutó bh legyen. Ellenkező esetben vagy nincs szélesség vagy a brazil kiszorul a jobbszélre ami kb. halál. És nincs most egy Cancelo, aki bármikor minőségben pótolja Baldét.
Lewyt szerencsére elkezdte most már lekapdosni, Olmo számára is van pihenő, ami mindenképpen pozitívum, de alapvetően a támadókkal van a gond, ott kellene valamit lépni viszont elég szűkösek a lehetőségek.
Szerintem az utóbbi bajnokikon az lehetett az ok, hogy ezt a szériát meg akarta szakítani és emiatt állított fel Flick erős kezdőt. Mert minőségben sok posztot nem tud rotálni.
Raphinha szerintem annyira nem vészes, ő azért egy jó korban lévő, sok szezont futott játékos, más csapatokban sem pihentetik többet az ilyen kulcsjátékosokat. Egy Vinicius, Saka, Lautaro, Bellingham, Wirtz, Salah stb. is hasonló játékidőt kap (most igyekeztem hasonlóan a támadószekcióból centerek nélkül) pedig többségüknél lenne variáció. A kisebb csapatoknál pláne jellemző.
Szerintem pont emiatt pihenhetne többet Yamal, mint Raphinha. De ez a mostani sérülés ettől teljesen független. Ha mondjuk 2-300 perccel kevesebbje lenne nem sokkal kisebb az esély, hogy egy-egy ilyen belépőbe beleszalad.
A B-ben van két játékos aki alkalmas lehet. Toni Fernandez bár fiatal, 20-30 percekre olykor beállhat, Flicknél rendszeresen ott ült a padon a bajnokságban és a BL-ben egyaránt, illetve nála edzett. Sajnos elég komolyan lesérült, januárra várható a visszatérése.
De ott van Dani Rodriguez, aki szerintem egy az egyben mehetne a jobb oldalra cserének. A stílusa is hasonlít Yamalra, még azok a külsővel becenterezett labdái is megvannak. "Már" 19 éves, szóval nem egy 15-16 éves serdülőből felkerült játékos.
Ő adott lehet. Talán azért nem volt még Flicknél mert nemrég épült fel a sérüléséből és még az Athleticben is csak csereként száll be.
Ez a visszatérését követő gyakorlatilag első meccse, ahol 45 percet kapott (nem egy szezonból összevágott video). Szerintem mindenképp érdemes megnézni, Dani minden tekintetben tehermentesíthetné Yamalt.
https://www.youtube.com/watch?v=v0kSKBe0SVA