Azért ezzel nem értek teljesen egyet. Az vitathatatlan, hogy akire sokat költöttünk az nem váltotta meg a világot, de Dembélé hiába 20 éves volt, amikor jött, már francia válogatottként és lehúzott két évet profi szinten a Reennesben és a BVB-ben is húzóemberként. Tény, hogy hatalmas hiba volt annyi pénzt adni érte, már akkor lehetett tudni, hogy ha beválik sem éri meg az árát. Ugyanakkor a sérülékenységét és a mentalitását nem számítva, amit előre nem lehetett tudni, egy 50 milliót még utólag sem lehetett volna rossz üzletként elkönyvelni. Sőt, egészségesen többnyire nagy erőssége volt a csapatnak.gránit írta: ↑2025.02.08. 12:14:00Megmondom őszintén, én nagyon ellene vagyok a más klubokból érkező tiniknek. A sajátjainkat ismerjük, tudjuk, mit tudnak adni saját játékunknak, de a máshonnan jött tinikkel rendre befürdünk. Támadószélsőt meg sosem vennék. Dembelé is mekkorát bukott nálunk, a PSG-ben meg középcsatár, és ontja a gólokat. Inkább vegyünk öt centert, mint egyetlen szélsőt.
Trincao is hasonló volt. Ott is az ára, ami nagyon rossz döntés volt.
Pont ezért tartok nagyon Gyökerestől. Hozott egy kiemelkedő másfél szezont Portugáliában, előtte viszont még az angol másodosztályban sem tudott évekig letenni valamit az asztalra. Most meg elhoznánk 50+ millióért, aztán foghatnánk a fejünket mert évekig nem lesz pénz csatárra. Legalábbis elég komolyan benne van a pakliban.
Destről lehet még hasonlóan beszélni, de ő azért rejtély. Szintént 19-20 évesen érkezett és nem volt szerintem olyan rossz, ha kap még lehetőséget.... Csak ugye Xavit nem győzte meg vagy ki tudja.. A Milanban bukta, az Eindhovenben pedig iszonyatosan jó szezon. Hogy itt melyik Dest lehetett volna mondjuk Flick alatt, az nagy talány, lehet, hogy tolt volna egy Raphinha 2.0-át és évekre meg lett volna oldva a jh kérdés. Vagy éppen padmelegítőként funkcionál
Roquéról én még nem jelenteném ki sem azt, hogy jó sem azt hogy rossz döntés volt. 18 évesen, egy sérüléssel érkezett egy teljesen más kultúrába és egyelőre két fél szezont töültött el két különböző csapatban, korai még pálcát törni felette. Ha nem jön be nem kell kifizetni a teljes összeget és még kaphatunk is pénzt érte. Olyan nagy bukás azért nem lehet.
De igazából csak ők voltak, akiket fiatalként hoztunk és rossz üzletként lehet elkönyvelni. Nagyon sok játékos érkezik potom összegért, főleg az Atleticbe (vagy mennek kölcsönbe) és a 80-90 százalékuk, ha nem válik be ugyanannyiért továbbadjuk, de inkább keresünk rajtuk. Lehetne sorolni végig Todibot, J. Araujót, Ramos Mingot, Fayét stb. Előfordul, hogy bukunk 1-2 milliót de ez elég ritka.
Egy Darvichban is benne van még, ha rendesen használják legalább egy kisebb-nagyobb karrier 2 millióért. Viszont érte is nagy harc volt, ahogy például Oduroért de Diarrára is sokan vadásztak a jelenlegi csapatból.
De ha 10-15 ilyen játékosból csak egy Pedri vagy Araujo lesz az már nagyon nagy pozitívum. Ahogy szerintem az eddigiek alapján Torre is bőven megért 5 milliót.
Viszont erre az Alan Godoyra kíváncsi vagyok akit télen hoztunk. Azért érdekes mert Barbera és Cedric is felépült, vagy valami jó konstrukció lehet vagy egy nagyon jó játékos. Amiket írtak róla az alapján nagyon jónak tűnik, de ez nem igazán mérvadó. Abban is kételkedem kicsit, hogy Sanchez sokat fogja játszatni. Elég földhöz ragadt,ami a csapatot illeti, inkább a már megszokott "saját játékosaiban" hisz, még ha nem is a posztjukon kell játszaniuk.