2025.07.18. 10:27:13
Andris: Az elmúlt 3 évből kétszer megnyerük a La Ligát egy Reál előtt. Tavaly már örömünnep volt majdnem minden meccsünk, és a BL-ben is jól szerepeltünk, sőt, már tavalyelőtt is egész jól, még egy kezdő edzővel is, ami csak azt jelenti, hogy nincs akkora gond a csapattal.
Az ffp helyzet kialakulása 0%-ban az ő hibája, remélem ebben nincs vita. Hogy az elnyúlása mennyire, azt nehéz kikalkulálni, a karok miatt alighanem az övé is, de továbbra se volt szerintem igazán választása, az egyetlen lehetséges útra lépett. És tényleg semmi garancia, hogy a Sevilla útjára lépve most már igazolhatnánk, sőt. Vagy hogy idejönne-e bárki.
A médiát a Barca vezetőségére kenni semmiképp sem objektív tény, ez már inkább összeesküvés-elmélet. Nem lehetetlen, de hogy nem tény, az tuti. És azzal vádolni őket, hogy miért nem reagálnak valami épp aznap kitalált koholmányra, na annál mindenkinek van jobb dolga, még jó, hogy nem várjuk el egy top csapat elnökétől, hogy a bulvárt olvasgassa, és azt kommentálja hivatalos közleményekben.
Az egyetlen dolog, amiben igazat adok, az az időpontokkal való hazudozás. Szerintem van olyan, amit komolyan gondoltak (La Liga 1:1-nél azért sok esetben maga a Liga reagált egy új szabályozással, és eleve átláthatatlan a rendszer), a stadionról meg gondolom pont az 1:1 miatt kamuztak, próbáltak minket behozni. De ettől még ezt a pontot abszolút megadom, akkor is, ha alapvetően egy normális rendszert vehetett volna át, sosem kellett volna hazudnia ilyen pitiáner hülyeségekről, így eleve félig igazságtalan ez a vád is, de ettől még lehetett volna máshogy is, tény.
De az egész azért nagyon igazságtalan, mert tényleg egy lehetetlen helyzetet kapott a nyakába. Kb azzal kezdve, hogy neki kellett elküldenie Messit, és nem önhibából, az aztán biztos azon a ponton. Amit abból a trágyából kihozott, amit hagyatékul kapott, az szerinem elképesztő, hőstettnek is hívhatnám. Pedig nem szeretem magyarként a populista mivoltát, nem ülnék le sörözni az emberrel, azt mondhatom, 0% személy alapú a véleményem, sőt. De szinte átmenet nélkül, nemzetközi szinten minimális átmenettel maradtunk top klub. És élmény néznem a meccseket. Ha te tavaly nem tudtad élvezni a méreg miatt azt az elképesztő focit, elképesztő egyéni teljesítményekkel, (akik közül jópárat ő hozott), mert erről nem láttalak írni, az elég szomorú lehet, remélem, nincs így.
Szóval a tények, amik szakmai téren történnek:
A csapat top klub maradt, remek eredményekkel
A foci elképesztő jelenleg, jó játékosaink vannak.
A Masiát is nagyon fellendítette az elmúlt években, a fiatalok igazolását is szélesebb körből, ami szintén hatalmas dolog
Hamarosan lesz egy új stadionunk (amivel amúgy pont, hogy nem a populista énjére hallgatott, inkább kockáztatta vele, hogy nem választják újra)
Adósság (stadiont levéve nyilván) csökkentve, bértömeg csökkentve
Edzőkérdés jól intézve, első top edzőnk van itt nagyon régóta, pedig volt idő, mikor könnyebb lett volna ezt tető alá hozni, LE távozása után.
Ne azt nézd, mit mond, azt nézd, mit csinált, erre a stadion is jó példa, ahol igazából nem azért mérgelődsz, mert ennyi ideig tart, mert ennyi ideig tart megcsinálni egy stadiont, és kész, hanem az zavar, hogy kamuzott a visszatérésről. Hazudni hazudott párszor, politikus, nem szimpi, de a gyakorlati része több, mint rendben van. A hazugságon kívül talán még az Alemany távozása utáni sportigazgatói posztot rónám fel neki, az elmúlt időszak kevés ráfordítható pénzét lehetett volna jobb igazolásokra költeni, mint Roque és Olmo, ezt egy kompetensebb ember megoldhatta volna jobban.
Populista ember, de közben megcsinálta, amit meg kellett, sok esetben akkor is, ha ez szembe ment a populizmusával (Messi, stadion, satöbbi.), és ez komoly elköteleződésre utal nálam, mert kevés ilyen jellemű ember teszi ezt meg.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy