2007.09.20. 10:00:16
Engedélyezést kérnék az alábbi cikkhez.
A győzelem margójára
Tegnap este a Barca fényelmes győzelmet aratott hazai pályán a legnagyobb ellenfélnek kikiáltott Lyon ellen. Minden szurkoló boldog, örülnek a játékosok, s vélhetően a vezetés is. Messi megmutatta, hogy nem edzőbuktatásra játszanak (vajon ez Magyarországon kívül megfordul bárhol is az emberek fejében?), s vélhetően megmentette Rijkaard állását is…
A most következő cikk erősen szubjektív véleményt tükröz, kéretik nem megsértődni!
… Rijkaard tegnapi cseréivel nagyon szokatlan dolgot művelt az elmúlt fél év tükrében: 1-0-nál felzárkózni kezdett a Lyon, több kisebb helyzetük is volt, szinte bármely pillanatban egyenlíthettek volna. Ilyenkor szokott következni a „ráülünk a vezetésre” jellegű csere, mely a támadósor megbontása ill Oleguer vagy Motta (ő már máshol sérülget) behozatala volt.
Ezzel szemben inkább a támadószakció megerősítése következett, Frankie is érezte, hogy az 1-0 nem elég, látványos, több gólos győzelem kell, ha karácsonykor még a Barca edzője akar lenni. A Ronaldinho – Iniesta csere még egy kicsit védekezőbb jellegű volt, hisz egy sorral hátrébb cserélt, támadó helyett támadó középpályást hozott be. Iniesta igazából Giuly, Gudjohnsen (vagy ha Frankie előző este egy merészet álmodott) Saviola névre hallgatott volna az elmúlt szezonban, idén azonban már egyik sem kerettag. Az Izlandi papíron még az, de ő kevesebbet fog játszani, mint Saviola tavaly.
Megvertük azt a Lyont, mely már nem emlékeztet egykori önmagára, hiszen idén is egy keretre való kezdőjátékost vesztett el, s öltözője összeveszésektől, megcsalásoktól volt hangos, a játékosok nem igazán tudtak a játékra koncentrálni.
A nagy dolog igazán az volt, hogy Rijkaard a magabiztos győzelem oltárán feláldozta a klub ikonját, Ronaldinhot, amelyet az elmúlt szezonban nem nagyon tett meg. Következő lépésben lehozta Xavit, aki addig felszánotta a pályát, de a támadáshoz igazán sokat nem tudott hozzátenni. Bejött dos Santos, majd Messi ünneplése végett Bojan is.
Mindkét csere érthető, hisz Messit meg kellett ünnepelni, s szerencsére Rijkaard is látta, hogy Henry egyáltalán nincs rossz formában, csak éppen az egész mérkőzés alatt nem kapott szinte egyetlen egy értékelhető labdát sem. Gyakorlatilag a 78. perctől pályán volt a jövő Barcelonájának négy támadója, Messi, dos Santos, Krkic és Henry.
Sokakban felmerül a kérdés, hogy hová tűnt két másik meghatározó játékos? Ha valami csoda nem történik, szerintem ők már nem a Jövő (értsd: jövő nyár) csapata.
Ronaldinho lassan másfél éve nincs formában, s korábban hivatkozhatott a nem megfelelő alapozásra (idén megvolt), a túlzsúfolt nyárra (idén pihent) és a nyaralás hiányára, de ebben a szezonban már nem lehet ezekre fogni. Legújabban azt ígéri, hogy valamikor a BL döntő idejére már formába lendül, de erre nem lehet mérget venni.
Vajon ő mára teljesen kiégett, vagy csak egy kis levegőváltozásra van szüksége? Szerintem egy esetleges átigazolása a Brazil klubválogatottba (AC Milan) vagy a klub világválogatottba (Chelsea) jót tenne neki, s nekünk, szurkolóknak is. Jelenleg ugyanis ő - néhány perctől eltekintve – elvesz egy lehetőséget Dos Santostól, Krkictől, Henrytól.
Henryt pedig nem lehet cserepadra ültetni, eladni a nyáron vagy kereten kívülre helyezni, több okból sem. Egyrészt most érkezett, s 29 évesen még pályája csúcsán jár. 3 jó év legalább benne lehet a lábában, s mivel ő is sokat volt sérült, ez akár plusz 1-2 szezont is jelenthet Európa élvonalában. Minden hosszabb kihagyás ugyanis egy újabb lehetőség, hogy a játékos kipihenje fáradalmait. (lsd.: Van Nisterooy, Larsson)
Emellett Henry nagyon drága volt, főleg hogy már 30. életévét tapossa, s éves fizetése sem lebecsülendő összeg. A csapatnak először vissza kell termelnie a játékosba fektetett pénzt, majd utána gondolkodhat eladásán. (egy 20 évesen vásárolt játékost el lehet adni 23 évesen drágábban, de egy 32 éves játékost már nehéz). S ne feledjük el azt sem, hogy Laporta kedvenc játékosáról van szó, így ha valami rendkívüli nem történik, Laporta távozásáig Henry nem fog elmenni.
Samuel Eto’o pedig az elmúlt másfél év során többet volt sérült, mint egészséges, s ez a tendencia nem valószínű, hogy a jövőben nagyon megváltozna. Ismét kihagyja az őszi szezon nagy részét, majd lehet, hogy a januárt is az Afrika kupa miatt. Vajon, ha majd visszatér, s a csapat elkapja a fonalat, Henryval, Messivel, dos Santossal, akkor Rijkaard hogy dönt majd?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára
rhynn 2007.09.20. 15:03:16-kor.