ÁÁ, ezt a mocskos Barcát h utálom FM-ben.

Első meccsüket 3-1-re elvesztették, aztán még vmikor becsúszott 2 döntetlen, de a többit megnyerték. Kb. a 31. fordulónál járok.

Megfoghattam volna a Valenciát, BL főtáblás lehettem volna, de botlottam a Barca ellen (vagyis Messi kapott egy ajándéklabdát, amit bevarrt, Valdes meg kivédte a szemem). Még játszok otthon a Vale ellen, de nem vagyok benne biztos, hogy megfoghatom őket. Barca tuti első, nagyon komoly előnnyel vezet, én harcolok a Valenciával a 2. helyért. Zara sokáig előttem volt, aztán idegenben vertem őket (nagy taktikus voltam

), aztán bekaptak vagy 3 vereséget, meg egy döntetlent is, sikerült meglépnem. Közben feljött rájuk a Sevilla is, rendesen harcolnak a BL helyekért. Szegény Real-t már beelőzte a Villareal is, úgy látszik, idén már az UEFA kupás hely sem lesz meg nekik.
BL-ben nagyon király vagyok, otthon elvertem a Milant 2-0-ra. Elődöntő a MU ellen. Bármi lesz, én már büszke vagyok a fiúkra.

Zara szintén nagyon komoly a BL-ben, nyolcaddöntőben 4-1-re kikaptak idegenben a Pooltól, de továbbmentek. Otthon nagyon veszélyesek. Most a Barcát kapták.

BL: 4 csapat/3 spanyol. UEFA is vmi hasonló, még áll a Real a Sevilla és a Villareal is. Laudrup nagyon összekapta a sárga tengeralattjárót, jól játszanak, sok gólt lőnek, messziről jöttek fel, most valszeg meg lesz nekik a 6. hely, UEFA kupában is nagyon jók.
Na kb. ez a helyzetkép nálam.
PS.: Jah, tavaly nem hosszabbítottam Torres-sel, most meg ő nem nagyon akar. Remélem vhogy sikerül itt marasztalnom, mert sztem a Pichici az övé lesz, nagyon gólerős lett így a második évben. Agüero ez előzőben nyerte meg, idénre leengedett, így a szezon vége felé kezd magára találni, már vagy 14 gólos.