varga tamás írta:Fiúk!
Egy valami boldoggá tesz: nincs rám szükség ahhoz, hogy vita kerekedjen.
Úgy vélem, egy Ferrari-fantól és egy Alonso-fantól sem várható el a teljes objektivitás. Alonsót én a kezdetek óta nem komálom, és népszerűségi indexe azóta csak romlott, most úgy-100%-on áll.
MS mesternek is megvoltak a maga stiklijei - ezt én is, és Miklós barátom is rendszeresen elismertük. Na, ebben különbözünk az alonzo-fanoktól, mert ők szentnek, sérthetetlennek, igazi angol gentlamennek látják a spanyol madridistát. Én viszont egy tisztességtelen, csalót látok benne, ami az idén nem egyszer bebizonyosodott. MS-nek meg voltak a pimaszságai, de a csalás, a tisztességtelenség vádja aligha hinném, hogy megállna vele szemben. És igen: őt sem mindenki szerette, de ez a nagy emberek sajátja, a nagyság velejárója. Ez éppen olyan, hogy én magam mindig elismertem Senna nagyságát, és őszintén megsirattam mikor tragikus körülmények között elhunyt - de sosem volt a szívem csücske. Én a Professzor pártján voltam mindig.
Úgy is mondhatnám: Prost-Schumacher-Kimi Räikkönen a legnagyobbak.
Ez egy elfogadható komment lenne, viszont a kiemelt rész...
Nem így van, és sértő rám nézve.
ozsimiki írta:Azért figyelj már oda a részletekre is....
Nem érdekelt engem a Tamáshoz fűzött dolgod,korántsem arra reagáltam,hanem G-Jay nek írtam amit...nem neked,és mint látod ő sem cáfolta,h azok milyen dolgok voltak, erre meg jöttél Te.....szal nehogy már
Olvass vissza,és meglátod,h ki intézett a másikhoz előbb kérdést,na ugye KRalo koma na de várj,segítek: "nem kellene minden egyes hsz-éhez ezt hozzáfűznie igaz ozsi?)" na erre válaszoltam,de elötte meg sem említettelek....
Én unom ezt, de reakció nélkül nem tűröm.
Hajrá. Én azzal az egy mondattal nem az akkori utolsó kommentedre reagáltam.
Kicsi az R a nickemben!
