Ez az áruló-kérdés tényleg nehézkes, de azt is el kell fogadni, h egy ilyen nagy csapatnál, nem lehet 1-2 fiatalnál többet beépíteni 2-3 év alatt. Egyébként elúszna a sanszunk a Bl-re, bajnokságra. Én idén is kicsit soknak éreztem, h egyszerre jött Bojan és Gio, nekik sem jutott annyi idő, mint amúgy juthatott volna, és mi is gyakran tőlük vártuk a megváltást. Sokkal jobb lett volna, ha kölcsön tudjuk adni egyikőjüket legalább, de ettől mindketten elzárkóztak.
A baj az, h én Gionál még most is ezt érezném helyesnek, de ha ennyire elzárkózik, akkor nem lehet vele mit csinálni, max eladni. Tényleg lehet, h nagy játékos lesz belőle, de még sok időre lenne hozzá szüksége, mert egyelőre kevés ide sajnos. És egy ilyen nagy csapatban nem jut elég idő neki, h kifejlődjön. És tényleg igaza van itt sokaknak, akik azon paráznak, h majd később sok millióért akarjuk talán visszaigazolni, de van egy másik oldala: lehet, h nem! Kapunk érte 18 millát, és lét-három év alatt kiderül, h nem is lesz jobb, és még mi jártunk jól, h időben eladtuk.
A Ronnie-éra előtti időszakra talán még emlékeznek az "öregebbek"

, akkor is vettük a világból mindenhonnan a nagyobbnál-nagyobb igéreteket: pl. Rochembak, Quaresma, ilyenek, de nem voltak elegek akkor arra, h akár csak sanszunk legyen a bajnoki aranyra, pláne a bl-re.
Sajnos nekünk többnyire kész játékosok kellenek, és max 1-2 ígéret, akiket lasan be tudunk építeni, többre sajnos nincs időnk...
Viszont a Real újabban kialakított gyakorlata sztm elég okos ilyen szempontból: visszavásárlási joggal adják el a játékosokat, így úgymond kivédik a nagy csillagok elvesztését...lehet nekünk is ezt kellene csinálni Gioval!