Lujo írta:Egy érdekes cikk:
A korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem a kínai kormány lesz a spanyol labdarúgóbajnoki cím várományosának, az FC Barcelonának a mezszponozra.
Bár két hete a katalán klub elnöke, Joan Laporta még azt nyilatkozta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a A 2008-as pekingi olimpia szervezőbizottságával, a BOCOG-gal a szponzorációról, és akár a bajnokság megnyerésével egyidőben be is jelenthetik a megállapodást, a BOCOG részéről most cáfolták, hogy egyáltalán tárgyaltak volna az egyesülettel valaha is.
(nso.hu)
Nem kell komolyan venni. Mivel az NSO a hírekbe csak belekap, fogalmuk sincs arról, hogy itt nem elsősorban az olimpiai hirdetés van asztalon. Talán volt az is, de nem velük vannak tárgyalások. Ezért is írtuk korábban, hogy nem valószínű az olimpiai logó. Valami kínai lesz, de az még nem tiszta, hogy pontosan mi.
Ők csak látnak egy angol cikket, és gondolkodás nélkül megírják, s mivel ehhez hasonlóról volt szó korábban, máris azt hiszik, hogy kútba esett a mezszponzor ügyünk.
