Először is gratulálok Ivánnak az Henry-s cikkhez
Lényegében egyet is értek Iván cikkével.

De egy-két gondolatot még leírnék vele kapcsolatban.
Lehet, hogy év végén megválunk tőle, de azért annyira kritikus hangot én nem ütnék meg vele kapcsolatban ebben az idényben. Tény, hogy még mindig nem tündököl annyira mint Eto'o, Messi vagy Xavi, de igen is szerintem hasznos tagja ő is a csapatnak. 7 bajnokin 4 gólt szerzett és adott 2-3 gólpasszt is. Ha a statisztikáit nézzük akkor az annyira nem rossz.

Persze a mutatott játéka nem valami meggyőző, lehet ez már nem is lesz sokkal jobb, de még javulhat azért.
Tegnap este a TV3-on indult egy új műsor és ő volt az első adás sztárvendége, egy kis beszélgetős show. Ő ismét kijelentette, hogy szereti a Barcelonát, a várost, büszkeséggel tölti már az is el, hogy az öltőzőben felveheti a Barça mezét, ja és esze ágában sincs távozni. Azt is mondta, hogy Eto'o sokkal jobb csatár mint ő és persze éltette a kis Messit is. Jó kis interjú, ajánlom mindenkinek aki tud spanyolul vagy angolul az megtalálja a SPORT-on vagy az El Mundo-n.
Év végéig én még bizalmat szavazok neki, ha tavaly és tavalyelőtt Ronnie-nak is megadta a vezetőség és az edzői stáb a bizalmat, akkor ezt én is megteszem még az idény végéig. Majd akkor meglátjuk, hogy hány góllal és gólpasszal járult hozzá remélhetőleg a bajnoki címhez, a Bl-hez, vagy a kupához.
Remélem javul a játéka, de így is a statisztikái nem olyan rosszak mint azt itt egyesek állítják.
Na peace everybody
Szerk.: Iván cikkében ezzel a mondattal és véleménnyel maximálisan egyetértek:
[quote="Részlet az "Henry szerepe kétségek között" című cikkből"]A francia csatár megítélésem szerint aránytalanul sok kritikát kap azóta, hogy landolt Barcelonában tavaly nyáron, pedig az elmúlt idényben mutatott teljesítménye nem volt rossz ahhoz képest, hogy milyen minőségű csapat volt körülötte, illetve hogy sokat játszott sérülten. [/quote]