madmushroom írta:Amúgy mi a véleményed mitől lehet egy utánpótlást jobbá tenni ? Attól mert több pénzt beleölnek még nem teremnek az ölükbe ilyen Messi, Bojan féle gyerekek. A szerencse is benne van ebben szerintem. Hülyén hangzik de szvsz. van benne valami.(10%)
Nem is tudom, hogy hol lenne ennek a megfelelő helye, mondjuk válszolok itt. Természetesen a pénz alapvető szükséglete manapság minden folyamatnak, úgy is fogalmazhatnék, hogy szükséges, de nem elégséges feltétel.
Utánpótlás-képzésnek én két formáját ismerem az elsősorban minőségi és az elsősorban mennyiségi képzést. Utóbbi folyamat jól megfigyelhető pl Kínában (tegyük hozzá alkalmasabb helyet nehezen találhanánk) és lényege tulajdonképpen a nagy számok törvényén alapszik. Vesznek sok-sok, nagyon sok embert, közöttük (ez ugye ott nem probléma), mint említettem a nagy számok törvénye alapján biztosan van néhány olyan egyén, aki teheséges az adott képességre irányuló képzésben. Ez a 100-ból egy tipikus esete.
A másik a minőségi képzés. Itt az alapvető hangsúly - a pénzen túl - a szakember képzésben van, hiszen a tehetség fiatalon megmutatkozik már és ezt észre kell venni. Persze, mint említetted szerencse is van ebben (bár szerintem kisebb százalékban, és két lépcsőben), de azért - maradjunk a példádnál - Messit el kellett hozni Argentínából, észre kellett venni a tehetségét. Itt írnám le véleményem a szerencse faktorról, egyrészt kell némi szerencse, hogy jó helyen legyen valaki jó időben, ám akiben van tehetség, annak előbb-utóbb úgyis eljön az ideje, márészt a kiválasztás után, kérdéses, hogy az, aki tehetségesnek látszott 12 évesen milyen pályát fut be - elvégre kiemelkedhet egy kiváló képességű egyén több kiváló képességű egyén közül, de egy közepes képességű is ugyanúgy kiemelkedhet mondjuk gyengébb képességűek közül. És az itt fellépő - általam kétszintesnek nevezett - szerencse faktort hivatott minél kisebb százalékra visszaszorítani a szakember képzés. Mert pl. az Ajax, vagy éppen Wenger - akit én személy szerinte a világon a legjobbnak tartok az ő szakterületén - nem a "szerencse fiai", azaz nem mindig pont ráhibáznak a tehetségekre.
Persze ez az egész ennél egy sokkal bonyolultabb folyamat.