BlauGranaGroc írta:Annyira azért nem esett vissza. Szép lassan, folyamatosan csúsztunkk le és ez edzői hiba volt. Simán megléehetett volna a bajnokság, ha Frank keményebb kezű és időben észhez téríti fiait.
Azt se felejtsük el, hogy ha nem sérül le Samu simán miénk a bajnokság, mert hónapokat játszottunk csatár nélkül. Aztán ahogy elbuktuk a bajnokságot az be is tett a csapatnak morálisan és már esély sem volt a következő szezonban. Ráadásul a kameruni megint lesérült és Messi is sokat hiányzott megint.
Ezek a veszélyek viszont most nem fenyegetnek, már amennyiben bízunk Pep motivációs képességeiben. Most kiderülhetne mekkora edző is valójában.
Azért nem lesz olyan nehéz dolga, mert ebben a csapatban senkire se jellemző a lazsálás.
Én is pont így látom a dolgot. Nagyon sok minden összejátszott abban, hogy így alakuljanak a dolgok.
Az egyik legnagyobb gyengéje az volt az akkori csapatnak, hogy a legnagyobb sztárok "zsoldosok" voltak, ők hamar jóllaktak, közben pedig mindenki tőlük várta a megváltást. (Most viszont saját nevelések húzták a csapatot, tőlük azért szerinem távol ál, hogy nem halnak meg a csapatért a pályán.)
Emellé még jött Eto'o és Messi sérülése, plusz Franky sem nagyon látta már ebből a kiutat.
A MU is tudott 3 bajonki címet nyerni zsinórban, plusz egy BL-elődöntő egy megnyert és egy elveszített döntő, tehát nem lehetetlen dolog a motiválás, és ugye náluk is viszonylag sok saját nevelés játszik...
Tehát én jövőre is a Barcát tartom esélyesnek a bajnokságban, mert egyrészt tanultak a hibából, másrészt a kulcsemberek tényleg a klubért játszanak, és nem utolsósorban a Realon lesz a hatalmas nyomás, mert az idei felemás szezon után (véleményes játék, viszont úgyahogy eredményes, mert az tuti, hogy évek (évtizedek) múlva nem sokan emlékeznek majd csak arra, hogy mennyi pontot gyűjtöttek) ha megint csak második helyen érnének célba ennyi elköltött pénz után, és mondjuk még kevesebb ponttal is, de biztatóbb játékkal, akkor biztos kikezdi őket a sajtó és szurkolók. Eddig nem volt jellemző arrafelé a türelem, pedig az most a kulcs lehet Madridban. Ha nagy lesz a nyomás, én elég sok pénzt tennék a bukásra, de ha 1, max. 2 sikertelen év belefér, akár lehet is valami.