2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Aztán ha kiment volna a bokája, kapott volna a válágára.Ilúvatar írta:![]()
Támadásban szerintem megint rengeteget mozgott, és továbbra is tartom, hogy ebben a csapatban Messi és Xavit tartják a legfontosabbnak mindenki, de szerintem kulcsjátékos Alves és Busquets is. Legalább annyira fontos ő is! Arra lennék igazából kíváncsi, hogy egy Barcelona-Tottenham BL-negyeddöntőn Alves-Bale párharc mit hoznaLG írta:Én mást is mondanék róla: sztem nem játszott jól. Védekezésben nem volt sok dolga, de ami kevés volt, azt sem tudta jól megoldani, Nasri nem egyszer járt túl az eszén. Támadásban pedig rendre rossz megoldásokat választott, ezzel gyakran akadályozta is a támadójátékot.Ilúvatar írta:Szeretnék mondani valamit Alvesről, még pedig azt, hogy nekem nagyon tetszett az amikor Busi öngólt lőtt, s ott feküdt a füvön s a fejét próbálta eltemetni a fűben, s Alves odajött hozzá és biztatta a folytatásra, hogy ne adja fel.
LG írta:Én mást is mondanék róla: sztem nem játszott jól. Védekezésben nem volt sok dolga, de ami kevés volt, azt sem tudta jól megoldani, Nasri nem egyszer járt túl az eszén. Támadásban pedig rendre rossz megoldásokat választott, ezzel gyakran akadályozta is a támadójátékot.Ilúvatar írta:Szeretnék mondani valamit Alvesről, még pedig azt, hogy nekem nagyon tetszett az amikor Busi öngólt lőtt, s ott feküdt a füvön s a fejét próbálta eltemetni a fűben, s Alves odajött hozzá és biztatta a folytatásra, hogy ne adja fel.
Én mást is mondanék róla: sztem nem játszott jól. Védekezésben nem volt sok dolga, de ami kevés volt, azt sem tudta jól megoldani, Nasri nem egyszer járt túl az eszén. Támadásban pedig rendre rossz megoldásokat választott, ezzel gyakran akadályozta is a támadójátékot.Ilúvatar írta:Szeretnék mondani valamit Alvesről, még pedig azt, hogy nekem nagyon tetszett az amikor Busi öngólt lőtt, s ott feküdt a füvön s a fejét próbálta eltemetni a fűben, s Alves odajött hozzá és biztatta a folytatásra, hogy ne adja fel.
Ámen!Mihu írta:Kezd elegem lenni abból, hogy Alves próbálja szentként beállítani magát, és minden nyilatkozatában a klubot teszi hibássá azért, mert még nem írták alá a szerződést. Ha elmegy, akkor is azt fogja mondani, hogy hát a klub volt a hibás, én megtettem mindent...
Közben meg semmi másról nincs szó, csak arról, hogy túl sokra tartja magát. Többre mint Xavi vagy Iniesta. Azért túlzásokba ne essünk már...sajnos belőle is kijött a brazil tempó...Puyol miért nem vergődik, hogy keveset keres? Mert ha ingyen játszana, akkor is büszkén viselné a csapatkapitányi karszalagot, és mindent megtenne azért a csapatért, amiért meghalna...Kicsit bele kéne gondolnia Alvesnek, hogy a Barcánál azért máshogy mennek a dolgok mint más kluboknál. Itt rengeteget számítanak a tradíciók, hagyományok. És egy olyan játékost, aki 3 éve van itt, nem lehet, NEM SZABAD többre tartani, mint egy saját nevelést, aki nem mellesleg ugyan úgy meghatározó tagja a csapatnak.
Nagyon egyetértek Veled, Alves egyre többször nyilatkozik és próbál nyomást gyakorolni a vezetőségre. Nagyon nem örülök a kialakult helyzetnek. Elismerem, hogy a posztján az egyik legjobb, talán a legjobb, de nagyon úgy tűnik, hogy menni fog, mert nem fognak tudni megegyezni vele. Minél hamarabb le kellene zárni az ügyet, de ez nem fog hamarosan bekövetkezni.Mihu írta:Kezd elegem lenni abból, hogy Alves próbálja szentként beállítani magát, és minden nyilatkozatában a klubot teszi hibássá azért, mert még nem írták alá a szerződést. Ha elmegy, akkor is azt fogja mondani, hogy hát a klub volt a hibás, én megtettem mindent...
Közben meg semmi másról nincs szó, csak arról, hogy túl sokra tartja magát. Többre mint Xavi vagy Iniesta. Azért túlzásokba ne essünk már...sajnos belőle is kijött a brazil tempó...Puyol miért nem vergődik, hogy keveset keres? Mert ha ingyen játszana, akkor is büszkén viselné a csapatkapitányi karszalagot, és mindent megtenne azért a csapatért, amiért meghalna...Kicsit bele kéne gondolnia Alvesnek, hogy a Barcánál azért máshogy mennek a dolgok mint más kluboknál. Itt rengeteget számítanak a tradíciók, hagyományok. És egy olyan játékost, aki 3 éve van itt, nem lehet, NEM SZABAD többre tartani, mint egy saját nevelést, aki nem mellesleg ugyan úgy meghatározó tagja a csapatnak.
Lehet ha én is megnézem másodszorra a meccset nyugodtabb idegállapotban akkor nem leszek ennyire szigorú vele.Andris írta:Meg kell néznem újra a meccset, mert szerintem nem volt annyi rossz beadása. Sőt beadása nem is volt szinte, csak befele passzok, amik többsége egyáltalán nem volt rossz, inkább les volt, vagy a 0át mozgó csatárainkon múlt.