2011.04.27. 22:51:44
Legyünk higgadtak és ne bántsuk madridista társainkat, már csak Daffyra is tekintettel. Nem voltunk rosszak, taktikailag Pep tökéletesen felkészítette a csapatot, az MVP javult, főleg a kis zsenink, a középpálya gyenge volt ma, a védősorban pedig benne volt 1-1 hiba, főleg Pique-ben. Összességében megérdemelten nyertünk, de az a pár színészkedés nem tetszett, sokszor nem haraptunk úgy a labdára egy-egy fault után, ahogy szoktunk, hanem reklamáltunk, játékban pedig 10-szer ennyi van ebben a csapatban. Kicsit lassan gondolkodunk mondjuk őszhöz képest ( ez fáradtság, de kezdünk kijönni belőle), főleg a középpályán, ebben fejlődni kell sokat, mert egy aggresszívan letámadó Mu ellen mondjuk a döntőben ( persze van egy visszavágó, de innentől azért jóval több esélyünk van, legalább 70%-ot adnék ránk) sokkal gyorsabbnak és pontosabbnak kell lenni. A kiállítás szerintem jogos volt, de szerintem sem vezetett annyira jól Stark, egy-két sárga lap még kijárt volna nekünk ( mondjuk Ade esete viszont egyből piros lap nálam, de Pepe véleményes kiállítása után nem is szabadott megejteni) és tényleg csak Pepe egész hozzáállásáért járt a kiállítás, mert már hamarabb kellett volna kapnia sárgát és akkor még ennyi kérdés sincs.