2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Nyilván mindenkinek jeleznie kellett mennyi jegyet szeretne(ésszerű keretek között), amikor sorsolnak minden kihúzott után annyit vonnak le amennyit a illető igényelt.Gauchomester írta:Az nso-n olvasható, miszerint közel százezer Barcelona-szurkoló jelezte, hogy menne a Wembleybe szurkolni. Összesen 24 ezer jegyet kaphat a klub, szóval sorsolnak. És mondjuk ha férj feleség duó akar menni a meccsre, az egyikőjüket kiválasztják, a másik megvárja a stadion előtt?
Én itt olvastam róla:davidvilla007 írta:Mi ez a hír Guardiolával meg az Interrel????????
Itt azért azt is érdemes figyelembe venni, hogy melyik bajnokság csapatai jutottak el a sorozat minél későbbi szakaszába. Ebben pedig szvsz az utóbbi 5-6 évben jobban állnak az angolok. Amíg a spanyolok közül szinte csak a Barca tud felmutatni bármit is az utóbbi évekből, addig az angoloknál a MU mellett a Pool, Chelsea, Arsenal hármas elég masszívan ott voltak a legjobb 4-8 csapat között. Bár tavaly óta mintha kicsit megtörni látszana a lendületük. Amúgy meg Manchester és nem Manchaster:)Varatrix írta:A 2011-es döntő szerintem egy forduló pont hiszen ez már egy új évtized döntője. Így pusztán a saját kíváncsiságomból írtam ezt le, de gondoltam megosztom. Ez semmi mást nem igazol csak a Spanyol, Angol hegemóniát. Ugyanakkor az emberek inkább az Angolok dominanciájáról beszélnek (szvsz nincs ilyen). A spanyolok inkább dominálnak 10-éves távlatban, de messzebb is nyúlhatnánk vissza az időbe, hogy ezt bizonyítsuk. Az Angol szurkolók közül sokan érvelnek azzal, hogy csak a Real Madrid és a Barcelona emelkedik ki a Spanyolok közül. Spanyoloknak 3 különböző döntősök volt. A legkisebbik Spanyol a Valencia mely kétszer játszhatott döntőt. Angliában mind a Chelsea mind az Arsenal egyszer-egyszer döntőzhetett, mindkét eseteben ugyancsak vereséget szenvedtek. Ettől függetlenül én azon emberekhez tartozom, aki szeretnék, ha egy-két Spanyol csapat felnőne a feladathoz, és méltóan képviselnék, azt a bajnokságot amit mi ennyire szeretünk.
2006-Barcelona
2008-Manchaster
2009-Barcelona-Manchaster
2011-Barcelona-Manchaster
A két domináns csapat az utóbbi öt évben.
2005-Liverpool
2006-Arsenal
2007-Liverpool
2008-Chelsea-Manchaster
2009-Manchaster
(2011-Manchaster)
Elég erős Angol dominanciáról beszélnek. Ugyanakkor csak két esetben nyerte Angol a döntőt. 2008-ban ügye garantáltan. (4 különböző döntős)
2000-R.Madrid-Valencia
2001-Valencia
2002-R.Madrid
2006-Barcelona
2009-Barcelona
(2011-Barcelona)
Négy darab spanyol siker az elmúlt 10 évben. (3 különböző döntős)
Spanyolország 5/4
Anglia 5/2
Azért az sem mindegy, hogy mikor dől el a bajnoki cím sorsa. Ha a MU nem nyer most hétvégén a Chelsea ellen, akkor valószínűleg az utolsó pillanatig marad a versenyfutás, ami egy ilyen hosszú idény után nagyon fontos tényező. A Barca 1994-es elbukott BL-döntőjét nagyon sokan (ha jól tudom Cruyff is) azzal magyarázták, hogy a Barca csak a döntő előtti napokban biztosította be a bajnoki címét, ez a feszített tempó pedig kihatott a BL-döntős teljesítményükre is. Ezért lenne jó már akár a hétvégén bebiztosítani a bajnoki címet, hogy innentől már csak a BL-re koncentrálhassanak a srácok. 2 éve is bejött a bajnoki tartalékolás az utolsó fordulókra.daffy írta:nem kötném össze a kettőt. a bl-nek önmagában hatalmas jelentősége van és egy olyan csapatnál,ahol saf az edző,nem lehet gond a motivációval. mind2 csapat a maximumot fogja nyújtani,efelől nincs kétségem.bence-barca írta:Azon is sok múlhaz, h a MU elbukja-e a bajnokságot. Mert ha ott elbuknak a döntőben többszörösen fognak küzdeni. Kíváncsi leszek a hétvégi MU-Chelsea-re.
nem kötném össze a kettőt. a bl-nek önmagában hatalmas jelentősége van és egy olyan csapatnál,ahol saf az edző,nem lehet gond a motivációval. mind2 csapat a maximumot fogja nyújtani,efelől nincs kétségem.bence-barca írta:Azon is sok múlhaz, h a MU elbukja-e a bajnokságot. Mert ha ott elbuknak a döntőben többszörösen fognak küzdeni. Kíváncsi leszek a hétvégi MU-Chelsea-re.