Zozzy 5 írta:
kívánom, hogy váljon valóra ez az igencsak utópisztikus jóslatod az orosz foci fejlődésével kapcsolatban, mert akkor van vajmi kevés esély ott a fejlődésre. de én továbbra is fent tartom azt amit már mondtam és amit egyébként eddig a történelem is igazolt. az elitnek hagyományai vannak, Európa futballtérképének élvonalába nem tudod bevásárolni magad csak azért mert ha hasmenésed van akkor is olaj folyik belőled. A pénz szerepe vitathatatlan a mai fociban ami már egy üzletág is, de van egy határ, ahol már kevés, hogy tele a zseb.
Balázs nem hazaáruló, csak egy teljesen meghasonlott ember. Elszállt attól, hogy Eindhoven-ben mekkora császár volt. valszeg nem tetszett neki, hogy nem borult a lábai elé egész Európa, ahhoz meg már túl nagy az arc, hogy végigdolgozzon egy évet és bizonyítsa, még több van benne. Azért haragszok rá, mert a legkönnyebb utat választotta, miközben képességei alapján többre hivatott. én személy szerint az ilyen embereket nem sokba nézem. Balázs úgy ítélte meg, hogy ő már dolgozott eleget, egy falusi kis paraszt srácból lett az aki, ideje 24 vagy nem vágom hány évesen leállni. ez nem így működik, egy futballista álljon le 35 évesen, addig pedig mindig a legnehezebb utat válassza, még akkor is ha átkozottul göröngyös. ezt még tetézi az, hogy 2 hónapja még nagyon nem egy ilyen pályafutásról beszélt, aminek most elébe néz.
nem keresték máshonnan...gyanítom, hogy a játékosok többsége aki az idén nyáron klubot vált, játsszon bárhol, nem június első felében kapja meg a visszautasíthatatlan ajánlatot...
szerk: emlékszek anno a juventusnál arra hivatkoztak, hogy bár előre játékban kiváló, védekezni nem szeret és nem is nagyon tud. a következő lépésnek nyilvánvalónak kellett volna lenni egy ambiciózus ember számára. megtesz mindent azért, hogy kiküszöbölje ezt a hiányosságát és ebbe se köthessenek bele. ez már büdös volt neki...
annyira tipikus. itt debrecenbe volt egy tőlem 1 vagy 2 évvel fiatalabb srác a loki utánpótlásba. az egész város kb az ő micsodáját szívta, a lokika nagy csatárcsillag reménysége. képessége megvolt, vitathatatlan. aztán kiment a man cityhez próbajátékra nagy arccal, ott meg megmondták neki, hogy ha megtanultál csatárként is védekezni, akkor gyere vissza, addig jó utat hazáig...azóta a srácról semmit nem lehet hallani, a diszkókban a legtöbb kumma azért még mindig összejön neki, mert tele van. de a munka itt is büdös volt...
Nehezen látunk a dolgok mögé, kicsit olyan érzésem van, hogy a sajtó felfújta, hogy keresi ez keresi az!Konkrétan csak a Lilleről tudunk, amit én már télen is mondtam, hogy oda simán menjen!Nem fogom fényezni a Lillet, mindenki ismeri, most már francia bajnok!Az biztos, hogy ott előre játékban is lettek volna a konkurensek, a sok afrikai futni azt nagyon tud, de a Balázs ügyesen mozgott régen (mostanában hihetetlen körülményes, egyoldalú a játéka), s bőven elfért volna a francia csapatnál!Szerintem is várni kellett volna, de ezt a halálhangulatot nem értem!24 éves egy lépcsővel feljebb került, nem top 4 bajnokság, de feljebb lépett egy szintet, innen még bőven tovább állhat!Mint már írtam, nem Burkina Fasoba ment, most térnek majd át az oroszok is a NY-Európai menetrendhez, ősz-tavaszi szezonhoz, időeltolódás miatt, Nyugat Európában is olyan időpontban vannak a meccseik, melyek nem ütköznek mással!Persze még jobb lett volna ha egy Szpartak, CSZKA viszi el,s nem lehet hip-hop várat építeni, teljesen egyértelmű!De innen még lesz esélye elmenni!Most írhatnám ellenpéldaként (persze nagyon fiatal), legyen Német, akit szintén felfújt a sajtó, s össze-vissza igazol!
Nyílván a pénz is döntő szerepet játszik, de ismét csak egy utópisztikus gondolattal, inkább legyen Balázs 30 évesen kezdő mondjuk egy Schalkeban, vagy Hamburgban, mint 24 évesen kispadmelegítő!Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy vége van Balázsnak!Értem én, hogy mindenki csalódott, én is eltudtam volna képzelni egy Bundesliga, vagy Bolton vagy bárhol, de az teljesen irreális volt, hogy Juventus, Sevilla!Nem fért volna be, megpróbálni meglehetett volna, de még megkeresések se voltak ezek szerint!Én úgy vagyok vele, még fiatal, s lesz még lehetősége később kiteljesedni!Azért egy 24 éves ember előtt bőven vannak még lehetőségek 3-4 év múlva is!Értem a mostani csalódottságodat, s mindenkiét, de az bizonyos előrelépés az orosz Premier Ligában, még, ha kicsinyke is, s nem mindenki erre számított!