2011.08.27. 22:03:41
Nem láttam a meccset, de ahogy elnézem(goal.com alapján), a Liverpool megint jó volt. Az eddigi meccseken is bizonyítottak, pl az Arsnal, akármilyen gyenge, ritka az, hogy domináljon a vendég az Emirates-ben. Ott is hamarabb eldől a meccs, ha Suarez és Meireles hamarabb bejön. Adam,Enrique nagyon jó vételeknek tűnnek. Downing is egész jó.Henderson végre letett valamit az asztalra, mert eddig nagyon gyenge volt. Az Arsenal szinte sélytelen a BLre. Tulajdonképpen a TOttenhamon kívül minden rivális jól teljesített eddig(MU,MC,Pool,Cselzi).
A Pool elég jó eséllyel pályázik akár a dobogóra. Fontos ez a sok győztes meccs, hiszen javul a morál, összeszokik a csapat. A nagy probléma Carroll lehet, akiben eddig több volt a kár, mint a haszon. Láttam pár Pool meccset és Carroll rettenetesen lassítja a játékot. Hiába passzol jól, hiába jó a levegőben, valahogy olyan a helyzet vele, mint Ibra rosszabb meccsein, amikor nem hibázott, voltak hasznos megmozdulásai, de szinte mindig kiesett a ritmusból a csapat, amikor hozzá került a labda. Pl Villa akármilyen katasztrofális fromában van, ez nem jelentkezik. Ibra azonban a világ egyik legteheteségesebb játékosa, Carroll pedig nem az. Sokkal jobb a csapat, ha nem játszik. Torressel versenyezhetnek, hogy ki az angol focitörténelem legrosszabb igazolása, illetve Ibra is lassan eszorul a trónról, mint minden idők legrosszabb igazolása.
A Fifa egy szégyen